Szinesztézia – a percepció kiterjesztése vakok és gyengénlátók, valamint látók számára

Nem először ad otthont a 2B Galéria hangművészeti kiállításnak: 2010 májusában a +3dB Kortárs Hangművészeti Fesztivál részeként nemzetközi hanginstalláció-kiállítás volt itt látható és hallható a 2007-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatóiból alakult, performatív és statikus hanginstallációk előadásával és készítésével foglalkozó Besorolás Alatt csoport szervezésében. A BA tagjai közül most Blazsek András és Zérczi Attila szerepel a Visegrad Fund által támogatott Szinesztézia kiállításon, amelynek kurátora Rózsás Lívia művészettörténész maga is évek óta foglalkozik a képzőművészet és a zene interaktív lehetőségeit kihasználó hangművészet legújabb magyarországi fejleményeivel.

Blazsek András, Martin Blažíček és Juhász Tamás a megnyitókoncerten | fotó: 2B Galéria

A Martin Blažíček és Blazsek András ambientális kiállításmegnyitó hangperformansza az intermédia tiszta, ma már „klasszikusnak” számító értelmezésén alapuló, metaforikus utazás volt, részhangoktól mentes (azaz szinuszhangokból álló) audiovizuális zörejkompozíció, átvezetés a látók illuzórikus és elkápráztató, tompa valóságából a hallók anyagtalan, kifinomult és éber valóságába. A koncerten csendben forgó magnetofonszalag és a mozgásból generált hangfestmény valamint a magnó valós idejű, kivetített képe a médium konceptuális értelmezésének szép metaforája. A nyelv valóságmegjelenítő képességét, ezáltal pedig a létre vonatkozó tapasztalatainkat és tudásunkat megkérdőjelező konceptuális (képző)művészet nagyrészt olyan interdiszciplináris zeneszerzőknek köszönhetően, mint John Cage, Tony Conrad, Alvin Lucier stb. fordult a tartalom vizsgálata felől a médium, az „anyagtalanság” felé. A médium már nem elsősorban techné, azaz eszköz, közeg vagy hordozó, sokkal inkább „közvetítő”. Elsődleges „üzenete” pedig az a változás, amit megjelenése okoz részben a szociális (emberek közötti) viszonyokban, részben pedig az ember és a valóság viszonylatában. A magnetofon installálása, működésének rögzítése és vizualizálása az analóg világ metaforája, ahol még minden hang „természetes” csendből született, nem pedig annak „digitális pótlékából”, a kitöltésre váró helyre rendelt szünetből, a hangfolyam megszakításából, időkiesésből (piknolepsziából), úgy ahogyan azt Paul Virilio értette Az eltűnés esztétikájában (amikor a tudatkiesés csupán néhány másodpercig tart, érzékeink ébren maradnak, de a külső benyomásoktól elhatárolódnak).

Szinesztézia kiállítás enterieur | fotó: 2B Galéria

Szinesztézia kiállítás meghívója szerint „olyan képzőművészeti alkotásokkal igyekszik a vakokat és a gyengénlátókat is a képzőművészet befogadói között tudni, melyek ‘összeérzést’ produkálnak, az egyik érzékszerv működésével egy másikat aktiválnak, szinesztetikus percepciót eredményezve. A művek vakokat és gyengénlátókat valamint látókat egyaránt saját érzékelésük határainak kitágítására invitálják.” Nos ez az egyszerű, érzékszervi szintű alapfelismerés (tehát nem egy magasabb szintű képzettársításról, kollázsról, operációs rendszeralkotásról van szó) valóban képes az elidegenedés ellen általában is hatni, nem csupán látók és nem látók vonatkozásában, hanem metakulturális szempontból is: a realitás megragadása tekintetében oly régóta problematikus tárgynyelv (voltaképpen a nyelv „valóság-vonatkozása”) helyére a metanyelv (az önmagát tematizáló nyelv) „megtisztító” aktusát helyezi. Nem lerögzít, összezár, megállít, sztenderdizál, elidegenít, nem alakul monokultúrává, hanem a lehető legtöbb fantáziát szabadítja fel, ezzel pedig a közvetlenséget és a lét megtapasztalásának felismerésszerű imprinting-élményét erősíti.

Különös módon azonban a Szinesztézia kiállítás nem a jelenség közvetlen reflexiója, tananyagként megszerkesztett demonstráció, laikusoknak szóló kalauz, mint a Láthatatlan Kiállítás. A 2B Galéria mostani tárlatán persze nem a szinesztézia és a hangnak, mint zenei élménynek a megmutatása a legfontosabb, mindez csupán ürügy a jelenvalóságról szóló meditációra, amely a játék (a valóság tiszta, extatikus megélése), a dokumentarizmus (a valóság értelmezése) és a költészet (a valóság elanyagtalanítása) háromszögelési pontjain keresztül segít újra megtanulni azt a világot, amelyet egyszer, talán még kisgyermekkorunkban nagyon is jól ismertünk, de az évek során a szociális és pszichológiai társadalmi minták berögzülése során elfelejtettünk.

