Parti Nagy Lajos a létrán

Féner Tamás művei a valláshoz és önmagunkhoz fűződő viszonyunkon keresztül közelítenek a 2B Galéria terében

“Érdekel, hogy hogyan válnak jellé, amik nem jelek, de dolgok, meg mit tudok kezdeni a vallás nélküli vallásosságommal, lehet-e ‘kultur-zsidó’ az ember, vagy muszáj fehér klepetusban leinolni, dallamra imádkozni? Mi van, ha a Szöveg a kép, és a kép a szöveg? Ha látom, de nem értem, nem értem, de felfogom? Ha a Név, a kimondhatatlan képpé lesz?” – Féner Tamás, Kossuth-díjas fotóművész Jákob létrája című kiállításához írott bevezetőjében azokat a kérdéseket teszi fel, amelyek nem csupán az alkotóban, de a nézőben is megfogalmazódnak a fekete-fehér képeket, s a rajtuk megjelenő héber írásokat, spirális, párhuzamos íveket látva.

A művek könnyedén közelséget teremtenek a nézőben olyasmi iránt is, amiről ő maga sem tudott, hogy benne rejlik, függetlenül attól, vall-e, s ha igen, milyen vallási nézeteket. A támpontként vagy talán csak a gondolati háló továbbszövéseként megjelenő vers- vagy igerészletek szintén ebbe az irányba mozdítják el a látogatót a 2B Galéria terében.

A Zsidó Kulturális Fesztivál keretében lévő kiállítás megnyitóján Parti Nagy Lajos méltatta a műveket, és Féner munkásságát, ahogy a szervezők szerint a véletlen hozta: egy létrán állva. Az író az alkotó idézett gondolatainak sorát folytatva többek között rákérdezett, “mi történik egy súlyos, ismerősen ismeretlen gyönyörű jelsorral, ha mindenekelőtt látvánnyá lesz”, vagy “két látszólag összebékíthetetlen valóság társításakor”. A ráhelyezett üveglapok által kiemelt, továbbra is ismeretlenül hangzó részletek, a spirálok vagy egyenesek által megtört szöveghatárok, az összemosott – bár anélkül is ismeretlennek ható – írásjelek mind-mind e témákat járják körbe.

A képek a hozzájuk párosított Ady, Pilinszky, Mózes vagy a Példabeszédek könyve részleteinek tükrében sajátos értelmezéseket adnak, s a néző élethelyzetének, világlátásának, hitének, vagy pillanatnyi lelkiállapotának megfelelő gondolatokat ébresztenek. Akár ahhoz hasonlóakat is, amelyet Parti Nagy Féner bevezetőjére utalva említett: “lehet-e kultur-keresztény, kultur-zsidó-keresztény, vagy éppen kultur-egyiksem az ember, még ha a NER magyar terminológiájában ez minimum hazátlanság.” A kiállított művek valóban gondolatot ébreszthetnek a nézőben: hívőnek kell-e ahhoz lenni, hogy megértsük az itt lévő alkotásokat, szövegrészeket? Ugyanabban az Istenben kell-e hinnünk mindannyiunknak, s ugyanolyan felfogást kell-e képviselnünk a hitről – akár Istenbe, akár önmagunkba, a pénzbe, vagy a politikusokba vetjük -, hogy ezek a művek hassanak ránk? Mit mondanak egy ateistának Féner Tamás Tórából vett részletei, s azok kifordított, megfordított, kitekert darabjai? Mindezek pusztán arra hívják fel a figyelmünket, mennyire értelmetlennek tűnhet a kategorizálás; s bár az alkotó művei előttünk állnak, amit látunk, bennünk történik. Nem a kategóriáink vagy a címkéink szerint.

Csepregi Evelyn
2018. 08. 31.