Több mint 70 kortárs író írt fiktív levelet áldozatok, rokonok nevében vagy más megszólalási helyzetből a Waldsee 1944 című kiállításra, emléket állítva az elhurcolt zsidóknak. Sokféle élmény, megközelítés látható a tárlaton, a témához való személyes viszonyról néhány író vallott az alábbiakban.
Fehér falakon fehér, hártyavékony levelezőlapok élükre állítva. Maguk a lapok szinte beleolvadnak a háttérbe, az árnyékuk annál jobban kivehető, mintha maguk is a múlt emléknyomai lennének.
Waldsee az auschwitzi megsemmisítés szimbolikus helyszíne. A zsidó családok saját kezűleg írt, megnyugtató üzeneteket kaptak haláltáborba hurcolt rokonaiktól. A magyarországi deportálások 75. évfordulója alkalmából ez adta a WALDSEE 1944 című kiállítás apropóját a 2B Galéria számára. A tárlatra több mint 70 kortárs író írt fiktív levelet áldozatok, rokonok nevében vagy más megszólalási helyzetből, emléket állítva az elhurcolt zsidóknak.
Alább néhány író beszél arról, hogyan közelítettek a témához.
Zoltán Gábor
A nácik olyan sok és sokféle bűnt követtek el, hogy szinte lehetetlen mindet megismerni és számon tartani. Pedig mindegyiket fontos volna megismerni és megérteni. A tömegek elpusztításának nemcsak a puszta tényét, hanem a körülményeit is, a kivitelezés módozatait és trükkjeit. Például azt az eljárást, hogy a haláltáborba hurcoltakkal levlapokat írattak, parancsba adva, hogy a foglyok értesítsék otthon maradt hozzátartozóikat, jól vannak. A hitelesség kedvéért még az is szerepelt a levlapokon, hogy a hozzátartozók választ küldhetnek erre a bizonyos Waldsee címre. Az volt a cél, hogy megnyugtassák az egyelőre el nem hurcoltakat. Nehogy lázongjanak. Nehogy kétségbeesésükkel részvétet keltsenek a keresztények között.
Lehet olvasni ezekről a levlapokról, de nem sok helyen. És persze a súlyosabb információk mellett könnyen elsikkad ez a mellékkörülmény.
De mikor Böröcz László felkért, hogy én is írjak ilyen Waldsee-lapot, már tudtam róla, hogy történt ilyen. Például Király Kinga Júlia könyvében, Az újrakezdés receptjeiben lehetett róla olvasni. Annak a könyvnek éppen az ilyen kicsi részletek adják az erejét.
Tőlem Böröcz László azt kérte, hogy válaszlevelet írjak: valaki írt nekem Auschwitzból, és én, tartva magam a megadott szabályokhoz, válaszoljak.
Tényleg a határon van ez, szabad-e ilyet csinálni.
Aztán megcsináltam. Mostanában úgyis olyasmiket írok, amit nem biztos, hogy meg lehet, meg szabad csinálni.
Egyébként minden felkért író más és más módon oldotta meg a feladatot. Én ebben az esetben úgy dolgoztam, mint egy drámaíró. A szövegben nem én beszélek, Zoltán Gábor, kétezer-tízes években élő író, hanem két ember, negyvennégy nyarán, akinek az elhurcolt unokaöccsük levelet írt. Nem értik, és igazából nem is akarják érteni, milyen nagy a baj.
Mert mi lenne, ha megértenék.
Viszont vannak frázisaik, amiket mindig elő lehet venni, még akkor is, amikor onnan kézbesítenek nekik levelet. Vannak frázisaik, amiket a kívánt terjedelemben papírra tudnak vetni, és el tudnak küldeni akárhova, ha kell, akár Waldseebe.
Tóth Kinga
A felkérés nagyon felkavart, a Graz Museum is egész évben foglalkozott a Holokauszt-témával, és az egyik legkedvesebb barátnőm, Esther Dischereit személyesen érintett
Gyermekkorom óta foglalkozom a témával magam is, nem volt kérdés, hogy részt veszek, itt is köszönöm a felkérést!
Borzasztó, kegyetlen és cinikus a levelezőlap, a hazugságra kényszerítés, a fiktív hely, ráadásul erdő+tó a Waldsee jelentése, tehát adott egy idilli hely, a természet, ahol mi mind jól vagyunk.
2016-ban voltam Weimarban (tavaly Auschwitzban is), erről a Walsseeről Weimar jutott eszembe, az idilli kultúrkisváros, Goethe és Schiller helye.
És aztán pár kilométerre ott az erdő és a fák között a tábor.
És ez a két világ párhuzamosan él egymás mellett.
