A négypárti koalíciós években, miután Apát alispánnak választották Pécsett, valószínűlek 1946-ban történt, hogy a Szcitowszky tér (ma szent István tér ) 21-ben meglátogatotta szüleimet egy kedves barátjuk Haász Bella, Martyn Ferenc festőművész társaságában, akiről tudtuk, hogy a háború végén kalandos körülmények között került vissza Magyarországra, miután évtizedekig Párizsban élt. Bella tudta, hogy én állandóan rajzolok. Néhány évvel később tőle kaptam kölcsön Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában című regényfolyamának köteteit, amelyek után régóta nyomoztam, nehéz volt hozzájutni az első, és akkor egyetlen magyar nyelvű kiadás példányaihoz.
Martyn Ferenc megnézte rajzaimat, beszélgettünk, és azt mondta, rajzoljak le egy cserép virágot, úgy, hogy vizsgáljam, nézzem közben a feladat tárgyát, modelljét. Így kezdtem természet után tanulmányokat rajzolni 12-13 évesen, ezeket kéthetente elvittem Mesteremhez. Megnézte őket, hozzá- és belerajzolt, felemlített alapvető, fontos tudnivalókat, újabb feladatokat adott, néha ugyanazt mégegyszer, ha a megoldás előszörre nehezen ment.
A Kossuth Lajos téren, a Deutsch-ház első emelete egyik szobájában lakott Martyn Ferenc akkoriban, az volt műterme is egyben. Gyakran előfordult, hogy munka közben találtam, láthattam készülő képeit. Úgy emlékszem, jelenlétemben nem festett tovább, beszélgetés közben letisztította palettáját, ecseteit, elrakta eszközeit, vagy adott egy rajzolnivaló feladatot az udvarra néző gangon. A nagy tengeri kagylót például, ilyent akkor először láttam életemben.
Martyn sokszor beszélt a régi olasz, spanyol mesterekről. Tintoretto: Szent Márk csodatétele reprodukciója hosszabb ideig ott volt munkaasztalán. Említette Francesco Laurana, Pedro Sanchez nevét, akiknek műveit a Szépművészetiben Pesten vagy a Bargelloban Firenzében láttam később, tanuló éveim, vándorútjaim során. Mivel készülő, alakulófélben láthattam képeit, természetes lett számomra, hogy egy élő festő úgy dolgozik, olyan képeket, térkompozíciókat készít, mint ő azokban az években, 1946-47-ben.( Ezidőtájt volt Pesten az absztrakt művészek első magyarországi csoportkiállítása.) Szemem előtt készült a kék színárnyalatokkal festett, esztergált fa-alakzatokból konstruált relief, és több, kis-, vagy középméretű festmény. Néha benézett a műterembe barátja Sansson (?) nyelvtanár, akivel gyors francia szavakat váltottak. Magától értetődő lett számomra, hogy ez a művészet nyelve, el is kezdtem a gimnáziumban a latin mellett francia nyelvet tanulni. „Sur le pont dAvignon” daloltuk.
Így történhetett, hogy, amikor először láttam az egyik nagy Munkácsy képet 17 évesen a Károlyi Palotában, a Fővárosi Képtár akkori helyén, sírvafakadtam, de az eszembe sem jutott, hogy úgy nézzem, mint festményt, sokkoló színházi élőkép volt inkább, vagy háborús díszlet.
Ez 1950 – ben volt, amikor sikeres különbözeti felvételi vizsgát tettem a Török Pál utcai Művészeti Gimnáziumban. Megkezdődött tanulmányaim újabb fejezete.
Kiállításmegnyitó helyett
Július 20-án tényleg 42 fok Celsius volt Pesten. A Ráday utcai ház hűvös földszintje menedéket nyújtott, a lélegzetvétel lehetőségét, de beszédet mondani, vagy pláne meghallgatni nem akart senki.
A „Tanulás közben – Inasévek” kiállítás alapgondolata Böröcz Lászlótól származik, amelyet közösen érleltük tovább. Szerettük volna bemutatni régi és új tanítványaim közül azokat, akiknek munkásságát ma is figyelem, akik az indulás sokféle szakmai lehetősége közül a festészetet választották.
Ez a kiállítás vázlat lehet Pécs, a Dél-Dunántúl, mint művészeti, szellemi, kulturális régió egyik, több generáción átívelő képzőművészeti vonulatának bemutatásához. A vonulat Rippl Rónaival kezdődik, művei, képi nyelvének alakulása eleven áramokkal kapcsolja Európa festészetébe a Dél-Dunántúlt. Martyn Ferenc kisgyerek korában nála leste a festés, rajzolás fortélyait a Róma-hegyi műteremben.
Martyn érett művészként 1945 után Párizsból hazatérve Pécsett hosszú éveken át tanította a mesterségre személyemben a gyerek Keserü Ilonát, szoros barátságot tartott a fiatal Lantos Ferenccel, később Gellér B. Istvánnal, Major Kamillal, Kismányoky Károllyal, hogy csak néhány ismert művészt említsek a hajdani kezdők közül. Persze mi mindnyájan másoknál is tanultunk, mint ahogy a mi tanítványaink is tanultak több mestertől.
Martyn Ferenc és a 30-40 év körüli fiatalok között számos hordozó, közvetítő szál húzódik, egyik szál ezen a kiállításon az én korai tanuló éveim kis munkáival jelölhető, amelyek Martyn Ferenc korrektúra közben ejtett magyarázó rajzait is megmutatják, és jelölik mindannak a szellemi, szakmai hátterét, eredetét, amit én magam tanítás, szakmai konzultáció közben elmondani, megmagyarázni törekszem. „Oktató ábráim” a nyolcvanas években, az egyetemi művészeti képzés rajzi, festészeti gyakorlati műtermi óráin készültek a Pécsi Tudományegyetemen a hallgatók között, szóbeli kommentárok helyett bemutatva egyes anyaghasználati, technikai mozzanatokat, a feladat megoldásának egy-egy lehetséges módját.
Ma már határozottan kirajzolódik egy száz év óta alakuló képzőművészeti folyamat, amire ez a kiállítás utal, ami művészettörténészek elemző kutatására vár, és további kiállítások tárgya lehet. A folyamat több évtizedes szakasza. és jelene Pécshez kötődik, jövője a kortárs művészet egyik erős, térben-időben továbbterjedő hulláma.
( A Tanulás közben – Inasévek c. kiállítás augusztus 25-ig látható a 2B Galériában )
Ilona Keserü Ilona
2007. augusztus 17.