Kósa Gergő Bulcsú utca 21/A című kiállítása
A XIII. kerületi Bulcsú utca 21/a számú ház története épp oly egyedi és különleges, mint akárhány társáé Budapesten. Lakóinak élettörténetei, a házban lezajló történelem viharában fogant események, az épület fénylő és kopott állapota egyaránt papírra, vászonra, filmre kívánkozik. (1989-ben Orosz István már kísérletet tett Vigyázat, törékeny című zseniális animációs filmjében egy ilyen mikroközösség életét a hatalmas történelmi térben, egy lépcsőházban zajló költöztetés keretében elmesélni.)
Talán a Bulcsú utcai épület annyiban lehet érdekesebb, különlegesebb, hogy a magyar történelem vérzivataros utolsó 70 évének még meglévő tanújaként felbukkanhat történetében néhány fontos szereplő és esemény. Kassák és Simon Jolán megjelenése a házban, a csillagos házak drámai eseményei ott sűrűsödnek a 2B galéria falain Kósa Gergő kiállításának képein.
Kósa e ház szülötte, gyermekkorának mindennapjai, a család, a lakótársak jelennek meg egyetlen – Perneczky Géza szavaival – gigantikus assemblage-ban, ebben a festményekből, fotókból, interjúkból, filmből összerakott anyagban.
Kósa mintegy két év alatt építette fel ezt a projektet, s tavaly ezzel a műegyüttessel diplomázott a Képzőművészeti Egyetemen. Vállalkozása – Ungváry Rudolf közíró, kritikus, a ház egykori lakója szerint – egy hiátust tölt ki, a feldolgozatlan múlt egy különös szegletét, az Újlipótváros és Angyalföld határán létesült bérházak történetének feldolgozásával.
Kósa képzőművész, tehát szociológiai ihletettségű vállalkozása is a képi világ impulzusain keresztül jut el nézőihez. Láthatunk finom művű akril-vászon-toll vegyes technikájú képeket, tollrajzokat, papírnyomatos kollázsokat, a ház hulladékaira, porolókra, vasdobozokra készült festményeket. Festői világa líraian tartózkodó, rajzai hitelesen pontos részletei a gangos épület térköveinek, korlátrácsainak és a hozzájuk szinte beléjük épülő lakótársaknak. A miniciózus megdolgozás néha átcsap expresszívebb hangba, majd jönnek a még kisebb részleteket, a lift rozsdafoltjait, a folyosóra vetülő árnyékokat rögzítő fotók. Kósa szeretettel babrál a múltban az oral history módszerével rögzített emlékek videóra, magnóra rögzítésével, s ezek a más médiumok szervesen tagozódnak a vizuális élményhez. Kósa elképzelése valószínűleg egy totális befogadás, melyet ő már egyszer, huszonvalahány éven át a helyszínen mindig „jelen lévőként” megélt, s ennek hasonló élményű átadása. Ilyen fiatal embertől, ilyen méretű elkötelezettség ritkán tapasztalható korunkban. Ezért is – és a művészi élményt egy majdnem tudományos élménnyel ötvöző megoldásáért is – köszönet jár Kósa Gergőnek, a ház meséire odafigyelő, azt rögzíteni és saját nyelvén átírni tudó fiatal alkotónak.
Sinkó István
2016. június