Nevezhetjük politikai művészetnek vagy a rosszkedvünket tükröző képi mátrixnak. Kiábrándultság a köbön – csipetnyi humorral fűszerezve. Hecker Péter: Magyar tejföl
Bár a művésztől megszokott képeken – melyeknek jellemzői a szokatlan és kedves, színes neogyagya stílusban megfestett abszurd helyzetek (életképek, portrék, csendéletek) és a különös szereplők, a szándékosan elrajzolt, papírmasészerű figurák és bumfordi alakok – már korábban is felbukkantak úgynevezett magyar nemzeti jelképek (például a Miska kancsó vagy a paprikafüzér), de képi nyelvét mindig is áthatotta valamiféle nevetésre ingerelő játékosság.
Hecker Péter: Jelenés, Árpád fejedelem a serpenyőben
A tíz kiállított munka között – ügyesen megtörve a monotóniát – két színes festményt találunk. Bár a regnáló rezsim a társadalom szinte minden csoportjába belerúgott (filozófusok, képzőművészek, alternatív színházak, földművesek, tűzoltók, romák, segélyen élők, rokkantak, kisvállalkozók, bankok, sajtómunkások, volt trafiktulajdonosok és még vég nélkül sorolhatnánk), a két mű közalkalmazottakat „ábrázol”: egy síró pedagógust (általános iskolai tanítónőt) és két síró rendőrt. A trafipax mögött álldogáló, sárga mellényt viselő rendőrök, az egyik állami erőszakszervezet képviselői inkább tűnnek olyan elkámpicsorodott kisfiúknak, akiknek elvették a játékát, a szorzótáblát oktató hölgy úgy grimaszol, mintha már a teljes összeomlás szélén állna. A két festmény azonban még megőrzi Hecker jellegzetes stílusát (aprólékosan pöttyözött fák a háttérben, egyneműen megfestett felületek).
Mint ahogy a kiállítás címét adó magyar tejföl „ábrázolása” is: ugyan kinek juthat Heckeren kívül eszébe, hogy nagyméretű festményének középpontjába egy egyszerű, műanyag tejfölös dobozt állítson? A „hazai termelőktől hazai fogyasztóknak” felirattal díszített, félig felülnézetből láttatott doboz már előre jelzi a kiállításon megjelenő művekhez, a túlzásba vitt „hazaffyasság”, a kiforgatott és álságos nacionalizmus lenyomatait őrző tárgyakhoz vagy eseményekhez kapcsolódó jelentésmezőiket. Így pompázik a maga szürkeségében a magyar korona (aminek „gyalázásáért” – bármit is jelentsen ez – mostantól akár börtönbe is kerülhetünk), vagy a nemzeti öntudat legfőbb büszkesége, az aranycsapat diadala (a londoni 6:3).
Hecker Péter: Magyar divat
Egy olyan országban élünk, ahol az egymást kizáró ideológiai jelképek, a rovásírás és Szűz Mária, a sámándob és a kettős kereszt kompatibilis egymással: ezért ne is csodálkozzunk olyan misztikus konyhai jelenéseken, mint amikor Árpád fejedelem képe kirajzolódik a serpenyőben. A magyarországi csavaros unortodoxia beszivárog a hétköznapokba: a társadalom egyes csoportjai gyűlölik az Európai Uniót és a nyugati értékeket, de ez a zsigeri (és értelmetlen) utálat mégsem tartja vissza őket, hogy elfogadják vívmányait. A szélsőjobboldali Magyar divat (nem is annyira karikírozott) jellemzője a karon buggyos, testen szoros fehér ing és a kitüremkedő szőrős has, a mintás zeke, a bőrtáskát díszítő turulmadár (azaz a magyar „virtus” elengedhetetlen kellékei) továbbá az övre aggatott mobiltelefon. A kiállítás legjobb műve egyszerre utal egy ikonikus jelképre (a magyar puszta) és egy tradicionális nemzeti képtípusra („gémeskút, malomalja, fokos”). A szürkésfehér pusztában búslakodó, magányos ló és a szintén csüggedt gémeskút mögötti tágas és felhős eget, a nyomasztóan szürke világot egyetlen színes elem billenti meg; a bal felső sarokban feltűnő színes repülőgép. Az Izraeli drón a Hortobágy felett persze az egyik kedvelt összesküvés elméletet figurázza ki – s pusztán csak reménykedhetünk, hogy ez a gondolat holnapra nem lesz az alaptörvény egyik sarkalatos pillére.
Magyar tejföl, Bp. 2B Galéria, július 5-ig
Hecker Péter: Izraeli drón a Hortobágy felett
Dékei Krisztina
2013. 07. 02.