Oszcillogrammok – művészet és természettudomány kapcsolatának feltámasztása 2B Galéria, Budapest, 2009. október 16 – november 28
Oszcillogrammok, 2009, enteriőr, fotó: Július Gyula.
„Művészet és tudomány – gyakran egymás ellentéteként értelmezett fogalmak. A tudomány mérhető, megkérdőjelezhetetlen igazságokat felállító gépezet, ezzel szemben a művészet morális, emocionális szempontokat tart szem előtt.” Ennek ellenére a két terület kapcsolata, mint arra a kiállítás alcíme is utal, hosszú és gazdag múltra tekint vissza. Gondoljunk csak a reneszánsz anatómiakutatásaira, Leonardo munkásságára, vagy a firenzei Specola viaszfigura gyűjteményére, ahol a tudományos szemléltetés és a művészi kifejezés találkozik. Ennek a kapcsolatnak a története egészen a máig, a kortárs tendenciákig fut, amikor már nem csak az orvostudományok, de más diszciplínák is szerepet kapnak olyan képzőművészek munkáiban, mint Damian Hirst, Wim Delvoye, Micha Brendel vagy, hogy egy magyar példa is említésre kerüljön, Erdély Miklós életművében. Művészet és tudomány látszólagos szembenállására rácáfol bizonyos eszközök azonossága, ilyen – többek között – az egyiknél a szemléltetés, másiknál a kifejezés eszközeként készülő, legtágabb értelemben vett kép, vagy akár a kutatás módszere is, amely szintén jelen van mindkét területen. S bár a tudományokba vetett pozitivista hitnek már leáldozott, a kettőség egy-egy műalkotás állítása és egy tudományos tény között napjainkban is fennmarad.
Az Oszcillogramok jó néhány műve kutatáson alapszik, függetlenül attól, hogy képzőművész, neurológus vagy esetleg bioinformatikus hozta-e létre, ugyanis a kapcsolat feltámasztására tett kísérlet nem egyoldalú törekvés, a már több kiállítást megélt anyag természettudósok és művészek részben közös munkájának eredménye.
NICOLE DEGENHARDT weimari képzőművész, már kezdetektől részt vett ebben a projektben. A 2B Galériában egy Uwe névre keresztelt mirelit nyúl röntgenképét állította ki, így teremtve meg egy mindennapos orvosi vizsgálati módszeren keresztül a párbeszéd egy formáját a művészet és egy tőle távoli terület között.
Nicole Degenhardt: Uwe, 2009, 32x32cm, C-print
A kiállításhoz rendelt szimpóziumon kiderült, hogy a kiállított kép egy 1996-ban FRANZISKA LAMPRECHTel közösen elkezdett, és máig is futó projekt része. Egy szupermarket mirelithűtőjében bukkantak rá a később Wernernek elnevezett fagyasztott nyúlra. Saját testük melegével szinte rituálészerűen szabadították ki hideg merevségéből, majd névadással és a vele való bánásmóddal is perszonifikálták. Werner végső nyughelyévé végül egy weimari kereskedőház alapja vált, ahol a nyúltetem fölé emelt oszlopra emléktáblát helyeztek el. Werner Kürschnert, a Wild Rabbit Kft. Igazgatóját kérték fel a művészek, hogy legyen névrokonának, a Werner nevű nyúlnak, posztumusz keresztapja. Wernert Berndl követte: az újabb mirelit nyulat a testmeleggel való felmelegítését követően a művészek egy weimari klinikára vitték, ahol kiállítatták halotti bizonyítványát, majd a patológiai vizsgálatokat követve krematóriumba került, ezután pedig a weimari köztemető egyik urnájában talált végső pihenőre. A kiállításon látható Uwe a harmadik, és mindezidáig utolsó az emberhez méltó elbánásban részesített mirelitnyulak sorában. A művészek egyébként a fagyasztókban tárolt nyúltestek embriószerűségére figyeltek fel, ez az asszociáció volt a kiindulási pont. A természettudományokkal tartott kapcsolat, az alkalmazott képalkotó „technikán”, a röntgenfelvételen túl, az egyes részletek – társadalomtudományi kísérletként is felfogható – megvalósításában is tetten érhető: az alkotók minden mozzanatot dokumentáltak, s ugyanakkor hivatalos szerződések és iratok segítségével igyekeztek legitimálni munkájukat. Még erősebb a pontos dokumentációra és rendszerezésre való törekvés WOLFGANG KNAPP nagy precizitással létrehozott gyűjteményének esetében, aki kartotékrendszerben 1998 óta napról napra archiválja a köldökében felgyülemlő szőrt és bolyhokat. Knapp kései omphalopsichitaként tárja elénk a spiritualitástól sem mentes szöszkollektívát. Knapp, aki társadalomtudós és a berlini Universitat der Künste tanára, a kezdetektől részese a művészetet és orvosbiológiát összekötni igyekvő programnak, így a kiállításhoz kapcsolódó szimpózium bevezetőjének megtartása is rá hárult. Művészet és tudomány kapcsolatát történeti és kortárs példákon keresztül mutatta be, a már említetteken túl, Gericault patologikus igénnyel megfestett, levágott végtagjaitól egészen Orlan plasztikai sebészet segítségével véghezvitt body art-jáig eljutva. Ami azonban valóban meghatározó volt az Oszcillogrammok kapcsán, az, az a megállapítása volt, hogy itt nem formai hasonlóságokat kerestek a művészek, illetve a természettudósok által létrehozott produktumok között, sokkal inkább a módszerek közeledése váltotta ki a német művészek érdeklődését. Sok műalkotás valamely kutatás rész- vagy végeredményeként került kiállításra, s központi kérdése nem a létrejött kép, szobor vagy installáció, hanem a művészek kutatói, és jelen esetben a természettudomány területén kutatók művészi attitűdje.