Martin Blažíček installációjának részlete | fotó: 2B Galéria

Blazsek András hangzó asztal installációja több, a helyszínen elolvasható interjúrészlet vízcsobogással, környezeti zajokkal „meghosszabbított” kimerevített, költői pillanata. Részlet az egyik interjúból: „…a beszéd-szintézis valamilyen limitált hangfrekvencia spektrumon belül mozog, és valójában ez a frekvencia spektrum eléggé szűk, mert ezt a program csinálja, és ezeket a mintákat úgy generálja, hogy minél takarékosabb legyen, ami az adatok mennyiségét illeti, ezért nekünk éppen ennek a frekvencia spektrumnak az észlelése előnyben van, és a víz csobogása nagyon gazdag frekvencia spektrumban mozog, minden benne van, és mivelhogy az agyunk ilyenfajta hangokra van képezve, ezért a patak csobogásából azt a spektrumot vonzza magához, amelyik tetszik neki, vagy amelyiket megszokta.”

Martin Blažíček installációjának részlete | fotó: 2B Galéria

Martin Blažíček papírszintetizátora a legendás Oskar Fischinger absztrakt animációs filmes, és festő találmánya nyomán készült, akinek az elképzelései alapján a „.stúdiót ‘hullámhossz gyárrá’ alakították át, szintetikus hang hullámhosszokat rajzolva nagyméretű papírtekercsekre. Fischinger terve szerint ezeket filmek hangsávjára kopírozták volna, mely egy optikai minta, legtöbbször a filmtekercs szélén helyezkedik el, a filmkockák és a perforáció között.” Blažíček Hullámhossz Projektje ennek az elképzelésnek a digitális technológia segítségével megvalósított újratervezése: miközben mindenki egy üres papírra különböző mintázatokat rajzolhat és a játék során beolvastathat a számítógéppel, a szinuszhullámként leolvasott vizuális információk az absztrakt hangegyüttesek egyedi változatait hozzák létre.

Kiss László Kördiagram lejátszó, részlet | fotó: 2B Galéria

Kiss László Kördiagram lejátszó, részlet | fotó: 2B Galéria

Kiss László Kördiagram lejátszója – a nemzetközi hírű és különösen kreatív Jens Brand német hang- és médiaművész korai, humoros, a statisztikai adatok valóságának abszurditását feltáró hanginstallációihoz, különösen az 1994-es Höhenrausch (Alkoholpárolgás) címűhöz hasonlóan – vakokkal és gyengénlátókkal kapcsolatos statisztikai adatokat, mint a mai kor rotoreliefjeit, önnön műalkotás mivoltukat a mozgásban (körben forgásban) megmutató, színes és játékos tárgyakat installálta: „…a diagrammok fölé helyezett kamerák a felvett színeket továbbítják egy számítógépnek, mely egy algoritmus segítségével szonifikálja, hanggá alakítja azokat. A színek sötétségi ill. világossági fokától függ a képződő hang magassága. Az installáció interaktív, ha egy látogató megforgatja a korongokat azok is tájékozódhatnak a diagram adatairól, akik nem látják azokat.”

A Zérczi Attila és Juhász Tamás együttműködéséből született dokumentumfilm valamint Michaela Latíková cseh beszédtanárnő munkájának, aki „…szuggesztiós relaxációt használ angol nyelven, mely intuitív válaszokat vált ki a tanítványaiból. (…) [amivel] az a célja, hogy a tanulókban absztrakt elképzelés alakuljon ki a színekről, a formákról és a taktilis érzékelésről” az illusztratív bemutatása a társas kapcsolataink kontextusának az újragondolásáról szól. Zérczi Attila dokumentumfilmje egy cinéma vérité-filmrendezőt is meghazudtoló alázatossággal, mindenfajta moralizálástól mentesen, a helyzetet csupán a vágással és a beállításokkal értelmező alkotás. A dokumentumfilmben épp ezért lesz katartikus az az „élettől ellesett pillanat”, amikor a világtalan Juhász Tamás a Ludwig Múzeumban megrendezett posztszituacionista építész, Yona Friedman roppant izgalmas, autonomista utópiát hirdető kiállításán felfedezi és számunkra (a „szemmel látóknak”) is másféleképpen érzékelhetővé teszi a világot.

A bátor, mind nézőt/hallgatót és látót/világtalant kreatív, közös imaginárius tér kialakítására késztető Szinesztézia kamarakiállítás ebben az évben később Prágában a Školska28 Communication Space-ben, Lublinban a Labyrint Galériában és Banska Stiavnicán a Banska Stanica Contemporary kulturális központban lesz még látható.

Sőrés Zsolt Ahad
2012. 02. 29.