SZEMTANÚK / EYEWITNESSES

SZEMTANÚK

Traumaábrázolások a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményéből

megnyitó: 2021.07.13., kedd 18 óra 

A holokauszt ábrázolása, ábrázolhatósága mindig is érzékeny és sokat vitatott kérdése volt mind az irodalomnak, mind a képzőművészetnek. A szemtanúk nézőpontja, a látottak dokumentálása kulcsfontosságú a holokauszt megértéséhez, értelmezéséhez. Létezik egyfajta konszenzus arról, hogy a történtek hű dokumentálásának alkalmas eszköze és „bizonyítéka” csakis a fotó vagy a film lehet. Ez esetben milyen funkciót tölthet itt be a képzőművészet? Az egyéni asszociációk, a történtek egyéni vizuális nyelven való megfogalmazása, és végül maga a műélvezet összeegyeztethető-e a vészkorszak borzalmaival? A képregény műfaja, a játék vagy a humor alkalmas lehet-e a trauma feldolgozására, átadására?

A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményében több olyan mű vagy album található, amelyek a koncentrációs táborok, a gettó vagy a munkaszolgálat mindennapjait örökítik meg.

Külön csoportot képviselnek azok a képek, amelyek dokumentarista szemlélettel, a szemtanúszerep fontosságának tudatában, mintegy tudósítóként vagy hírvivőként ábrázolják a lágerekben vagy a gettóban történt eseményeket. Ezzel ellentétes felfogásúak azok a munkák, amelyek szubjektív − akár szimbolikus − módon közelítenek a témához.

A művek többségére jellemző, hogy sokszor a képi ábrázolásokhoz szervesen kapcsolódó, címként is értelmezhető feliratok jelennek meg rajtuk. Az írás nem csupán kíséri az ábrázolt témát: a kép és a szöveg egyidejű olvasása arra sarkallja a nézőt, hogy több síkon értelmezze a sokszor egymással ütköztetett képi és írásos tartalmat. A sok esetben gyerekrajzszerű, feliratozott művek szinte képregényes formában mesélik el, „játsszák újra”, dolgozzák fel a lágerben történteket. A holokauszt eseményeinek játékeszközökkel való „eljátszása” gyakran jellemzi a holokauszt-túlélők és az őket követő generációk művészetét (például: Zbigniew Libera LEGO. Koncentrációs tábora, Art Spiegelman Maus című képregénye). A trauma és a dráma helyett így az elbeszélésre és a narratívára helyeződik a hangsúly – a játék, mint módszer eltávolít, helyettesít, megidéz, és közben talán a feldolgozás eszközévé, terápiává is válik.

A kiállításon bemutatott önéletrajzi ihletettségű művek esetében a kép és az írás szerves egysége sajátosan személyes elbeszélésmódot eredményez. A tárlat az itt szereplő alkotók munkamódszerének közös vagy éppen eltérő gyökereit szeretné feltárni. A művek együttes kiállításával olyan kérdésekre keressük a választ, hogy vajon mit jelent szemtanúnak lenni, miért lehet fontos a narratív, képregényszerű ábrázolásmód, és hogyan segíti az emlékek mélyebb megértését a kép és az írás együttes használata.

kiállító művészek: Abádi Ervin, Adler Miklós, Barta Ernő, Bán Kiss Edit, Fekete Edit, Gedő Ilka , Gyenes Gitta, Jankai (Jankay) Tibor, Lakos Alfréd, Lukács Ágnes, Reichental Ferenc, Shraga Weil, Turán Hacker Maria, Vörös Géza

kurátor: Farkas Zsófia, művészettörténész – Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár

Megtekinthető augusztus 17-ig.

Depictions of trauma from the collection of the Hungarian Jewish Museum and Archives

Opening: July 13, 18:00

Open for visitors: from July 14 to August 17

The depiction and representability of the Holocaust has always been a sensitive and much debated issue in both literature and the fine arts. The perspective of eyewitnesses, the documentation of what they have seen is key to understanding and interpreting the Holocaust. There is a kind of consensus that only photography or film can be appropriate vehicles for and “evidence” of faithfully documenting what happened. In this case, what role can fine arts play? Is the depiction of personal associations, stories in a visual language, eventually the enjoyment of art, compatible with the horrors of the Holocaust? Can the genre of comics, play, or humor be suitable for processing and conveying trauma?

The collection of the Hungarian Jewish Museum and Archives contains several works or albums that capture the everyday life of concentration camps, the ghetto or the labor service.

A separate group is represented by images depicting the events in the camps or the ghetto as a reporter or messenger – being aware of the importance of the role of the eyewitness.

Contrary to this are works that approach the subject in a subjective – even symbolic – way.

Most of the works are characterized by the fact that they often display inscriptions that can be interpreted as titles, which are organically connected to the imagery. Writing doesn’t just accompany the depicted theme: reading the image and text simultaneously encourages the viewer to interpret the often-juxtaposed image and writing. In many cases, children’s drawing-like, subtitled works are told in an almost comic book form, they “replay” and process what happened in the camp. “Playing” with the events of the Holocaust often characterizes the art of Holocaust survivors and the generations that follow them (e.g., Zbigniew Libera’s LEGO concentration camp, Art Spiegelman’s Maus comic). Instead of trauma and drama, the emphasis is on narration and narrative – play as a method distances, substitutes, evokes, and perhaps becomes a tool of processing and therapy along the way.

In the case of the autobiographical works presented in the exhibition, the organic unity of image and writing results in a uniquely personal narrative style. The exhibition aims to explore the common or even the different roots of the working methods of the creators. By exhibiting the works together, we seek answers to questions about what it means to be a witness, why narrative, comic-like representations can be important, and how the combined use of image and writing facilitates a deeper understanding of memories.

List of exhibiting artists: Ervin Abádi, Miklós Adler, Ernő Barta, Edit Bán Kiss, Edit Fekete, Ilka Gedő, Gitta Gyenes, Tibor Jankai (Jankay), Alfréd Lakos, Ágnes Lukács, Ferenc Reichental, Shraga Weil, Maria Turán Hacker, Géza Vörös

Curator: Zsófia Farkas art historian, Hungarian Jewish Museum and Archives