Költők, írók rajzai, fotói

Higgyük el, az önteltség mindig elnyeri méltó büntetését. Miután komolyan érdeklődöm a téma iránt, úgy tűnt, semmi nem lehet egyszerűbb, mint az ilyen munkákból rendezett kiállítás megnyitása.
A képekre pillantva nyilvánvalóvá vált a téma sokfélesége, és a meglepő tény, hogy milyen sok irodalmár foglalkozik képzőművészettel.
Teljesen függetlenül bármiféle értékítélettől vagy preferált névsortól érdekességként néhány név: Szentkuthy Miklós, Weöres Sándor, Pilinszky János, Tóth Kriszta, Esterházy Péter, Háy János.
A megnyitó szövege: Hány évig tanulunk, és hány hosszú év kell ahhoz, hogy az egészet elfelejtsük. Ilyen értelemben szerencsések, akiknek nincs mit elfelejteniök.
Nagypapám karácsonyi ajándéka: borítékban pénz és mellette egy pirinkó rajz, felirattal: egy pár csuka.
A vidéki fodrász, aki lerajzolta az összes frizurát, amit egyáltalán el tudott készíteni, és bekeretezve kitette őket a kirakatba. Egzotikus analógiák időközben komoly divattá váltak. A pakisztáni kamionfestészet öszszes relikviáival, híres emberek portréival, és a lenyugvó nap előtt álló géppisztolyos filmművész, bőrkabátban, ami egyszersmind festészetei bravúr. Afgán hadiszőnyegek csillagászati árakat érnek el, kalasnyikovokkal és vadászgépekkel, valamint rohamozó tankokkal.
Erdély Miklós írja egy helyen: „némelykor úgy tud festeni, hogy akármelyik hot-dog árus megirigyelheti…”
Továbbá: „Az a mérhetetlen mennyiségű rossz rajz, ami padlásokon, pincékben, ágyneműtartók mélyén sínylődik, mint a kárhozott lelkek, még a teljes megsemmisülés nyugalmához sem jutnak: valamiképpen megőrződnek, és végtelen bánatuk nyugtalanítja a választottakat.”
Azonban ne feledkezzünk meg azokról sem, akik tudnak valamit. Keverjük a részvétet emelkedettséggel.
Nem lehetünk hálátlanok pusztán azért, mert kiragadnak bennünket az önző szeretet alattomos útvesztőiből.

Roskó Gábor
2003.10.3.