A Pán-Mezei-gyűjtemény 2B Galéria
Meglehet, sosem fogjuk megtudni, hogy Az izmusok története mennyire Kassák, és mennyire Pán Imre munkája. Az összefoglaló, amelynek megjelenése többszörösen mérföldkő volt az ötvenhat-ötvenhetes Nagyvilágban, még egyenrangúsító kötőjellel adja meg a két szerző nevét, de a hetvenkettőben kiadott önálló Kassák-kötet már csak a belső címlap hátán közli, hogy: Pán Imre közreműködésével.
Az előtérben az egyik Sonia Delaunay-mű
Kép: Bánhalmi János
Mindegy, Pán még ötvenhétben Franciaországba ment, és teljesítménynek az sem elenyésző, hogy a legkilátástalanabb ötvenes években is az avantgárd históriájával foglalkozott.
Pánnak nem ez a legkülönösebb teljesítménye, hanem alighanem az élete. Költő volt, újságíró, szerkesztő és képzőművész, eközben tisztviselő, könyvkereskedő és idegenforgalmi szakíró az 1904-től rendelkezésére álló hatvannyolc évben, az Európai Iskola alapítója, könyvtárának szerkesztője, e kiadványsorozat többszörös szerzője. Röviden, Pán Imre volt. Kelet-közép-európai intézmény, amelyet szerencsésebb civilizációkban meg sem próbálnak kategorizálni, s akik errefelé egy kicsit mindig zavarba ejtők, mert változatos tevékenységüket nem fedi le egy-egy foglalkozás vagy műfaj neve. A műgyűjteménye is változatos. Ez a változatosságélmény az új helyén még alig belakott, még szakiparosokra váró 2B Galériában felerősödik, és Pán fia, Mezei Gábor folytatása révén tágul – a dolog jelentősége azonban kirajzolódik.
Volt itt avantgárd gyűjtemény, avantgárd megszállottság a mellőzés és a tudomásul nem vétel esztendeiben is, valami titkos, félig-titokzatos központ akkor, amikor hazai gyűjtők és hazai közgyűjtemények tudomást sem vettek a modernizmusról. Ez pedig nem afféle filológia adalék, ambiciózus műtörténetírásoknak utólagos nemzeti büszkeségre és múltépítésre okot adó faktum, hanem a maga idején fontos tény. Nemcsak azt jelentette, hogy volt idő, amikor ebben a hazában talán csak egyetlen helyen őriztek – mondjuk – Corneille-művet; ez eddig kuriózum. Hanem azt is, hogy tudhatta, aki tudni akarta, hogy a Cobra-csoport nonfigurációja itt valahol valakinek fontos, esetleg meg is mutatja. Ez a tudat pedig erősített és erjesztett, ha nem nyugtalanított és nem lázított is, mert szerény volt a biztos jelenlétével.
Pán nem volt egyedül, hogy ne menjünk messzire, a testvérbátyja, Mezei Árpád gyűjteményéért is izgalmas kitüntetés volt kimehetni Zuglóba, mindazonáltal kevés, nagyon kevés volt a maga módján közgyűjteményt pótló magángyűjtemény azokban az évtizedekben. És természetesen: a maga módján pótló. Utólagos nemzeti büszkeségre ugyanis a körülmények szabta minőség és mennyiség sem tüzel. A Pán párizsi esztendeiben is gyarapított kollekcióban van korai Kepes György, van Étienne Béothy-Beöthy István és Joseph Csáky József, természetesen mind grafikák. A művészek, művészettörténészek által egykor látogatott gyűjteményből ma olyan nevek is a falra kerültek, mint Giacometti, Goncsarova, Chagall és Vasarely. Sonia Delaunay épp olyan nyomatot adott és dedikált, amilyet avatott látogatóknak műteremben ajándékozni szokás, de többnyire a magyar képviseltek munkái sem főművek.
Ámos majesztózus rajzönarcképe talán igen. Korniss Miskája és Bálint érett kompozíciói feltétlenül. De a negyvenöt utáni magyar szürrealizmus és magyar nonfiguráció képviselte lapok többsége más kategória és más minőség. Nem azért, mintha a művészek fukarul és kényszeredetten ajándékoztak volna mellékterméket a szervező-
ideológus-szakíró Pán Imrének, hanem azért, mert nem adhattak mást. Zemplényi Magda vagy Marosán Gyula munkáin például pontosan lemérhető az az avantgárdellenes múlt és az a társadalmi értetlenség, amely ellen Pán egész életében írt, szerkesztett és szervezett. És amely érleletlenségen, igyekezeten és egyenetlenségen a magyar modernizmus apostolának túl kellett magát tennie, ha támogatni, lelkesíteni akart a felszabadulás utáni kurta években.
Mindazonáltal a Ráday utcai kiállítás ma se tessék sem csupán magánügynek, sem dokumentációnak. Miró művészete a litográfiákon is zavartalanul tündököl, Giacometti két lapja hiánytalan, Matta kifinomult műgondja láttán érteni véljük, hogy szakított a szürrealistákkal, és sok magyar mesterrajzot látni.
Rózsa Gyula
2008. február 20.