Bátki György egyszerű tollvonásokkal, karikaturisztikusan jeleníti meg a helyieket, a tábor lakóit és az őrök arcvonásait.
Három alkalommal vitték el kényszermunkatáborba 1940 és 1944 között Bátki Györgyöt, míg azonban a túlélésért küzdött, lelke kiszabadult: naplót írt, ukránul tanult, Puskint fordított, és rajzolt – elsősorban portrékat fogolytársairól, őreiről és a helyiekről. A budapesti B2 Galéria tárlata a háborút túlélt jegyzeteit és rajzait mutatja be, elsősorban pontos és személyes kordokumentumként.
Az alkotások a maguk egyszerűségében adják vissza a munkaszolgálat világát (Fotó: Kövesdi Andrea)
Állandóan visszatérő téma filmekben és irodalomban is, hogy a fogságba hurcolt vagy megpróbáltatásoknak kitett ember a fantáziában és a művészetben keres menedéket. Bátki György élete is remek alapanyagot biztosít egy hasonló történethez, mindenesetre a B2 Galéria Túlszárnyalás című tárlatán kiállított rajzok készítőjének nem volt virtuóz rajztudása – elsősorban nem maguk a munkák izgalmasak, hanem azok keletkezésének háttere. Bátki az 1910-es években még tüzér őrmesterként szolgált az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében, később úszóversenyzőként folytatódott a pályája, majd orvosi tanulmányokat folytatott, sportüzletet vezetett édesanyjával – egyszóval mind fizikailag, mind szellemileg kiemelkedő formában volt, amire pedig szüksége is volt, amikor 1940-ben első alkalommal vitték el munkaszolgálatra, amelyet aztán újabb kettő követett. Másodszorra várandós feleségét kényszerült hátrahagyni, Ukrajnába és Belorussziába küldték, ő pedig a megpróbáltatások közepette naplót vezetett és rajzolt. Néha térképet és dolgozó sorstársait, de általában a helyiek, az őrök és a foglyok arcait, mindez pedig kirángatta élethelyzetéből időről időre, ráadásul karikatúráiért olykor ételt is kapott a faluban.
A tárlatban a legmegdöbbentőbb egyértelműen az, hogy bár azt várnánk, az őrök és a katonák majd démonizálva jelennek meg, mellettük pedig az éhezéstől, a totális fizikai kizsigereléstől meggyötört arcú foglyokat láthatunk, éppen az ellenkezőjéről van szó, Bátki György arcaiból egyfajta derű és fanyar humor árad, függetlenül attól, hogy melyik oldalt rajzolja: modelljeit egyszerű tollvonásokkal, a lényeget és a karaktert megragadva, határozott vonalakkal, karikaturisztikusan vetette jegyzetfüzetébe, vagy ha kifogyott a lapjaiból, akkor naplójába, vagy ahová csak tudta – alkotásai egyszerűségükben mégis tökéletesen visszaadják a helyzet, a kor és a régió hangulatát, az arcokat nézegetve megelevenedik előttünk a sajátos világ, a fantáziánkban összeáll a kép.
A rajzok mellett a munkaszolgálatban Bátki ukránul tanult és Puskint fordított, emellett pedig naplóba jegyzetelte le részletesen a mindennapok eseményeit. Írásaiban nem mindig köszön vissza a derű. Sokszor szárazon és hidegen jegyzi a napokat, a megpróbáltatásokat és a környezetet – irataiból és rajzaiból sajnos nem sikerült mindent kimenekíteni a fogolytáborból, ami azonban megmaradt, az értékes és fontos kordokumentum. A kiállítás augusztus 1-jéig látható.
Német Dániel
2014. 07. 29.