Rajk László Hiányzó sors című kiállítása a 2B Galériában
„Míg a mohácsi csata [.] metaforikus értelmében négy és háromnegyed évszázad óta szüntelenül foglalkoztatja a magyar történeti gondolkodást, és nemzeti identitásunk egyik konstitutív tényezője, addig az 1944. évi zsidógyilkosság, amely pedig a magyar hatóságok jóváhagyásával és közreműködése mellett ment végbe, nem kapott ehhez hasonló szerepet a magyar társadalom történeti tudatában, a nemzeti tudatban” [.].Ferenczy László csendőr alezredes, a deportálásokat irányító csendőrparancsnok [.] ezt a számot: 434 351 jelentette a belügyminiszternek” (Komoróczy, Holocaust, Osiris, 2000, 81-82.).
Mintha telefonszámot adott volna meg. Ez az egyik.
A másik pedig az az 1 a végén. Az az egyes, az egyedül felfogható. Mert az ember egyes számban létezik. Mert individuum: oszthatatlan. Vagy: csak 1-gyel osztható. A könyv népének a Könyv tiltja is a népszámlálást. Az ember, Ádám, nem számosságra született. Éva adatott neki, mindenek anyja, vagyis: élet.
Márpedig az élet jelen időben él, növekszik, vagy apad, de él, zajlik – előttünk is, bennünk is. Én élek, és az élet bennem él, éltet engem. Ezt a jelen időt, ezt a jelen lévő létet, a másik jelenlétét – nem a halál öli múlttá, hanem az adminisztratív gyilkossággá szervezett gyilkos indulat. Amikor az életet a gyilkos kioltja, evvel eltörli, az élet megszűnik, múlttá lesz, eltűnik a föld színéről, nincs többé.
Csakhogy a nincs sincs.
Mert az ember még akkor is fogat mos, mikor már nyakig földbe ásták. A fogmosás persze Beckett-nél a remény, a küzdelem ez ellen a nincs ellen. Ez az adys makacs és nagybetűs Élet, amelyik él, és élni akar. És a makacs élet nyomot hagy, mert – ahogy Szabó Lajos mondja – „Minden létező – jelez”.
Talán éppen ez a makacs élet- és élniakarás vésette foglyaival az Auschwitz-Birkenau nevű létbörtön falába azokat a neveket, amelyeket Rajk László fölfedezett, majd az in situ rögzített képeket a kiállításon olvasható tablóival és képeivel elénk hozta. Az a szándék, kívánság, elszánás, akarat, amely minden emberben ott él, de sokaknál csak a végső szorultságban ölt testet: Mégse tűnjek el nyomtalanul a föld színéről, az emberek lelkéből.
Mert a „nincsbe” taszítottaknak, a személytelen számmal számon tartottaknak a „jelek e legjelebbike”: a nevük megmaradt. Ha azt kőbe vésik, nem merülnek örök feledésbe, ebbe a nincs-be, ami maga a mindent elnyelő sötétség. Fekete lyuk.
Végső börtönük falába, a nem elmúlás, a lélek halhatatlanságának látható jeleként bevésett nevek küzdenek a névtelen, nem-létezőnek könnyen felfogható 434 351-gyel. A foglyok „kicsi szöggel? hajcsattal? körömmel? fémdarabbal? üvegszilánkkal? kővel? – üzenetként? fohászként? imaként? sztéléként? – bevésték nevüket a láger siratófalába, Auschwitz-Birkenau tégláiba, vakolatába.” – írja Rajk a nevek mögött valaha lélegzett lelkeknek szóló hommage gyanánt. S hogy láttassa is velünk, a közönséggel, mennyire belé bújt a bőrükbe, a szöveg – melyből e néhány sort kiragadtam – ugyanavval a frottage-technikával készült, és ugyanolyan „írás a falban”, mint a nevek.
A tabló, az ő műalkotása teljesen belesimul a kiáltásszerű, falba vésett nevek „kihangosított” látványába. És a kiállításon már Rajk is ordítja, vagy suttogja a fülünkbe a neveket, hogy ne gondolhassuk: Auschwitz távol van.
A kiállítás Rajk hiánysorozatának harmadik darabja. (Hiányzó paragrafus, Mucius Galéria, 2011, Akademie der Künste, Berlin, 2012, Hiányzó Hős, Centrális Galéria, 2011).
Mind a három hiányt Rajk frottage-zsal készíti, evvel az ősi japán technikával, amely gyerekkorunkból is belénk ívódott, mikor 1 vagy 2 forintosainkat satíroztuk a fehér papírra. És hogy örültünk, hogy annyira hasonlít! A frottage ugyanis tényleg a hűség technikájaként is értelmezhető: lemásolom, hazaviszem, máris az enyém. És a hiányé. Éppen azt viszem magammal, ami nincs ott.
Rajk ennek a hol csiki-csuki játéknak – mennyire nem voltak forintjaink, s egyszerre mennyi forintunk lett! -, hol meg a kegyetlen élet-halál, vagyok-márnemvagyok katasztrófának állít emlékművet.
A technikán innen vagy túl az emlékezés is hiánypótlás. Ahogyan a frottage leképezi, képpé varázsolja a domborút-homorút, a levőt-nemlevőt, úgy jeleníti meg az emlék a távol-levőt. Az emlékezés: a nevek felidézése – gondoljunk csak Proustra! – hiány pótló. Az emlékezés – ennek a hiányzónak, távollevőnek a betöltése: az idő, a megkurtított, az erőszakosan megrövidített idő pótlása.
A bekarcolt nevek: a halhatatlanságba vetett remény jelei. Minden írás a jelen hiánya ellen küzd. Az írás itt, Auschwitz-Birkenauban nem a felejtés jele, hanem a jelenlét, az élet megtartásának jele, nyoma – kapaszkodás az örökké-valóba.
A bekarcolt nevek: megannyi memento mori. Emlékezés-foszlányok.
SÁFRÁNY HÉDI – LÁZÁR OLGA MISKOLC, 1944. VIII. 13. – TELLER GÁBOR NYÍREGYHÁZA – FRIEDMANN MIKLÓS ÚJFEHÉRTÓ 1944 JULI 20 – FIXLER Z. MUNKÁCS 1944 VI 11 – GOLDSTEIN LÁZÁR ÓRADNA – FUCHS J MSZIGET GLEIWITZ 1944 VI.11 – MEISELS A MUNKÁCS GLEIWITZ 44′ VI 11 – KOVÁCS L KASSA 1944 VI 11 – SÁNDORFFY GÉZA ÉS M KEMECSE – …. BARNABÁS NAGYKÁLLÓ HU – RÉDEI GYÖRGY TATA 1944 – FRIEDLANDER KEMECSE – ADLER K. – LŐRINCZI I. – ..ERHMAN JÓZS DÉS – G.K. SZEGED 44 VI 11 – GY… LÁZÁR ENDRŐD – BREUER GYÖRGY 10905 NYÍREGYHÁZA – WIESEL ZOLTÁN DEBRECEN HAJDU M. UNGARN 1944.JUNI 9. NAGYVÁRADI GETTÓ-BÓL – MAGYARORSZÁGI FRÖHLINGER SÁNDOR LADAMOC 1944. JÚN. 15. ZEMPLÉN M.
A kiállított művek róluk emlékeznek. Hiszen én is: miért szeretem máris Sáfrány Hédit? Megtetszett a neve. A névnél nincs konkrétabb, biztosabb. A név él, a Név van. Ez a zsidó hitvallás magja.
Ezt az élményt köszönjük Rajk Lászlónak
Horváth Ágnes
2012/5.