„Waldsee ” kiállítás a 2B-ben

Miért is kell emlékeznünk arra, amit Pilinszky a század botrányának tart? Talán azért, mert nem emlékszünk rá, ha nem is tagadjuk, de igazán nem tudunk róla sokat (hogy mennyire keveset, arról itt egy árulkodó dokumentum: http://www.nkom.hu/archivum/ossztart/19), talán csak annyit, amit néhány tévéfilm és a Schindler listája elmesélt. A teljesség megmutatására egyedül a művészet hivatott. A kiállítás rendezői egy új, eddig nem használt ajtón keresztül szándékoznak megmutatni a kimondhatatlant. Segítségül híva magyar és amerikai kortárs képzőművészeket.

A feladat egyszerű: egy képeslapot kellett tervezni, ahogy annak idején képeslapokat kellett írniuk a foglyoknak is.


A megtévesztési hadjárat még Auschwitzban is folytatódott.

” Adtak egy levelezőlapot meg egy ceruzát ” mondotta tanúvallomásában Földi Márton „, és ránk parancsoltak, hogy írjunk a családunknak. Én a nővéremnek írtam, Budapestre. A szöveget egy SS-legény vagy egy kápó diktálta. Körülbelül így hangzott: „Jól vagyok, dolgozom.” Megparancsolták, írjuk azt, hogy Waldseeban vagyunk” ez egy ausztriai nyaralóhely.
A levelezőlapokon nem volt se bélyeg, se bélyegzés.




” A levelezőlapok a Gestapóhoz futottak be, és onnan továbbították őket ” mondta tanúvallomásában Freudiger. ” Nagyítóval megvizsgáltam az egyik lapot, és észrevettem, hogy küldője Auschwitzot írt a dátum elé, de ezt kiradírozták, és Waldseet írtak fölébe” Felkerestem Krumeyt, megmutattam neki a lapot” Azt válaszolta: „Nézze, Freudiger, maga okos ember. Nem kell mindent észrevennie.” Nyilvánvaló: azt akarták, hogy a zsidó családok saját kezűleg írt, megnyugtató üzeneteket kapjanak. Azután elmaradtak az ilyen „waldseei” lapok is. Mivel már senki sem volt, aki írhatott volna.

(Részlet Gideon Hausner: Ítélet Jeruzsálemben, Az Eichmann-per című könyvéből)
10,5×15 cm-re beszorítva, 30″32 szóval leírva, rajzolva, vésve megmutatni valamit abból, amit még elképzelni se lett volna szabad. Ki-ki a saját technikáját használva készítette el ezeket az apró mementókat, amelyek egyszerre mesélnek az életről és a halálról.

Ennek a kiállításnak nem célja a művészi megméretés, különböző nyelven szólnak és emlékeztetnek e mai alkotások. Néhányon az ismert ikonográfiai elemeket lehet felismerni, olyan képzőművész is volt, aki dokumentumokat használt fel. Láthatók síkban és térben készített kompozíciók. Van, aki elmereng a nyelvi korlátokon, és olyan is akad, aki magát is belehelyezi a korba.

A kiállítás anyagából a szervezők albumot kívánnak készíteni, s a financiális alapok megteremtéséhez segítő kezeket várnak.

Helyszín: 1037 Budapest, Bécsi út 86. I. em. 6.

A kiállítás megtekinthető 2004. július 3-ig, pénteken 14″18 óráig, szombaton 11″17 óráig

Ombódi Tünde
2004. június 8. 18:25