A Kurtág család kiállítása a 2B Galériában
A 2B Galéria kiállításaival hosszú ideje teret biztosít az egyes művészeti ágak határterületein mozgó kezdeményezések megismerésének, ezen belül is kiemelten foglalkozik a vizuális és auditív művészetek között létrejövő kapcsolatok kutatásával. Ez a vállalás találkozik most egy izgalmas kurátori tematikával. Böröcz László családokat bemutató sorozatának 15. állomásaként Kurtág György és fia, ifj. Kurtág György, valamint a videóművész unoka, Kurtág Judit alkotófolyamataihoz juthatunk egy lépéssel közelebb úgy, hogy a közös vizsgálati alapot zene biztosítja.
A külföldön élő család együtt, utoljára 2006-ban szerepelt Budapesten a nagy nyilvánosság előtt, Kurtág György 80. születésnapján. E kerek évforduló apropóján megpróbálták bemutatni az egész „Kurtág-dinasztiát”. Ehhez a korábbi eseménysorozathoz képest, a mostani kiállítás egy személyesebb szituációban világítja meg azt a kulturális és gondolati közeget, amelynek folytonosságát a családtagok közti kapcsolatok biztosítják generációk óta, és amelynek hatása különböző módokon jelenik meg az egyéni alkotótevékenységekben.
A kiállítás által nyújtott új szempontú megismerés kiindulópontja Kurtág György, a nagyapa, aki zeneszerzői, előadói és tanári tevékenysége révén hosszú ideje meghatározó személyisége a kortárs zenei színtérnek. 80. születésnapja apropóján több nemzetközi konferencia elemezte művészetének különböző aspektusait és számos tanulmány értelmezte összetett életművét. A 2B-ben most először láthatjuk azon rajzait, amelyeken keresztül közelebb kerülhetünk az idős Kurtág számára hangsúlyos, zenében összpontosuló gesztus lényegéhez. Kurtág György elmondása szerint a gesztus általi kifejezés mindig is fontosabb volt számára „az őt hordozó hangnál”.1 Az eddig Gerlóczy Sári polcán pihenő rajzok, amelyeket a zeneszerző az 1970-es években készítet egy terápiás élményhez köthetők. Annak idején a zeneszerző és Gerlóczy, (akit szoros barátság fűz Kurtág Györgyhöz) együtt jártak Hermann Imre pszichoanalitikushoz.
Kurtág György rajza, 1977, Gerlóczy Sári gyűjteménye
A rajzok és tusfoltok mindegyike csupán egy, igazán határozott mozdulat eredményei: a rajzok esetében alkotójuk szorosan marokra fogta a jelet hagyó ceruzát, vagy éppen laza mozdulatokkal tust fröcskölt az elfektetett papírlapra, majd ezt a nyomot a papírlap mozgatásával elfolyatta a hordozón.
A bemutatott rajzok meglepő ereje abban rejlik, hogy mindegyik egy pillanatnyi indulatot rögzít, így közvetlen és tiszta kifejezői a képeket létrehozó ember adott állapotához kötődő belső folyamatainak. Az ösztönösség okán, nagyságuk, alakjuk, hevességük, vagy éppen visszafogottságuk, pontos tükrözői annak a lelkiállapotnak, amelyből kiindulnak. Rajtuk keresztül Kurtág zenéjének így egy olyan belső lényegére koncentrálhatunk, amely ritkán tudatosítható vizuális jeleken keresztül. Az ekképpen születő alkotások azonban sohasem lesznek értelmezhetőek a kép esztétikai kategóriájában, hiszen csupán egy feldolgozó köztes folyamat eredményei, felidézői. Az idős Kurtág György maga így beszél a rajzok jelentőségéről: „Amikor a tus-dolgaimat >kiforgattam<, egyáltalán, a jeleket adtam, úgy csináltam, mint a fába szorult féreg. Kínomban, hogy valamivel mégis eltöltsem az időt. (.) Tulajdonképpen ilyen zenekari darabot akartam valamikor írni: egyetlen gesztus, rettentő virtuóz, rettentő nehéz, de minden egymás fölött helyezkedik el, és egy percig sem tart.”2 A rajzban realizálódó egyszeri és lezárt élmény így ellenpontozta és oldotta fel a Kurtágra jellemző zeneszerzői folyamatok végtelenségét.
