Résztvevők: Adamik Lajos, Áfra János, Balla Zsófia, Bánki Éva, Bárdos Deák Ágnes, Bán Zsófia, Bátki János, Borda Réka, Bordás Máté, Cserna-Szabó András, Dalos György, Darvasi László, Dragomán György, Fehér Boldizsár, Fehér Renátó, Ferencz Győző, Ferencz Mónika, Forgách András, Gáspár-Singer Anna, Gerevich András, G.István László, Géczi János, Gulisio Tímea, Györe Balázs, Gyurkovics Tamás, Halasi Zoltán, Hevesi Judit, Hidas Judit, Horváth Ágnes, Kabai Lóránt Karafiáth Orsolya, Kácsor Zsolt, Kántor Péter, Kerékgyártó István, Király Kinga Júlia, Kiss Noémi, Kornis Mihály, Kőbányai János, Krusovszky Dénes, Lanczkor Gábor, Láng Orsolya, Lesi Zoltán, Marno János, Marczisovszky Anna, Márton László, Mesterházi Mónika, Mezei Márk, Mohácsi Balázs, Nemes Z. Márió, Németh Gábor, Papp Gréta, Parti Nagy Lajos, Péterfy Gergely, Schein Gábor, Schmal Alexandra, Simon Bettina, Szálinger Balázs, Szabó T. Anna, Szaniszló Judit, Szántó T. Gábor, Száz Pál, Szegedi Eszter, Szenderák Bence, Szíjj Ferenc, Szkárosi Endre, Szűcs Teri, Szvoren Edina, Tábor Ádám, Tóth Krisztina, Turi Tímea, Ungváry Rudolf, Vida Kamilla, Vörös István, Závada Pál, Zoltán Gábor
Társszervező Kállay Eszter
A kiállítást a 2B Galéria a magyarországi deportálások 75. évfordulója alkalmából szervezi és a II. világháborúban elpusztított 565 000 magyar zsidónak állít emléket. Koncepciója szervesen kapcsolódik a Waldsee 1944 című, a galériában 2004-ben (majd később még több mint húsz helyszínen, többek között Berlinben, Washingtonban, New Yorkban és Cape Town-ban) elindított kortárs képzőművészeti projekthez.
A holokauszt áldozatainak leveleit ma levéltárak őrzik. A képeslapok, papírfoszlányok, levelek a munkaszolgálat és a deportálás különleges dokumentumai, legtöbbször szerzőjük életének utolsó pillanataiban íródtak. Waldsee az auschwitzi megsemmisítés szimbolikus helyszíne.
„A megtévesztési hadjárat még Auschwitzban is folytatódott. Adtak egy levelezőlapot meg egy ceruzát – mondotta tanúvallomásában Földi Márton – és ránk parancsoltak, hogy írjunk a családunknak. Én a nővéremnek írtam, Budapestre. A szöveget egy SS-legény vagy egy kápó diktálta. Körülbelül így hangzott: ’Jól vagyok, dolgozom.’ Megparancsolták, írjuk azt, hogy Waldseeban vagyunk…ez egy ausztriai nyaralóhely. A levelezőlapokon nem volt se bélyeg, se bélyegzés. A levelezőlapok a Gestapóhoz futottak be, és onnan továbbították őket – mondta tanúvallomásában Freudiger. Nagyítóval megvizsgáltam az egyik lapot, és észrevettem, hogy küldője Auschwitzot írt a dátum elé, de ezt kiradírozták, és Waldseet írtak fölébe… Felkerestem Krumeyt, megmutattam neki a lapot… Azt válaszolta: ’Nézze, Freudiger, maga okos ember. Nem kell minden észrevennie.’ Nyilvánvaló: azt akarták, hogy a zsidó családok saját kezűleg írt, megnyugtató üzeneteket kapjanak. Azután elmaradtak az ilyen ’waldseei’ lapok is. Mivel már senki nem volt, aki írhatott volna.” (Részlet Gideon Hausner: Ítélet Jeruzsálemben, Az Eichmann-per c. könyvéből.)
Az auschwitzi levelezőlapok a ma is használatos standard postai formátum szerint készültek. A különbség annyi volt, hogy a címzést segítő vonalak mellé egy pecsét került német és magyar nyelvű szöveggel: „Válasz csak levelezőlapon (30 szóig) németül a Magyarországi Zsidók Szövetsége, Budapest VII., Síp u. 12. útján.” A lap másik oldalára íródott a tulajdonképpeni üzenet az otthoniaknak.
A 2B Galéria jelen kiállításra írókat, költőket, irodalmárokat kért föl egy magyar nyelvű, maximum harminc szavas kézzel írt szöveg megírására.
A kiállítás augusztus 9-ig látogatható.
This exhibition is organized by 2B Gallery to hold a memorial to the 565 000 Hungarian Jewish victims who were deported and murdered during the Second World War. It commemorates the fact that the deportations in Hungary started 75 years ago. The concept of our exhibition is closely related to the contemporary artistic project entitled Waldsee 1944 that started at 2B Gallery in 2004 (and later continued in more than 20 locations, including Berlin, Washington, New York and Cape Town).
Today the letters of Holocaust victims are preserved in archives. The postcards, letters and scraps of paper are unique documents of forced labor and deportation. They were written in the shadow of death, in most cases in the last moments of their authors’ lives. Of all the locations of destruction, we chose Waldsee as the title of the exhibition.
„The deceptive operation continued even in Auschwitz. ‘They gave us a postcard and a pencil,” Márton Földi testified. ‘And they ordered us to write to our families. I wrote to my sister in Budapest. The text was dictated by an SS or a kapo. It went like this: I’m well and I’m working. They ordered us to write that we were in Waldsee. This is a resort in Austria. The postcards had no stamps.’ ‘The postcards were taken to the Gestapo, and were forwarded from there,’Freudinger said in his testimony. ‘I examined one of the postcards and I noticed that its sender wrote Auschwitz in front of the date, but it was erased and Waldsee was written instead of it. I went to Krumey and showed him the card. ‘Look, Freudinger, you’re a smart man,’ he said. ‘You don’t have to notice everything.’ They obviously wanted the Jewish families to receive handwritten, reassuring messages. Afterwards, there were no more “Waldsee postcards”, either. There was no one left to write. (Excerpt from Verdict in Jerusalem, the Eichmann Trial by Gideon Hausner)
These postcards are a shocking byproduct of the deportation. Their form is a standard postcard format, with lines for the address on one side and an empty space for the text on the other. Yet their content and circumstances are anything but standard. Adjacent to the body of the postcard, the rules for responding correspondence can be found: „Answer only on a postcard, (maximum 30 words), in German via the Hungarian Jewish Association. 12 Síp Street,Budapest, VII. The actual message to the loved ones at home was written on the other side of the postcard.
2B Gallery has asked writers, poets and literary scholars to contribute to our commemoration with a hand-written text in Hungarian, containing only 30 words.