Mint a levlap két oldala
Mi jól ti hogy mi jól
És a valóság a tinta alatt
Kácsor Zsolt
A dédapámnak megvannak otthon az 1942-43-ban a Don-kanyarból írott tábori lapjai. Nagyon szerettem ezeket olvasgatni. Most úgy éreztem magam, mint egy időutazó, akinek a múltból segélykérő levelet kell írnia a jövőbe, méghozzá annak tudatában, hogy az egész amúgy teljesen reménytelen.
Olyan szöveget írtam, amelyben csakis 3 és 2 szótagú szavak vannak, ezek váltják egymást úgy, hogy összeolvasva kiadják a morze ABC szerinti S.O.S. jelzést. Tehát az én 30 szavas levelem egy folyamatos segélykérés.
Segítséget akartam kérni az olvasótól. A címzett azért lett éppen Károlyi Csaba, mert amikor elújságoltam neki, hogy milyen rejtjelezést találtam ki, ő magyarázta el, hogy az S. O. S. a morze ABC-ben mit jelent.
Borda Réka
Nem szerettem volna sem verset, sem „rendes” képeslapot írni. Ráadásul a képeslap-formátumról egyből Tót Endre munkássága jutott eszembe, ami a mail arttal is kapcsolatba hozható. Van egy képeslapja, az I’m Glad if I can Type Rain (1972), ami a legismertebb frázisa, az „Örülök, hogy itt álltam” variánsa. Azt gondoltam, hogy ez a velős, elképesztően sokoldalú és valahol cinikus megjegyzés izgalmas megközelítése lehetne ennek a megrázó témának.
Egyrészt azért mondtam igent a felkérésre, mert úgy véltem, a koncepció izgalmas kihívásokat tartogat, aminek kereteiben a szokványosabb műfajok helyett más irányba is elmozdulhatok. Másrészt pedig megtiszteltetés egy ilyen nagymúltú kiállítás felélesztésében, neves írókkal együtt szerepelni. De nem utolsó sorban, és főleg, úgy éreztem, ha csak egy képeslap erejéig is, tehetek valamit azért, hogy ne feledkezzen meg a társadalom a holokauszt és az antiszemitizmus borzalmairól. Ezekben az időkben kötelességünk erre kiemelt figyelmet szentelni.
Gyurkovics Tamás
A kiállítás szervezője, Böröcz László azt mondta, nincs semmilyen megkötés: nemcsak Auschwitzból Magyarországra címzett, az elhurcoltak szempontjából megfogalmazott szövegeket vár, arra kíváncsi, hogy a tágan értelmezett Waldsee-hazugság és a legföljebb 30 szavas terjedelmi korlát láttán-hallatán, kinek mi jut eszébe, ki mire asszociál. Én valamiért rögtön arra gondoltam, hogy – ad notam megszállási emlékmű – Gábriel arkangyal nevében írok majd, méghozzá a korabeli Budapestről/Magyarországról címezve. Így az én levelezőlapom tulajdonképpen előzménye a többinek, amolyan baljós prológ.
Gáspár-Singer Anna
A Waldsee-lapokkal kapcsolatban elsőként egy családi történet ugrott be, ezért számomra kézenfekvő volt, hogy a megvalósítás során is ezt a személyes vonalat vegyem alapul, illetőleg szerettem volna minél egyszerűbben és lehetőleg tipikusan megfogalmazni ezt a szűken vett üzenetet. A képeslapom feladója és címzettje azonos – vagyis mindkét oldalán Gáspár Anna szerepel – a két személy azonban mégsem ugyanaz. Kamaszkoromban tudtam meg, hogy az apai nagyapám nővérét, Annát, fiatal nőként a dédnagymamámmal együtt hurcolták el a Tolna megyei Tamásiból a haláltáborba, így ez a lap neki, az 1913-ben született „másik” Gáspár Annának szól, akit nem is ismerhettem.”
Márton László
Igyekeztem komolyan venni a feladatot, vagyis belehelyezkedni a szituációba. Lehetőleg pontosan 30 szóban tájékoztatni fiktív hozzátartozóimat, figyelmeztetni őket a rájuk leselkedő veszélyre és az én valószínűsíthető közeli pusztulásomra. Mindezt úgy, hogy ők lehetőleg megértsék, és a levelezőlap mégis átmenjen a cenzúrán.
Mezei Márk
Matematikailag könnyen kiszámítható: hamarosan nem lesznek közöttünk a Holokauszt utolsó túlélői. Az emlékezés morális kötelessége a következő generációk dolga lesz – legyen szó zsidókról vagy nem zsidókról. Ez a kiállítás egy ilyen kezdeményezés, amihez ha lelkileg végtelenül megterhelő is volt, lehetetlen volt nem csatlakozni. Életem egyik legnehezebb szívvel írt 30 szavas szövegét adtam le.
A kiállítás augusztus 9-ig látogatható. Az anyagot összeállította: Böröcz László és Kállay Eszter.
Hidas Judit
2019. 07. 12.