Kísérleti vetítő 17.

Vázlatok az örökkévalóságnak (Jonas Mekas Budapesten)

Az amerikai avantgárd film fáradhatatlan mozgalmára, örökmozgó menedzsere, egy élő legenda, vagyis Jonas Mekas legújabb filmjeit tekinthetjük meg a budapesti 2B Galériában. Az idén kilencven éves mester az elmúlt években készült friss munkáját, a 365 nap projektet hozta el a magyar közönségnek, hála a tehetséges fiatal kurátor, Kerekes Anna kitartó munkájának.

Mekas Litvániában látta meg a napvilágot 1922-ben. Művészi pályáját költőként kezdte, verseit ma is nagy becsben tartja a litván irodalmi kánon. A második világháborúban testvérével, Adolfas-szal emigráltak, éveket töltöttek különböző menekülttáborokban, így hozzászoktak a folyamatos átmenetiség bizonytalanságához.

New York-ba 1949-ben érkeztek. Jonas gyárakban talált munkát, közben vásárolt magának egy super 8-as (akkor még csak normál 8-as) kamerát. Élete szerves részévé vált környezetének dokumentálása, a tekintet készenlétbe állítása, hiszen az, hogy bármely pillanat megörökíthetővé váljon, folyamatos nyitottságot, a hétköznapi poétikára kiélezett érzékenységet követel. A háború utáni Amerika, legfőképpen New York az emigráns művészek légypapírja volt. A szürrealista, dadaista, expresszionista filmesek szinte konvojban érkeztek az Államokba. Mekas többek között Hans Richter, német dadaista-konstruktivista filmes hatására kezdett az avantgárddal behatóan foglalkozni. De a negyvenes-ötvenes évek egyébként is az amerikai experimentális film nagy magára találásának korszaka volt, tehát inspirációból, társakból nem volt hiány. Maya Derennel is összebarátkozott, elsősorban a Meshes of the Afternoon (A délután szövevényei) című filmje révén, aminek többek között Mekas is nagy rajongója volt. 1948-ban egy szintén emigráns filmmegszállott, az osztrák Amos Vogel (1921-2012) indította el legendás filmklubját, a Cinema 16-t, ahol rövidfilmeket, tudományos bemutatófilmeket, rajz- és avantgárd filmeket vegyesen vetített. Vogel maga válogatta, zsűrizte a kínálatot, ami miatt 1959-ben konfliktusa is támadt Stan Brakhage-dzsel, akinek az új művét, a radikálisan absztrakt és lírai Anticipation of the Night-ot nem fogadta el bemutatásra. Mekas lecsapott a lehetőségre, ezzel is demonstrálva nyitottságát: az általa szervezett avantgárd filmes moziban, a Filmmaker’s Cinematheque-ben nem volt előválogatás. Mekas a tudatosan irányított mozgalmak, a generációs önreklámozás mestere volt: az ötvenes évek végén – a francia új hullám mintájára – elindította a New American Cinema mozgalmat, életre keltette a csak függetlenfilmre koncentráló havilapot, a Film Culture-t, illetve később, 1964-ben megalapította az avantgárd filmesek szakmai műhelyét, a Film-makers’ Cooperative-ot. A New American Cinema csoport filmjeiből válogatásokat állított össze, beutazta velük Európát, eljutott Cannes-ba is – tulajdonképpen egy generációnyi avantgárd filmes utazóügynökévé vált.

Mekas saját filmkészítési ars poeticája ebből az életmódból logikusan következett. A folyamatosan készenlétbe állított kamerával elkapott hétköznapi dokumentumokból a naplóforma filmes variációit alkotta meg. Lényegében számára a filmezés az élet természetes velejárója, egy elengedhetetlen pótcselekvés. Amikor a nyolcvanas években Szirtes András, magyar kísérleti filmes amerikai csavargásai során összetalálkozott vele, mindkettőjük mellényzsebében egy-egy kamera pihent: ez jelentette számukra a közös nyelvet.

„A filmnapló vezetéséhez az kell, hogy kameráddal azonnal reagálj.” „Nincs időm forgatókönyvírásra, aztán hónapjaim forgatásra és utómunkára. Csak szabad pillanataim vannak, ami csak pillanatnyi filmeket enged forgatni. Az összes személyes munkám vázlattá, feljegyzéssé vált emiatt.” Mekas naplófilmjeiben az élet egyébként észrevehetetlen apróságai kerülnek főszerepbe, és az idő egy minden cseppjében izgalmas folyammá változik. Rövid fejezetekre bontja a gyakran négy órás filmeket, egyszerű, banális momentumok sorjáznak egymás urán: Brakhage a Central Parkban, Reggeli a gyerekekkel, Cirkusz. A ma minden tinédzser számára természetes képtudatos életvitel akkor még csak kevés megszállott sajátja volt: Mekas már az ötvenes években a youtube-generáció mobilkamerás lazaságával filmezett.

Legfontosabb filmjei, a Walden – Diaries, a Notes and Sketches (1969), a Lost Lost Lost (1976), a He Stands in the Desert Counting the Seconds of His Life (1986), életének művészetté formált mozgó tükörképei, épp úgy, ahogy a 2007 minden napján, már videokamerával forgatott 365 day project. A 2B galériában több tévére bontva tekinthetők meg a videonaplók, amik a korábbi filmek folytatásai: az impresszionista kompozíciók, a kamerában spontán vágott szekvenciák lírája megmaradt, de a super 8-as film utánozhatatlan textúráját felváltotta a videó nyersebb hatású képe. (Idővel talán az elektronikus kép is hasonló nosztalgiát kelt majd, mint a super 8-as nyersanyag.) A kiállított naplófolyamból csak pillanatokat kaphatunk el, de Mekas már egy korábbi filmje kapcsán is ugyanilyen csapongásra bátorította nézőit: „Ez a film az ami, vagyis személyes feljegyzések sorozata emberekről (barátokról) és természetről (évszakokról). A szerző nem bánja (majdhogynem támogatja), ha a néző csak a film bizonyos részleteit tekinti meg, a maga preferenciái (vagy egyéb nyomós indok) szerint.”

A 2B Galéria kiállítása július 6-ig tekinthető meg.

Lichter Péter
2012. 06. 29.