Szenes Zsuzsa kiállításai
Szenes Zsuzsa kiállításai a Budapest Galéria Lajos utcai kiállítóházában, a 2B Galériában és Házasságunk a Mikivel című posztumusz kötete
Portré Szenes Zsuzsáról
A kiállításon járva, illetve Szenes Zsuzsa kötetét lapozva, különösen jól éreztem magam a 2B Galériában, ahol egy olyan ” idehaza eddig ki nem állított ” anyagot láthattam, amelyik korábban csak a Michigan állambeli Lansingben volt kint a falon nyílvánosan, Louise McCagg szervezésében. A Kriptográfia és a „3” feliratokkal ellátott anyagok úgy hatottak rám, mintha gyermekkorom padlásán vagy játékos polca előtt sétálgattam volna érett fejjel, /de/ nyitott szívvel.
Nehéz erről az élményről beszámolni. Részben azért, mert az ember fél a giccstől, az elcsöpögő, szép lelkétől -, attól, hogy nem azt nézi, amit a művész mutat, hanem elrepül saját, intim útján, részben pedig, mert tudja, hogy így valamit meghamisít. Elhallgatja mások elől azt a gyöngéden erős lelki masszázst, ami nézés közben megdolgozza. Érzi, hogy az ellágyulás gyöngeség itt, félrevezet: a szép formák és lágy anyagok olyan struktúrákat tárnak elénk ” bár „rejtvényként”, nem erőszakkal -, amelyek létünk teljes felfejtését kínálják fel. A pre ” raffaeliták, a szecesszió és Gödöllő jut eszembe meg a ” túlsó oldalról ” a minimal art és a bécsi akciónisták. Nem a szar és nem a gesztus, hanem az idea. Mindenek előtt pedig, Ophélia, akit mindig hajlamosnak mutatkoztam a drámairodalom legnagyobb performerének felfogni és nem bolondnak.Többek között, éppen azért, mert nő. Tudatosan nő. / Felejtkezzünk el most arról, hogy Asta Nielsen játékában: Hamlet is nő./
Szenes Zsuzsa: Fogadó, 1972 gyapjútűzés, tükör, 200 x 100 cm
De vissza most a 2B- be. Gyermekkorom fűzőjátéka ugrott elő a fejemből, amiben csíkokra felszeletelt papírlap papírlap réseibe kellett színes, új csíkokat befűzni, és azokkal létrehozni szemetkápráztató, non ” figuratív, térbalettező struktúrákat. Olyan volt ez látványban, mint fülünknek a fésűn elfújt Égi lovas: belső élmény ” kirepülés. Kreativitást növelő gyakorlat, belső ” titkos ” értékek megőrzése érdekében.
Szenes Zsuzsánál persze, szó sem eshet ezen a prímér szinten erről. Egyrészt, mert tudatos, a munka és önkifejezés mellett elkötelezett művész volt, akinél az értékek nem maradhattak titokban. Akár a legbelsőbbek sem. Másrészt pedig, azért sem, mert lenyűgözően magas színvonalon dolgozó kézműves volt. Akkor is, ha textílián dolgozott, akkor is, ha rajzolt. A meg ” nem ” felelés, az anyagok és az általában rájuk ruházott funkciók, a gondolat és annak prímér, vizuális megjelenítése, a játék és a játszó személy bölcsességének egymással történő meg ” nem ” feleltetése, a beidegződöttségek figyelmen kívül hagyása és a személyes szabadság megőrzésének természetes vágya azonban alkotó személyiségének, sőt, életszemléletének legfontosabb vonása volt. Mint egy ritka madár, repült át az életünkön, és furcsa módon, most, hogy müveiről gondolkodom, azt érzem, hogy azoknak semmiféle testi, tehát matériális vonzata, jellege nem volt. Még az ilyen jellegű ellentétpárokra koncentrált műveinek kapcsán sem.
