„Amikor elmentél, képtelen voltam mást mondani, mint hogy nagyon szomorú vagyok. Pedig még most is bánatszorítja a lelkemet, és zokogni szeretnék, amikor arra gondolok, milyen távol vagy. Az elváláskor attól féltem, hogy darabokra hullik a szívem. Kibírhatatlan volt. Bizonyára fogalmad sincs róla, mennyire szeretlek. Este, amikor egyedül vagyok, úgy rémlik, minta bármelyik sarokból előtűnhetnél.”
A fenti szavakat Wilhelm Grimm intézte bátyjához, Jacobhoz. Életútjuk, tevékenységük szoros összefonódásából úgy tűnik, hogy a fivérek ugyanazt a mágikus sorsközösséget vállalták, mint amely a kétszáz éve kiadott Gyermek- és családi mesékben sokszor megjelenő testvérek útját is meghatározza. A nem túl árnyalt alapképlet mindig ugyanaz: akiknek nem a vérre menő gyűlölködés, azoknak az érzelmektől túlcsorduló imádat formálja az életüket. És mi mást várna az ember a mesétől, ha nem azt, hogy helyrebillentse a „jó” és a „rossz” egyensúlyát a világban? A népmesék erkölcsrendszerében az igazság fogalma egyértelmű: az ármánykodó atyafiaknak bűnhődniük kell, a jámbor testvérek pedig közös boldogságban élnek, míg meg nem halnak.
Nemcsak a kiállítás tárgyai, hanem a helyszíne is a testvérpárok nevét visszhangozza: a 2B Galériát 2002 februárjában alapította Böröcz László és bátyja, Böröcz András. A galéria művész testvérpárokat kért fel, hogy formába öntsenek egy-egy „testvéres” Grimm-mesét. Fehér falain tanyázik a többi között a Hat hattyú, a Három fivér, Jánoska és Margitka. Akinek a felsorolt címekből akad, amelyik nem ismerős, annak ideje kézbe vennie a Grimmek mesegyűjteményének új – 1989-es -, az előzőnél mégis archaikusabb fordítását. A Grimm testvérek megnyugtatják az olvasót, hogy „minden, gyermekeknek nem való kifejezést” kirostáltak. Márpedig ami a romantika korában felcseperedett csemetéknek nem túl véres, az valószínűleg a maiaknak sem az.
Ongjerth Hanna
2013. február 8.