Zsiga föstö fest – Tintaló Társulat
Már a Tintaló Társulat előző (szerencsére még mindig műsoron lévő) nagyszerű előadása, a Nem akarok többé boszorkány lenni is a közvetlensége, játékossága, intimitása miatt volt annyira magával ragadó. Mindezek az erények új előadásukra is érvényesek, bár ebben még egyszerűbbé váltak a célkitűzések.
Ezúttal nincs színházi környezet (a bemutatót egy Ráday utcai galériában tartották), nem nélkülözhetetlen elem a világítás (a játék nappali fényben zajlik), sőt a zene is felvételről szól a háttérből. Nem kell ehhez az előadáshoz más, csak egy asztal, rajta egy felállított, nagyobb méretű lapozható könyv (különféle oldalai adják majd az egyes jelenetek „díszleteit”), és nincs szükség másra, csak a gyönyörű, szépen kidolgozott, önálló életet élni képes bábokra (rájuk sem mindig), no meg egy nagyszerű bábjátékosra, aki képes átlényegíteni őket.
Badacsonyi Angéla játéka azonban nemcsak azért meggyőző, mert a bábokkal teremtett intim viszonyában könnyedén alkot önálló életet számukra, hanem azért is, mert szuggesztíven mesél. Erre a képességére most különösen szükség van, mert a Zsiga föstő fest nem dramatikus anyagból indul ki. Lázár Ervin meséiből válogattak az előadás létrehozói, némileg tematikus alapon. Olyan műveket fűztek csokorba, amelyekben így vagy úgy fontos szerepet kapnak a színek. A kiválasztott szövegekből azonban nem készítettek hagyományos értelemben vett adaptációt. Megtartották az író egyik legfőbb erényét, az elbeszélésmódját, így az előadás (egyszerűsége ebben is kifejeződik) a mesemondás és a mese megjelenítése közti határterületen egyensúlyoz.
Badacsonyi Angéla, miközben mesél, meg is jeleníti a meséket. Erre a különböző történetek különböző lehetőségeket adnak (és az előadás ezt különbözőképpen is oldja meg). De a párbeszédes részek önálló jelenetekké öblösödnek. Ekkor szinte el is feledkezünk a mesélőről, inkább csak a mozgatott bábok hangjaként halljuk őt. Máskor meg teljesen elhallgat a szöveg, megszólal a zene, és a rövid etűdökben „önálló” szereplőkké válnak a bábok. Ilyen részlet például az, amikor „Zsiga föstő” fest, vagy amikor a felesége, Bazsarózsa Mária ruhákat próbálgat.
Forrás: szinhaz.hu
Az első történet ugyanis róluk szól. Meg egy hófehér világról, amiben nincsenek színek, minden fehér, a házaspár szobája éppúgy, mint „föstő” képei vagy a felesége ruhái. Az asszony elégedetlenségére kell Zsigának valami színt előkapnia a ládája mélyéről, hogy ne járjon asszonya mindig egyforma ruhában. Lám, az asszonyi elégedetlenség mozgatja a világot – mondja huncutul a mesélő-bábjátékos, és ügyes ötletekkel kiszínesedik a világa. Színe lesz az égnek és a felhőknek, színe lesz a ruháknak és a kontynak, kiszínesednek a képek is a falon.
Az első meséhez nagyon pontosan illeszkedik a kékről meg a sárgáról szóló mese, amelyet hihetetlenül egyszerűen, mégis nagyon meggyőzően mesél el az előadás. Zsiga ládájából előkerül a két színt tartalmazó tégely, a festőállványára rákerül egy rajzlap. És miközben Badacsonyi Angéla mesél, két ecsettel egyszerű vonalakat húz. Ezekből lassan kirajzolódik egy kék mama meg egy sárga papa, és a festékvonalak összefolyásából megszületik a zöld gyermekük is.
Csak lazábban kapcsolódik az első két meséhez a zöld lific története. A bábjátékos lapoz egyet az asztalon álló könyvben, Zsiga műterméből egy másik szobába kerülünk, ahol középen egy kislány ül (a bábu hasonlóképp megkapó jelenség, mint Zsiga vagy Bazsarózsa Mária figurája). A felnőttek a helyes viselkedésre nevelés helytelen szellemében különböző rémekkel fenyegetik a gyereket. (Remek ötlet, hogy amikor kiszalad a kislány a kertbe, a könyvet is továbblapozza a bábjátékos, könnyedén jelezve a „díszlet” változását.) Azonban fordulat következik be akkor, amikor „megtestesülnek” a különböző néven nevezett felnőtt riogatások. Megkapó, pici bábok ezek, a kicsi „díszlet” különféle szegleteiben megbújva. Maguk is együttérzésre, szeretetre vágyó szorongó lények.
E három történet vizuális világában és mesemondásában is rendkívül meggyőző megjelenítése után némileg hiányérzetet hagy az utolsó két mese. Valószínűleg nincsenek még teljesen készen, a későbbiekben nyilván új ötletek fogják még gazdagítani a Varga Julcsa kék szeméről (és a virágok vetekedéséről) szóló történetet éppúgy, mint a nagyravágyó feketerigóról szóló mesét. Talán ennek az utóbbinak a bábszínházi előadásmódján érdemes még a legtöbbet dolgozni. De az élmény így is maradandó. A Tintaló Társulat ismét nagyszerű előadással jelentkezett, amely méltó párja (és nem megismétlése) a Nem akarok többé boszorkány lenni-nek.Az előadást létrehozta: Sipos Katalin, Sisak Péter, Badacsonyi Angéla
Játssza: Badacsonyi Angéla
Kondorosi Zoltán
2008. 01. 24.