Féner Tamás fotókiállítása a 2B Galériában
Portrézni minden ügyes fotós tud, mert nem kell hozzá más, mint az emberi arc, ami a viselőjéé. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotóművész, Féner Tamás pályafutása során többféle megközelítésben foglalkozott portréfotografálással.
Itt most különlegességgel rukkolt elő. Több ezer ismert ember, többnyire művész portréfényképe közül válogatott, s az arc elé, az általa becsült személyt különféle jellel, attribútummal (Idegen szavak kéziszótára: „valamely tárgy vagy jelenség elválaszthatatlan tulajdonsága, amely nélkül a tárgy nem létezhet és nem gondolható el”) látta el. Fénycsövek és neonspirálok, időnként hullámvonalak, amelyek mögül a szuggesztív tekintet, a sors által megmunkált-faragott arc átviláglik. A Féner által felhasznált tárgyaiknak, jeleiknek dekódolható jelentése is van. Erő sugárzik még a fáradt tekintetekből is.
„Nincs arc, amit mintha ne látott volna már az ember. Nincs arc, amit pont így látott, szikla és futóhomok, persze nem mindegy, milyen arányban. Ki is az arctulajdonos? Hogy egy képmás sosem csak a megfényírt személy, hanem a fotós erős tudomása, a nézete az arcról, amiről az ember nem tehet, és az arcról, amiért ki-ki felelős, ami nem születik, hanem lesz. Minden nap és minden évszak attribútum. Az emberi arc olyan alakulat, ami mely és ami, s csak az utolsó maszk alatt szűnik meg változni, illetve még akkor sem”. (Parti Nagy Lajos megnyitó beszédéből)
Józsa Ágnes