Szenes Zsuzsa: Kollázs, 1960-as évek papír, tus, 26,5 x 21,5 cm
A Lajos utcai kiállítóház emeleti, legelső termében láthattuk például, Cella című, 1977 ” ben készített térkompozícióját és ugyan abban a teremben az arról készült fotót is. A kompozíció egy – egy, vászonnal letakart ágyból, asztalból és székből áll, amelyek különböző jellegű tárgy karakterét egybemossa a vászon, és amik mögött, a falon lévő, nagyalakú fénykép szélén, a nézőknek háttal álló, életnagyságú férfit látunk rendes, polgári ” tehát, nem rab ” ruhában, amint a szeme előtt megnyíló tájba / táj felettibe / néz. Nem tudhatjuk, hová, mert nem látjuk a szemét. Az is lehet, hogy vak az illető. / A kompozíció pontos, tárgyszerű. Hasonlóképpen, a szoba másik felén kiállított fotón is. / Ez a mű a vágyról szól. Arról, ami nem látható, és ami ott él minden emberben valahol bent, legbelül ” ameddig ” még ” menni vágyik, ami meglétével élteti őt, és ami nem tehető tárggyá, képpé. Épp azért, mert nem látható. Csak a hiány látható. / Gondoljunk a szürrealisták kudarcaira ezügyben, hogy mást ne említsek , Bunuel megható vágyára a vágy képe után. Bár még jobb példa Magritte itt. / Szenes Zsuzsa művének láthatatlan hősében benne van a vágy. Látjuk, amint kivetítve önmagának látja azt, épp azért, mert nem látjuk. A hiány van jelen itt. A látogató érez hiányt, mert meglesne egy intimitást. Azt, amihez semmi köze. Leszámítva azt a tudást, hogy szükségünk van vágyainkra. Ez az, ami rá tartozik. Keresse meg saját vágyát. A Hideg ellen általában / 1978 /, azaz, hogy mindenki ráismerjen a műre, a gyapjútűzéssel elkészített őrbódé vagy az Ami korábban használati tárgy volt, most dísz / 1975 /, amely cím a szintén gyapjútűzéssel létrehozott gázálarcot takarja sem mint két antimilitáris tárgy fogható fel elsősorban. Szenes ipar- és formaművészként, gyermekien romlatlan fantáziával rendelkező alkotóként, az élet továbbvitele mellett elkötelezett nőként a formák, színek és anyagok felhasználásának sokféleségét, a fantázia és a szépségigény győzedelmeskedését hírdeti. A játszó, humanista ember energiáit. Egy olyan világot, amelyikben még a rossz erők kellékei is csak szépség alapanyagaiként szolgálhatnak. Morális érzékenységén és női életigenlésén túl, ott van ebben az életfilozófiában a kezével dolgozó és az anyagok természetében megbízó kézműves bölcsessége is.
Ismertem személyesen is Szenes Zsuzsát. Erdély Miklóst még inkább. Mégis, a 2B Alapítvány és közös barátjuk, Louise McCagg által megjelentetett könyve, a Házasságunk a Mikivel / 2oo3 / minden sora felkavart és megdöbbentett. A Szenes Zsuzsát jellemző bölcs asszonyban megőrzött gyermeknek ennyire leplezetlenül feltárt életerejét és önreflexióktól mentesen bemutatott életívét, amiről itt olvashattam, még nem igen volt szerencsém felismerni sok szerzőnél. Szenes Zsuzsa életereje, tehetsége, jósága és szerelme ebből az öröklétű, csodás lelkű kislányból nyert megújulást, mindig erőt olyankor, amikor más embernél válság lép fel, keserűség, önpusztítás. A kislány, aki ő benne élt, és remélem, hogy túlélte őt, úgy bánhatott a felnőtt ” té lett Sz. Zsuzsival, mint Szenes az anyagokkal. Tudta jól, hogy nem lehet ” az ennyi ennyi ” , hiszen szép a forma, szép a szellem, érzékeny a keze, feje, mint anyagból, belőle is lesz valami. A benne élő kislány médiumaként élte végig életét. A művész hagyatékából a Lajos utca falára tett Passziánsz ” a maga tartalmi és formanyelvi variábilitásával -, mintha egy naplójából vett önportréként lett volna ott.
Kiállítás enteriőr a 2B Galériában
A 2B ” ben állva, nézve a sok Kriptográfiát és „3” ” at, és felidézve magamban a kislányok által játszott fűzőjátékot, „szemmel”láthatóvá vált előttem Szenes Zsuzsa, a felnőtt „kis”lány, aki emlékezve még az általunk már rég eljátszott örömökre, új közlési formát adott egykori játékunknak. Feltüntek előttem a sebtapasszal leragasztott képi formák, megjelentek a vándor pontok, arcot kaptak az „egyen”formák.
Szenes Zsuzsa: Textillevél, 1976, vászon, 19 x 17 cm
Szólni illik külön Szenes borítékairól is. A megrögzített kor üzeneteinek és érzelmeinek szimbólikus levélborítóiról. Mindegyik maga üzen létével vagy anyagával teszi lehetetlenné a közvetítést. / Lyukkártyás I ” II.,1985, Textillevél /!!/, 1976 / A borítékok tekinthetők talán, legfilozófikusabb műveinek.
Amennyiben valaki figyelmesen és idejét nem kímélve, végignézi valamikor, valahol Szenes Zsuzsa munkáit, meggyőződhet arról, hogy azokban, a többi magyar képzőművész módszerétől eltérő és egy sajátos, mindenki mástól függetlenül alkalmazott kifejezési forma szerint, megtalálható a Szenes pályára lépése óta eltelt időszakok szinte valamennyi progresszív, avantgárd, újtipusú tudatosságot kereső alkotói problémája. Csak az önmaga kérdésfeltevéseit követő formákban és adagokban. Szenes Zsuzsa tehát, ízig ” vérig egyedül álló művésznő volt.
Antal István
2003. szeptember