Mitől vagyok arcátlan?

A kabbala szerint az egész világmindenség leírható 22 betűvel és 10 számmal, mert minőségekben és mennyiségekben lett teremtve. A minőséget betűvel jelöljük, a mennyiséget számmal. A világot minőségben és mennyiségben elmondani – annyit tesz, mint megteremteni azt. – A 2B galéria Láthatatlan arc című kiállításán jártunk.

A zsidóság szövegalapúsága a kabbalán keresztül nyerhet értelmet, a kabbala szerint az egész világmindenség leírható 22 betűvel és 10 számmal, mert az minőségekben és mennyiségekben lett teremtve. A minőséget betűvel jelöljük, a mennyiséget számmal. A világot minőségben és mennyiségben elmondani – annyit tesz, mint megteremteni azt. A Genezis első fejezetének is (ebben zajlik a teremtés) ezért van 32 sora.

A 32 biológiailag is fontos szám: 31 ideg kapcsolódik ugyanis az ember gerincéhez alulról felfelé végig – ez a harmincegy ideg egyenesen a harminckettedik, legnagyobb ideghez, a fejhez vezet. A harminckettő héberül לב , azaz lámed és beit, ami kiolvasva: lev, ez pedig szívet jelent. 

A minőség és a mennyiség jelölőivel, a számok és a betűk kombinációival láthatjuk: a lélek és test dolgait is kifürkészhetjük. 

Miért lenne hát szüksége valakinek bármit is képileg ábrázolni, amikor nem csak az egész világunk, hanem annak még metafizikai és fenomenológiai folyamatai is elmesélhetőek, uralhatóak és teremthetőek 22 betű és 10 szám használatával? Mi újat mutathatna nekünk valóságunk egyszerű vizuális utánzása – amikor 32 jel különböző variációival az emberi értelem számára felfoghatatlan mennyiségű világot tudunk elmesélni, uralni és teremteni?

Gráber Margit: Önarckép; olaj, vászon

A betűkultusz misztikus vonzatai mellett a zsidóság ábrázolástilalma (Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak.”; Mózes 20:4) , elsősorban a bálványimádás ellen szólt, de mégis a klasszikus értelemben vett zsidó képzőművészetet lehetetlenítette el évszázadokra, egészen a XIX. század elejéig, amikor a polgárosodás és az asszimiláció folyamatai elkezdték a zsidóság eddig összezáró közösségébe a festészet és az alakábrázolás hagyományát csempészni.

Nem jelenti ez azt természetesen, hogy ne lettek volna egyáltalán kivételek. A szentírást amúgy is mindig szabad egy kicsit kicselezni: így tesz például a mikrográfia műfaja, ahol az alakot betűkből rakja ki az ember, mint Apollinaire az esőt meg a kalapos hölgyet. De ez nem igazán csalás: mivel a világ rendszerszerű mátrixát betűk teszik ki, nem állítunk hazugat, ha a világ dolgait betűkből rakjuk ki, így csak még közelebb ábrázoljuk ahhoz, ahogyan igazán van.

Így tett a névtelen alkotó Jehezkel Sraga Halberstam rabbival, akinek az 1899 után nyomtatott mikográfiáját a 2B galéria Láthatatlan arc – portrétípusok és nem tipikus portrék című kiállításán tekinthettük meg. Az október hatodikán nyílt és nagyjából kéthónapig nyitva tartó kiállítás, amelynek kurátora Farkas Zsófia volt, a zsidó portréművészet rövid, de annál gazdagabb történetét igyekezett bemutatni.

Bálint Endre: Öreg zsidó; tempera, papír, 1937

A mély merítésű kiállításon megtekinthetünk festményeket, rajzokat, fotókat, halotti maszkokat, domborműveket, apró szobrocskákat. Mind zsidókat, vagy zsidók által készített arcokat ábrázolnak. Látunk portrét halottakról (Kornitzer Béla: Sándor Pál a halottas ágyán; ceruza, papír, 1936; Perlrott Csaba Vilmos: Löw Immánuel a halottas ágyon; ceruza, papír, 1944), halotti maszkot, testöntvényt (Szentgyörgyi István: Perlmutter Izsák halotti maszkja; márvány, 1944-1945; Róna József: Kiss József halotti maszkja; gipsz, 1921; Telcs Ede: Kiss József keze; gipsz, 1903), de a mindennapi élet, a hitgyakorlás pillanatait is (Gombos Lilly: Csendélet a műteremből, olaj, vászon; 1934; Kaufmann Izidor: A fanatikus; heliográfia, 1925; E. M. Lilien: Zsidó portrék; képeslap, 1910 körül).

Kaufmann Izidor: A fanatikus; heliográfia, 1925

A kiállítás lényeges részét önarcképek alkotják, amely izgalmas szempontot nyújt a késő XIX. és kora XX. századi zsidóság identitásának, önképének a megismeréséhez. Vannak itt kényelmet és gazdagságot mutató, elegáns polgári idillek, mint ahogy azt Perlmutter Izsák képén is láthatjuk (Perlmutter Izsák: Önarckép; olaj, vászon, 1910-es évek), ahol az alak egy otthonos lakás meleg színeinek a háttere előtt a szoba legkényelmetlenebb székében ül, mereven feszengve, a lábán sétapálcáját nyugtatja.

