„Vak voltam és elhittem neki, hogy megérdemlem a verést” – fényképekkel mondják el bántalmazott nők, hogy min mentek keresztül

Október végén indította el a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) a Van Képem Hozzá névre keresztelt közösségi fotós projektet, melyben a családon belüli bántalmazás és gyógyulás témájában várnak fotókat érintettektől.

„Ez a projekt azoknak a nőknek kínál lehetőséget, akiket a családon belüli erőszak áldozataiként ritkán, vagy egyáltalán nem hallgatnak meg, de mégis üzenni szeretnének, hogy elmeséljék, megosszák élményeiket egy képen, rövid leíráson keresztül.”
– mondta el Füri Katalin, a Van Képem Hozzá egyik szervezője. A felhívásra egy hónap alatt több mint 50 fotó érkezett, ezeket folyamatosan töltik fel egy direkt erre a célra létrehozott Instagramra, illetve a Facebook oldalukra, december 9-én és 10-én pedig egy kiállításon is bemutatják a fényképeket a 2B Galériában.

A beérkezett fényképek Füri elmondása szerint összetett üzeneteket hordoznak: a borzasztó emlékek és a belső fájdalom mellett ugyanis a kiút, az újrakezdés és a belső erő jelenléte is hangsúlyos motívum.

A Van Képem Hozzá szervezői csak néhány kritériumot szabtak meg a fotókkal kapcsolatban: sajátkezű alkotásokat vártak, szempont volt az is, hogy ne legyen mások számára traumatizáló a kép vagy a szöveg, fontos, hogy ne lehessen azonosítani a fotót készítő személyt, illetve hogy ne szerepeljenek gyerekek a képeken.

Füri szerint a projekt egyik közvetlen eredménye, hogy Instagramon kialakult egy egymást erősítő virtuális közösség, illetve azt is látni, hogy többen az első fotó elkészítése után motiváltak lettek arra, hogy tovább dolgozzanak, újabb műveket hozzanak létre, folytassák a velük történtek elbeszélését.

A Van Képem Hozzá megvalósítását egy skót ötlet inspirálta: a Recounting Women egy skóciai photovoice projekt, aminek lényege, hogy a résztvevő nők fotóikon és rövid történeteiken keresztül mesélhettek személyes tapasztalataikról, a családon belüli bántalmazásról és az intézményi háttér szerepéről. Ez a program 2015-2016 között zajlott, és kapcsolódott hozzá önismereti csoportmunka, illetve képalkotással foglalkozó workshopok is.

Utána mindig kaptam virágot…Fotó: NANE – Van Képem Hozzá

Fontos különbség, hogy míg a skót projektet a városi önkormányzatok szervezték meg, mert szerettek volna visszajelzést kapni saját háttérintézményeik működéséről, addig Magyarországon alulról jövő kezdeményezésként, civil szervezetek próbálják tükrözni a rendszer működését, illetve a bántalmazott nők helyzetét a szociális hálóban. És mint Füri Katalin elmondta, a beérkezett munkák tűpontos kritikát fogalmaznak meg az elvileg támogatásra létrehozott állami intézményekkel szemben.

A NANE szervezői ebben a projektben is online kapcsolatban állnak a beküldőkkel, és próbálják támogatni a képkészítési folyamatot, a közeljövőben pedig egy részvételi alapú munkafolyamat során művészeti workshopok és erőscsoportok keretében dolgoznának tovább a résztvevőkkel.

Horváth Bence
Fotók: NANE

2017. 12. 08.