Szenes Zsuzsa határai

Kinek jutna eszébe kihímezni egy gázálarcot? Gyapjúhímzéssel méghozzá, finomra, puhára, melegre, mely olyan óvón, oly szeretettel borul a fejünkre, mint a gyerekkori vastag sálak. Kinek jutna eszébe ugyanígy színes gyapjútokot hímezni egy téglának, hogy legyen, ami védi, beburkolja, mielőtt a kirakati üvegbe repülne? Kinek jutna eszébe folyton-folyvást fölrúgni műfaji határokat, fütyülni a tárgyak, anyagok adta hagyományos lehetőségekre, semmibe venni kőbe vésett képzőművészeti kánonokat?

Szenes Zsuzsának természetesen. Aki ráadásul oly könnyedén tette mindezt, olyan magától értetődően közlekedett az általa (is) megújított textilművészet, grafika, kollázs és annyi más között, ahogy csak egy szikrázóan tehetséges ember tud, aki lendületesen halad a maga útján, vagy ha jobban tetszik, biztos érzékkel követi belső hangját, bármit gondol is erről a külvilág.

A Budapest Galéria Kiállítóháza példamutató kiállítást rendezett ezúttal is, elegáns és világos vonalvezetésű tárlatot, ahol a szerteágazó, gazdag, mégis jól követhető életmű minden állomása remekül dokumentált, ahol a nagyközönség által jól és kevésbé ismert művek egyaránt helyet kaptak. Olyat tehát, amilyennek egy jelentős művész összefoglaló tárlatának lennie kell. (És ott vannak még a kiegészítők: a szimpozium az Óbudai Társaskörben meg a grafikai kiállítás a 2B Galériában!)

Egyszóval ez rendben van, minden tekintetben.

Valamikor a hetvenes években kedves helyem volt Pesten a hajdani dzsentrikaszinó – akkor éppen Bajkál étterem – teázója. Kedves, barátságos, szerethető hely volt, a falait egy különös, meleg színekből szőtt textilkép borította: csak később, amikor már rég nem volt meg az a hely, tudtam meg, hogy a Szenes Zsuzsáé.

Mint egy nagy textilszőttesen, úgy érnek itt egymásba a szálak.


Jolsvai András
2003/28.