A fiú, ifjabb Kurtág György kutatásai szintén a zenei gesztus kérdését járják körül, ezen belül is a zenei mozdulatok elemezését, valamint az új digitális hangszerek tervezését érintik. Hangszerek tervezőjeként sokkal inkább a zenében, a zenélés folyamatában rejlő expresszív kifejezés, improvizatív magatartás, semmint a zene mint egyfajta logikai rendszer szerveződése érdekli. Az így létrejövő hangszerek (pl. Metapiano: egy kilencbillentyűs hordozható koncertzongora; Calliphone, a rajzolás mozdulatát zenévé alakító apparát) a hang létrehozásának gesztusát tárják elénk.3 A kiállításon az Így kezdődött című installáció vezet vissza bennünket az effajta kutatótevékenység kiindulópontjához. A két darab szalagos hangrögzítőből álló installáció-, ifjabb Kurtág SCH N°2 című kompozíciójának megidézője, amely 1972-ben készült és a hangszeres játék időbeli kiterjesztésére tett kísérletet. A fiatal zenész ekkoriban egyszerre volt tagja Halász Péter színházának, és az Új Zenei Stúdiónak. A kor két meghatározó művészeti együttműködésében való részvétel vezette a fiatal Kurtágot arra az útra, amelyben a zenét alkotóelemeire kezdte bontani eljutva így a legalapvetőbb egység, a hang alkotóelemeinek feltérképezéséhez.
Ifj. Kurtág György: Így kezdődött, 1972 Fotó: Böröcz László.
Az unoka, ifjabb Kurtág György lánya, Judit tevékenysége is tulajdonképpen, egy a mozgókép médiumán belül szerveződő kutatás, amely nem választható el a család korábbi generációinak, zenei rendszerekben történő gondolkodásától. Fotós, majd filmes (audiovizuális) tanulmányait Franciaországban végezte és Amszterdamban folytatta. Lényegében a zene mozdította a képek felé, ezen belül is a mozgókép médiuma felé. A Kurtág Judit által komponált idő jellegzetesen lassú ritmusú, meditatív. A képekhez társuló hangzás, (amely sok esetben édesapja munkája) elválaszthatatlan egységként zökkenti át a nézőt egy másik tér- és idősíkba. Az alkotó elmondása szerint ezekkel a videókkal nem kíván kommunikálni, vagy történetet mesélni, sokkal inkább egy olyan teret és időt akar teremteni a befogadó számára, amelyben már nem az ő kérdései, hanem a néző elképzelései jutnak hangsúlyos szerephez. 4
Kurtág Judit: Tócsa, 2006, 7p.
A kiállításon a zene nem tisztán, mint hangzó anyag jelenik meg, hanem mint globális szervezőelv, időbeli kifejezés, gesztus követhető végig a Kurtág család tagjainak alkotói metódusain. A 2B Galériában vizuális formában láthatjuk mindazt, ami tulajdonképpen a szó szoros értelmében nem képezhető le, így a Kurtág család tevékenységét bemutató kiállításon valóban érzékelhetővé válik, hogy miként értelmezhető a zene „hangzó formaként” (Eduard Hanslick) és „véges, időbeli tárgyként” (John Cage).
1 Dolinszky Miklós: Kurtág György – Játékok
2. , CD fülszöveg, BMC, 2008 2 Varga Bálint András: „Az okosságommal soha nem megyek semmire”. Beszélgetés Kurtág Györggyel. In: Muzsika 2006. február, 49/2., 8. o.
3 A kiállításon egy dokumentumfilm mutatja be működésüket.
4 A kiállításon látható videómunkák: Rezonancia, 2005, 5p; Cím nélkül/ Hommage á Scherter Judit, 2014, 3p; Tócsa, 2006, 7p; Cím nélkül, 2005, 11p
Majsai Réka
2014. 11. 14.