Két festő, egy olasz és egy magyar, felfedezte, hol lakik az Isten. Körüljárták a lakhelyet és úgy találták, a keresett egyén még mindig ott van. Ezt ünnepelvén időről időre közös munkával fejezik ki a felfedezés fölötti örömüket – most éppen a 2B Galériában.
Swierkiewicz Róbert és Emilio Morandi majdnem harminc éve találták meg egymást. A Bergamo mellett dolgozó olasz festő, videóművész, performer sokáig a nemzetközi mail art mozgalmon keresztül, levelezve tartotta a kapcsolatot Swierkiewiczcel, aztán 1990-ben közös performanszot csináltak Bergamóban, ahol megtapasztalták, hogy közös nyelv nélkül is kiválóan megértik egymást. Az ott bemutatott Gondolkodó gyomor dokumentumai a mostani tárlatukon is láthatóak, és bár a nem túl nagy méretű fotókra még elszáradt falevelek is kerültek, még érezhető az akció ereje. Folyami kavicsokkal pakolták teli a műtermet, a természet elemeiből életre keltettek egy panteisztikus hittel átlelkesített térstruktúrát, amely a gondolkodás helyett az ösztönökben találta meg a szervezőelvet. A 2B Galériában most a „koegzisztencia” a közös elv. Békés egymás mellett létezést, nyelv nélküli közösséget hirdetnek Swierkiewicz és Morandi új munkái, és bár képnyelvük, kifejező eszközeik, sőt a technikájuk is nagyon különböző, jól megtelepednek egymás mellett Morandi vizuális költeményei, a szavakkal, betűkkel, vendéganyagokkal gazdagított kollázsok, illetve Swierkiewicz nagy kékségbe boruló, festészetre épülő installációi. Morandi a médiában használatos jelrendszerekből épít újabb nyelvet, távoli fogalmakat csatol egymáshoz, szótagonként, mint egy dadaista vers. A számítógép billentyűi, a műszaki cikkek használati utasításai, a csomagoláshoz használt jutazsák foszlánya, talált idézetek, jelvények és primer szimbólumok a pop art gesztusait is használják, de annál sokkal indirektebb tartalommal.
Swierkiewicz is használ vendégelemeket, de ő a felületeket festői látásmóddal kezeli. Beépít a képbe kacatot, fémhulladékot, sőt meg is fordítja a helyzetet, amikor az egyik vásznát beleállítja egy üvegdobozba, mint valami akváriumba, és kékre pancsolt könyvrakással támasztja alá. Van, hogy tárgyakra viszi föl ezt a derűs, mély, a létezés absztraktumát kifejező királykéket, de ott is az erős, pasztózus ecsetvonások uralkodnak, nem a tárgyak karaktere. A két művész meggyőződéséről és a koegzisztencia mibenlétéről talán a legerősebb jelet Swierkiewicznek A széthasadt világmindenségben Van Gogh cipői és kesztyűi című vászna sugározza. A kép alja felszakadt, a közepe kidudorodások, ráncok és árkok nyomát viseli, de a bal sarkából egy pár Van Gogh-féle parasztbakancs lóg, benne kesztyűk, tiritarka szívószálak, és az egész művet átitatja a többi képet is meghatározó kék, némi arany pöttyökkel. Ez a nyílt vallomás, a létezés szépsége iránti csodálat távol áll a naiv derűtől, inkább valami fájdalmakkal megélt hit van benne, ami az ember és ember, ember és isten közötti békés együttélésről beszél.
Götz Eszter
2010. február 25.