Wolfgang Knapp: Omphalos Research, 1988-tól folyamatosan, Archive of Index Cards, Various, fotó: Július Gyula
Inkább társadalomtudományi, illetve a gender studies-hoz köthető, mint orvosbiológiai kérdéseket feszeget LISA GLAUER performance-a, s az annak végeredményként hátrahagyott tejjel telerajzolt papírtekercs. Pressing/natural/constructs (????) című munkájában a művész anya- és tehéntejjel rajzol, ír és fest fehér alapra, majd a papír vasalásával performance keretében teszi láthatóvá a hő hatására bebarnuló anyagot. A több méter hosszú tekercsen a leghangsúlyosabb részlet művészettörténeti vonatkozású, Rubens A tejút születése 1636-1637 (Prado, Madrid) című festményének parafrázisa. A szimpózium résztvevői többet is megtudhattak Glauer anyatej munkáiról. Bemutatta többek között a prágai Futura Galériában véghezvitt akciójának (2004) dokumentációját is, ahol – meglehetősen vegyes érzelmeket kiváltva – lefejt anyatejet szolgált fel a közönségnek.
JÚLIUS GYULA Byte to Byte 2009 (vegyes technika) című installációjának kiindulópontját az ex votokkal, vagyis fogadalmi ajándékokkal kapcsolatos kutatás, és fotódokumentációs sorozat adja, melyet Portugáliában készített egy fiktív helyi dermatológus-fényképész bőrébe bújva, Fernando Pessoa heteronímjeinek mintáját használva. A viaszból öntött testrészeket mintázó tárgyakat betegek, vagy hozzátartozóik helyezik el kegyhelyeken a gyógyulás reményében. Az installációban csípésekkel tarkított végtagok fotói mellett egy viaszláb játssza a fő szerepet, rákérdezve a bőrgyógyászat módszerére, ahol a diagnózis felállításakor a rólunk alkotott mediatizált kép lép személyes valónk helyébe.
Byte to bite, 2009, installáció 270x200x200cm, zártláncú videó, moha, C-print, viasz,lemezjátszó, műanyagfüggöny, tükör, kamera, szikragenerátor, fotó: Július Gyula
KRISTIAN ROTHER bioinformatikus 2005 óta dolgozik az aminosavak újfajta, vizuális logikára épülő jelölési rendszerén, s teszi mindezt a han zi kínai kalligráfiából átvett rendszerrel, amelyben a karakterek inkább piktogrammok mint betűk. A fehérjék húszféle aminosavból állnak, a proteinláncok elemzését végző kutatók jelölésükre a latin ABC betűit használják, Rother innovációja azonban lehetővé teszi, hogy az aminosavakat jelölő karakterek tükrözzék a jelölt molekula szerkezetét is. „Ha teljesen birtokában volnék a kalligráfia technikájának, lehetnék még tudós? Ha teljesen átadnám magam a bioinformatikának, össze tudnám még kötni a művészettel? Azt keresem, ami a két horizonton túl van. Taoista bölcsességet igyekszem az algoritmikus pszeudokódok tisztaságával megfogalmazni. Proteincsaládokat Zhang Yimou filmjeinek vérbőségével felragyogtatni. Úgy festeni meg Schrödinger orbitálisait, hogy minden analfabéta meg tudja érteni a jelentésüket.” A kiállítást összegezve leszögezhetjük, hogy sem a képzőművészeknek sem a természettudományok felől közelítő kutatóknak nem kellett módszereiken változtatniuk ahhoz, hogy képpé, installációvá vagy performance-á tárgyiasított gondolatmeneteiket műalkotásokként vehessük szemügyre. A transz- és interdiszciplinaritás ebben az esetben képes arra, hogy a gyakran még mindig objektívnak, „tényeket” felmutató, megkérdőjelezhetetlennek tekintett tudományok, és az emocionális, valamint morális kérdések ingoványos talaján járó képzőművészet látszólagos ellentétét feloldja, a két terület közötti meglepően gyakori átjárhatóságot bizonyítva. Oszcillációt – periodikus állapotváltozást, vibrálást – „mutat be” maga a kiállítás is művészet és biomedicina határán, hol az egyik, hol a másik oldalt részesítve előnyben.
Rózsás Lívia
2010/1
Hg Kathe Wenzel, Lisaa Glauer, Tatjaina Fell: Ein entscheidender Teil fehlt.Berlin, 2006. 15. oldal. (szerző fordítása) A projektben résztvevő orvosbiológusok és művészek közös munkájának első eredménye Berlinben, a került megrendezésre The Missing link – public understanding of art and sciences címmel (Berliner Medizinhistorisches Museum des Charité, 2005. jún. 18 – szept. 14.), amit azután New Yorkban is bemutattak (Pratt Institute, 2006. jan. 26 – márc. 24.) Oszcillogrammok – Transzdiszciplináris szimpózium művészet és tudomány kapcsolatáról. Goethe Intézet és 2B Galéria, Budapest, 2009. nov. 27-28.
A 12. századtól Athosz félszigetén élő hészükhasztáknak nevezett görög-keleti szerzetesek gúnyneve volt a köldökszemlélő (omphalopszichita), akik napjaikat hangtalan imával töltötték, miközben figyelmüket köldökükre irányították. Théodore Géricault: Levágott végtagok-tanulmány, (1818-9), Musée Fabre, Montpellier ld.: Bambuszlevél-akció. Július Gyula és Szipőcs Krisztina elektronikus levelezése. Balkon, 2000/1,2. 31-35.