A roma élet aspektusai a kortárs művészetben
2B Galéria
Szekéren vontatott roncs autók, mesés cserépkályha és sztereó magnó csendélet, királyi paloták bádog mercedes csúcsdísszel. A 2B Galériában látható alkotások messze túlmutatnak a szokásos sztereotípiákon; vagy tudatosan játszanak a romák sztereotipikus ábrázolásaival, átértelmezve, illetve megcáfolva őket. Az immáron új helyszínen, a főváros új kultúrnegyedében székelő kiállítótermeben október 7. és november 7. között találkozhatunk a fotókból, videóinstallációkból és festményekből álló tárlattal.
A romák európa egyik legjelentősebb népcsoportja, saját nemzet államuk mégsincs. Hontalanok, s talán éppen ezért hagyományaikat féltve őrzik. Szokásaikat azonban folyamtosan alakítja az őket körülvevő közösség, amelyhez mégsem asszimilálódnak. Ennek ellenére multikulturális vonásaik nagyon feltűnőek. Ezt szemlélteti az a fotó sorozat, melyen Olaszországban élő muzulmán cigányokat ábrázol a művész, miközben erősen vadnyugati elemekkel átitatott környezetben a Ramadant ünneplik.
Ilyen és ehhez hasonló bonyolult ellentmondásokkal kell megküzdeni annak, aki mégis ezt a kérdést veszi górcső alá. A „Vagyunk, akik vagyunk” című kiállítás kortárs művészi attitűdöket mutat be, amelyek a roma élet sokszínűségét ábrázolják a kívülállók és a bennfentesek – gádzsók és romák – szemszögéből. A művészek kiváltsága, hogy szabadon megválaszthatják a nézőpontot, ahonnan megvizsgálják érdeklődésük „tárgyát”.
Az alkotások a kulturális jelenségek széles spektrumát mutatják be, amelyekkel az európai romák között találkozhatunk. A képek változatossága meglepő, és csupán egyetlen végkövetkeztetés vonható le belőlük: az európai romák nem alkotnak homogén csoportot. Olyan látásmódot kell tehát kialakítani, amely tekintetbe veszi a szétszórt népcsoport regionális és globális különbségeit.
Ezt a szempontot követve Matei Bejenaru kommunikációs hálót szőtt az európai cigányközösségek fölé, mely az együvé tartozás szellemének segítségével átível az ország határokon. Az egymásnak küldött videó üzeneteken kívül még két mesebeli faliszőnyeg is őrzi a szoros kapcsolat emlékét. Michaela Bruckmüller a kontinensen szétszóródva élnő cigány zenészek portréit gyűjtötte egy csokorba, úgy ábrázolva őket, ahogy szívesen látják magukat, nem pedig úgy, ahogy mi szeretjük látni őket.
Belső nézpontokból sincs hiány. A legarchaikusabb, ha a közösség egy tagja reflektál saját közegének bemutatására, vagy maga teremti meg azt. Ráczné Kalányos Gyöngyi monumentális triptichonja egy Műcsarnokbeli kiállításon a „Varázsbarakk” című installáció részeként szereplt kontextust teremtve a lángcsóvák szárnyán röpülő lényeknek, melyek több ezer társuk targikus halálát szimbolizálják, illetve azt, hogyan támadnak fel hamvaikból, mint a csodálatos főnix. A trálaton látható több, mint egy tucat alkotó másik magyar nemzetiségű művésze, Orsós Teréz naiv stílusban dolgozza fel a népéről élő vándorló, nomád, boldog idillt, ahol csak táncolnak, kártyáznak, és meséket elevenítenek fel a tűz körül. Ezzel nem csupán ironikusan tárja elénk ezt a sztereotípiát, hanem – a háttérben magasodó várossal – megmutatja azt is, hogy ez az idő, ha volt is, már leáldozott, mivel ezeket az embereket arctalan telepekre költöztették.
Az emberek vonzódnak a „kevéssé ismerthez”, lenyűgözi őket mindaz, ami az elfogadott normákon kívül esik. Épp ezért gyakori témája a romák világa a médiának és a kortárs művészetnek, sokszor azonban csak a szenzáció és a divat motivája. Fejünkben egyszerű klisék élnek kizárva a roma élet más rétegeit. Érdekes és misztikus világuk izgalommal tölt el minket, mégis fenntartásokkal közeledünk hozzájuk. Mintha egy egzotikus táj őslakói lennének, úgy tekintünk a képekre, pedig ezek az emberek ugyanott élnek, dolgoznak, tanulnak, mint mi.
Szöveg: mérien
2006.10.28.