Sajó Edit: Önarckép; olaj, fa, 1930-as évek

Találunk könyvespolcának biztonságában sütkérező néger lányt, szürke városkép előtt, tekintete a néző vállát súrolja (Sajó Edit: Önarckép; olaj, fa, 1930-as évek). A könyvespolcban saját könyvei vannak (azok címeiből és írőiból egy kis ízelítő: Simon Mágus, Dosztojevszkij, Tolsztoj, Görög mitológiaÓ és új testamentum, Bal-sem, Dante Alighieri és Walt Whitman).

Scheiber Hugó: Önarckép (pasztell, papír, 1935 körül)

Scheiber Hugó (1873-1950) Önarcképén (pasztell, papír, 1935 körül) felpüffedt arcú, kidülledt szemű, halszájú zsidóként ábrázolja magát, szájába meseszerűen mélyreszippantott pipával, hasonlóan az antiszemita karikatúrákhoz, amit még Wahrmann Mórról (1832-1892) a festő gyerekkorában népszerű, nyíltan zsidó politikusról (és esetenkénti botrány- és párbajhősről) a Borsszem Jankó és a Pesti Hírlap hasábjain rendszeresen láthatott.

Wahrmann Mór, korabeli karikatúrán a Borsszem Jankóban (forrás: Honszeretet és felekezeti hűség)

Aba-Novák Vilmos (1894-1941) homlokára pedig hideg borogatásként lapul a haja (Önarckép szakállal; rézkarc, 1923), hangsúlyos árnyékaitól olyannak tűnik, mintha Cesare Lombroso bűnözőket és betegeseket bemutató egyik ábrázolásáról ugrott volna le. Gedő Lipót (1887-1952) olyan fejet fest magának, mint egy összetaposott focilabda, az arca illően kifejezéstelen (Önarckép; akvarell, papír, 1929). Ő is pipázik, vagyis imitálja (pipája a szája előtt lebeg). Csabai Ékes Lajos (1896-1944) elővigyázatosan bújik a kabátjába, meleg színekből tekintget a háta mögé. Életútja igazolja óatosságát: 1944-ben munkaszolgálatra hurcolják el a Háros-szigetre, és soha nem jön onnan vissza.  

Csabai Ékes Lajos: Önarckép; pasztel, karton

Érdemes még szót ejteni E. M. Lilien-ről (született Ephraim Moses Lilien, 1874-1925), akinek kiállított zsidó portréit eddig csak felsorolásban, érintőlegesen említettük. Lilien art nouveau alkotásai döntőek voltak a korai cionizmus által szorgalmazott, a zsidóság „igazi néppé” válásához elengedhetetlen schilleri esztétikai neveléshez. Lilien, Martin Buberrel és Berthold Feiwellel közösen kurált egy 48 művet tartalmazó kiállítást, amelyet az ötödik cionista kongresszus nagytermében installáltak és a kortárs európai zsidóság neves festőinek és szobrászainak az alkotásait tartalmazta. A kiállítás megnyitóján Lilient Max Nordau neves cionista a következő szavakkal méltatta: „Mélyről merített abból a csodából, ami a mi népünk; … belülről élte át a cionizmust és azt teljességgel magáévá tette”.

Az itt kiállított, bizalmas portréin (E. M. Lilien: Zsidó portrék; képeslap, 1910 körül) nyolc zsidót, (hét férfit és egy nőt) láthatunk, keleties beütésű, vallásos öltözetekben. A portékat feltehetőleg az 1906 és 1918 között készítette, palesztíniai és közel-keleti számos útjainak az egyikén.

Láthatatlan arc témáját jól megfoghatóan érzékeltető, alapos gyűjtést prezentáló kiállítás. November 23-ig volt látogatható.

Takáts Márk Dávid


Bibliográfia:

Szent Biblia (ford. Károli Gáspár; Magyar Biblia-tanács, Budapest, 1974)

Aryeh Kaplan: Sefer Yetzirah, the Book of Creation (Weiser Books, Boston, NY, 1997)

Todd Samuel Presner: Muscular Judaism (Routledge, New York, 2007)

Schőner Alfréd: Figurális ábrázolás és zsidó művészet; Múlt és jövő, 93/01

Frank Tibor (szerk.): Honszeretet és felekezeti hűség; Wahrmann Mór 1831 – 1892 (Argumentum, Budapest, 2006)

A középkori zsidó kéziratok mikrográfiáiról

https://litera.hu/magazin/tudositas/mitol-vagyok-arcatlan.html?fbclid=IwAR2lhv13fYud-oy6a_huNTqisESaClBhaAU4uzmula_55MWrSNPAZdkGK3Q