Ismert témák, ismeretlen fénytörésben

A gyakran zsidó témákat feldolgozó 2B Galériát egy testvérpár hozta létre 2002-ben. A testvérpár Pesten élő tagjával – az egyik B-vel -, Böröcz Lászlóval a galéria témaválasztásairól, kortárs művészetről és zsidóságról beszélgettünk.

Mikor született a 2B Galéria? Milyen tematika alapján válogatja a bemutatott kiállításokat?

2002-ben a testvéremmel közösen hoztuk létre a 2B Galériát, és 2006 óta működünk itt a Ráday utcában. Több féle módon szerveződnek nálunk a kiállítások, van amikor én találok egy adott témát és erre hívok meg művészeket. A másik mód pedig az, hogy engem keresnek meg művészek, vagy akár művészcsoportok, hogy a már meglévő anyagaikat a galériánkban szeretnék bemutatni. A programjaink vállaltan sokszínűek. Egyre kevesebb a független helyszín és egyre több a kiállítani vágyó művész. Az, hogy mit mutatunk be, az bevallottan az én preferenciáimat tükrözi. Mindenkinek más tetszik, de úgy gondolom, hogy az embernek vállalni kell a felelősséget a döntéseiért.

Rajk László: Hiányzó sors, 2012, 2B Galéria

Az évek alatt kirajzolódtak különböző vonalak, amik fémjelzik a galériát. A kiállítások 70%-ban a zsidósághoz kapcsolódnak, azonban a maradék 30% is olyan kérdésekkel foglalkozik, amik érdekesek számomra. Ilyenek például a természettudományok, vagy a művészcsaládok. És nagyon izgalmasnak találom az olyan határterületen fekvő kiállításokat is, amik ötvözik a tudományt és a művészetet vagy több művészeti ágat kapcsolnak össze. Tehát, ez a kisebb százalék is nagyon fontos számomra, de ahogy említettem, túlnyomó részt zsidósághoz köthetőek a tárlatok. Ilyenek, amikor zsidó származásuk miatt elpusztított vagy üldözött művészekről van szó, vagy maga a kiállítás zsidó tematikájú. Ez utóbbi esetben számomra teljesen irreleváns a művész származása, az egyetlen szempont a létrehozott mű kvalitása.

Ön milyen kapcsolatban van a műtárgyakkal? Képzőművészként is jelen van a galériában?

Nem, soha nem festettem, nem rajzoltam. A testvérem viszont képzőművész, vele alapítottuk a 2B-t. Ő egy remek szobrász, aki jelenleg New Yorkban él és alkot, én a művészeti ágak közül korábban zenével foglalkoztam, operaénekes voltam. Számomra a képzőművészetből a kiállítások megszervezése jutott, és néha egy kicsit az alkotás folyamatában is részt veszek, amikor én találom ki a csoportos kiállítások témáját. Ilyen minden évben a peszáchi kiállításunk. Peszáchon belül kiemelek egy elemet, ami szerintem érdekes lehet a képzőművészeknek is. Ez a sorozat már évek óta tart. E mellett nagyon közel áll hozzám a Waldsee 1944 című projektünk, ami szintén egy régóta futó kiállítás sorozatunk.

Hogy találta a témát?

2004-ben a magyar deportálások hatvanadik évfordulóján mindenképpen szerettem volna egy olyan kiállítást létrehozni, ami a magyar zsidóság pusztulására emlékezik. De mivel a mi galériánk sok esetben más fénytörésben mutatja be az ismert témákat is, ezért a holokausztot is egy kevésbé ismert aspektusból akartam megközelíteni. Semmiképp sem egy általános megemlékezést szerettem volna, hanem valami olyan egyedülálló kiinduló pontot keresni, ami a művészeket is “felizgatja”. Valami szűk és konkrét tematikát akartam adni a felkért művészeknek, és mindenképpen kis méretű tárgyakat szerettem volna kiállítani. Éppen ekkor Lózsy Tamás barátom, aki jelenleg az ortodoxia levéltárosa, mesélt nekem ezekről a bizonyos levelekről, amikre nagyon kíváncsi lettem. Mivel a Zsidó Levéltárban Toronyi Zsuzsánál is őriznek ilyen lapokat, bementem hozzá és, amikor megláttam őket, éreztem, hogy ez lesz az én témám.

Így a kiállítás a levelezőlapok tényét dolgozta fel. Ezeket a lapokat az SS-tisztek kényszerítésére írták a deportált zsidók. Megnyugtató üzeneteket kellett hazaküldeni, hogy a még deportálásra várók megnyugodjanak. Minden szót németül diktáltak nekik. A legtöbb üzenetben ilyen sztereotip mondatok szerepelnek mint, hogy “Megérkeztünk, jól vagyunk. Jók a körülmények.” Ezek az előre megfontolt, aljas terv részeként születő levelek megérkeztek Magyarországra és egy idő után sajnos egyre több lett belőlük.

Elmeséltem a Waldsee történetét a művészeimnek és megkértem őket, hogy gondolkodjanak el azon, hogy miként lehetne feldolgozni ezt a témát. Annyi megkötésem volt csak, hogy a műalkotások mérete ne haladja meg egy levelezőlap méretét. Lényegében képeslapokat kértem tőlük. 2004-ben negyven művésszel indult el ez a kiállítás-sorozat, aminek valahogy híre ment. Nagyon sok helyre meghívták a tárlatot a világban, ahol helyi művészek is csatlakoztak hozzá. Mára a magyarok mellett több amerikai, német, dél-afrikai, olasz, argentin képzőművész is szerepel a kiállítók között, és én is hívok meg olyan új embereket, akikkel kapcsolatban azt érzem, hogy tehetségesen tudnak hozzá nyúlni a témához. Jelenleg több mint 110 példányt számlál a levelezőlap kollekció.

Waldsee 1944, 2013, Essen, Contemporary Art Ruhr

A téma teljesen magával ragadott, ezért amikor a Rabbiképzőre jártam Zsidó kultúratörténet szakra, ezt választottam szakdolgozati témának is. Annyira érdekes és komplex téma ez, a történelemhez, képzőművészethez és szöveghez is egyaránt kapcsolódik. Pici emberi történetek, amelyek meghúzódnak a holokauszt hatalmas borzalma mögött.

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a dolgozat egy rövidített változata bekerült Braham professzor utolsó holokauszt tanulmánykötetébe, ami valamikor tavasszal fog megjelenni.

Bécsi Éva
2019. 03. 03.