ZÁTONYRA FUTUNK / WE FAIL

Anthony Bannwart (CH) kiállítása és kerekasztal beszélgetés

Zátonyra futunk, de minden egyes kudarcból, vereségből, traumából, balesetből levonjuk a tanulságokat, és új perspektívákat építünk, ezzel is erősítve rezilienciánkat, azaz regenerálódóképességünket. Nietzschét idézve: ami nem öl meg, az megerősít. A kudarcokból született lehetőségeket vizsgáljuk meg ellenállóképességünk, illetve újjászületésre való képességünk fényében, hogy tanuljunk belőlük, és végül erősebbé váljunk. A reziliencia egy komoly traumát követő hozzáállást jelölő pszichológiai szakkifejezés, de a humán tudományok és az egyéb társadalomtudományok terén is használatos. Úgy tűnik, hogy jelentése az időbeli dimenziótól is függ, amelyben tanulmányozni szándékozunk. Felfoghatjuk a jövőben induló vagy már megkezdett folyamatként, de általános eredményként is. Claude Levi-Strauss etnológus és szociológus a fogalmat a játék során betöltött szerepével is magyarázta, valamint az anyag és a műtárgy születéséhez használt technika ellenállásával összefüggésben használta.

A projekt helyi résztvevőket is meghívott a téma közös megvitatására, akik közreműködésükkel és véleményükkel aktívan bekapcsolódnak a kiállítás folyamatába is. Vendégeink: Bánki György pszichiáter, Berkovits Balázs szociológus, Gagyi Ágnes antropológus, Gerevich András költő. 

We fail, we strand, and we will draw and build new perspectives after an accident, a failure, a defeat, a trauma, to find resilience. That which does not kill us makes us stronger, to quote Nietzsche.
We observe various possibilities born from a failure in the light of our own resistance, but also in the light of our capacity to be reborn, in order to reinforce this capacity, to learn from it, and to become stronger afterwards.
The term “resilience”, used to describe the psychological attitude of a being after a serious trauma, is used in other human and social sciences as well. It seems that its definition also depends on the temporal sequence in which we decide to study it. It can be considered a process about to be implemented, already in place, or as a global result. Claude Levi-Strauss, the famous ethnologist and sociologist explained it also with its role in play, by the resistance of a material and the technique in the birth of an artwork.

This project invited local guest participants to discuss these issues and to incorporate their input and views directly in the exhibition. Confirmed guest participants so far are: György Bánki psychiatrist, Balázs Berkovits sociologist, Ágnes Gagyi anthropologist, András Gerevich poet.