Odaítélték az idei Pro Cultura Urbis-díjakat

Frankl Aliona fotóművész, Birkás Ákos festőművész, Alföldi Róbert színész-rendező, a Bárka Színház igazgatója, valamint a Budapest című lap és a 2B Galéria alapítói és munkatársai kapják az idén a Fővárosi Önkormányzat Pro Cultura Urbis-díját – tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája kedden az MTI-t.


A díjat, amelyet pénteken adnak át Budapesten, 2000-ben alapította a Pro Cultura Urbis Közalapítvány

Az 500 ezer forintos pénzdíj mellé a kitüntetettek egy bronz kisplasztikát is kapnak: a város stilizált kulcsát szimbolizáló női alak Ligeti Erika szobrászművész alkotása.

Az alapítás évében a díjat Göncz Árpád író, volt köztársasági elnök, Jancsó Miklós filmrendező, Köves Éva képzőművész, valamint a Fonó munkatársai vehették át. Azóta olyan személyiségeknek ítélték oda mások mellett az elismerést, mint Hofi Géza előadóművész, Markó Iván táncművész, Kaján Tibor karikaturista, Török Ferenc filmrendező, Megyik János festőművész, Sztevanovity Zorán előadóművész, Lugosi Lugó László fotóművész és Sebő Ferenc énekes.

A díjjal kitüntetett intézmények, szervezetek között van az International Buda Stage, a Magyar Fotográfusok Háza, az Írók Boltja, a Spinoza-ház és a MU Színház Egyesület.

A sajtóiroda tájékoztatása szerint a Pro Cultura Urbis Közalapítványt jelenlegi formájában 2000 óta működteti a Fővárosi Önkormányzat. A közalapítvány élén öttagú kuratórium áll, amelynek elnöke Schiffer János szocialista országgyűlési képviselő, volt főpolgármester-helyettes, tagjai pedig Körmendy Ferenc, a fővárosi kulturális bizottság volt elnöke, Passuth Krisztina művészettörténész, Victor Máté zeneszerző és Varsányi Gyula újságíró

2007-07-10 15:30:36 – Kultúra