Költők, írók rajzai, fotói – 2B Galéria
És persze szépek (érdekesek, viccesek, meghatóak stb.) a többiek munkái is, főleg akiknek tudjuk személyes élettörténetét, ismerjük írásait. A kettő mond együtt valamit, olyat, amit egy névtelen művész képe előtt soha nem fogunk érezni. S ráadásul a kiállítók mind kortársaink, szinte még a rég halottak is, Kassák, Kondor.
…mellette miért rajzol, fest, fényképez? És mi volt előbb, az íróság, vagy a rajzoló-festő-fényképezőség?
Mindenre nem kaphatunk választ, sőt, az előbb feltett kérdésekre a 2B Galériában látható kiállítás megtekintése után is csak elvétve.
Némelyekről tudjuk, hogy legalább annyira voltak (vannak) képzőművészek, mint amennyire tollforgatók. Ez a helyzet mondjuk Kassák Lajossal, Kondor Bélával, Erdély Miklóssal és Szombathy Bálinttal. Mások hihetetlen érzékenységet tanúsítanak emócióik vizuális leképezésében, egyszóval rajzaik, fotóik, egyebeik megállják a helyüket akár a szakmai ítészek előtt is. A kísérleti költészet nagymestereitől meg szinte elvárja az ember, hogy egyszer csak vegyenek a sorok egy jobb- vagy balkanyart, és alakuljanak át a szemünk láttára valami mássá, többé, bombázzák az agyunkat asszociációkkal minden irányból, és aztán végezzék a betűk egy szép francia Marianne kalapon, mint ahogy teszik azt – és jól teszik – Ladik Katalinnál. Így működik Bujdosó Alpárnál is a viszony kép és szöveg közt, valamint Tamkó Siratónál és Tandori Dezsőnél is. Nem illusztráció a kép – önmagát jelenti -, mégis fontos belső szerkezeti eleme a szó. Még akkor is, ha lassan ez a szó eltűnik belőle, s maradnak a lendületes vonalak, mint emléknyomai egy versnek. Olyan ez, mint a teába mártott süti esete az eltűnt idővel.
Vannak, akik valami gesztus gyanánt rajzolnak, fotóznak, satöbbiznek. Esterházy Péter például szülinapi torta helyett (mementónak?) a saját két kezével (lehet, hogy mikor elfáradt, baljából a jobba vándorolt a cerka?) vetette papírra Ottlik Iskola a határon-ját. Újraírta, ától cetig. Egy évig tartott a művelet, és annyi biztos, hogy már-már a szakrális határát súrolta tette. Az alkotásról mondta valaki egyszer, hogy amennyi energiát teszünk egy dologba elkészítésekor, ugyanannyit vehet ki belőle az, aki használja majd (nézi, hallgatja, olvassa) azt a bizonyos dolgot. Esterházy Pétert megszállta az ihlet (gondolom, ilyesmit efféle megszállás nélkül nem lehet csinálni), és írt, írt, írt – nem ameddig bírta, hanem ameddig kellett. Az első szótól az utolsóig, mindent átmásolt. Létrehozta az eredeti másolatot. S mivel papírja nem volt végtelen (egy, azaz 1 darab kb. 50×50-es felületről van szó), az első betelés után folytatta a már meglevőre, lendületesen, szégyentelenül, mint egy gyerek. S mikor ezzel is végzett, felvitte a harmadik réteget, s így tovább, mondom, az utolsó betűig ugyanarra a lapra. Mintha sarokba állította volna tenmagát, vezeklésül, vagy mágikus mormolással, inkább. 100.000 hiszekegy, mantra vagy motyogás. Vajon hány réteg takarja egymást? A sűrű, sötét csipkemintázat, ami végül megmaradt, sok mindenről beszél, de erről nem.
És persze szépek (érdekesek, viccesek, meghatóak stb.) a többiek munkái is, főleg akiknek tudjuk személyes élettörténetét, ismerjük írásait. A kettő mond együtt valamit, olyat, amit egy névtelen művész képe előtt soha nem fogunk érezni. S ráadásul a kiállítók mind kortársaink, szinte még a rég halottak is, Kassák, Kondor.
Emlékszem az első ecsetvonásra, amit nyilvánosság előtt tettem a közös játék kedvért, az Indigó Csoport egyik akcióján. Egy vonást Erdély Miklós kedvéért odahúztam a többiek vonása mellé. Egy vonást, amely megváltoztatta az életem. Erdély azóta is megdobogtatja a szívem. Bármit tett, az a következetes továbbgondolás metaforájává vált, akár írt, rajzolt, satöbbizett.
A névsor negyvenöt főt jelez, s mind a negyvenöten felébresztik kíváncsiságunkat: vajon ő miért, hogyan, és mikor rajzolta, fényképezte azt, amit. Böröcz László operaénekes, ha hinni lehet a mendemondának, óbudai lakásának szobáját adta bérbe az általa kiállított anyagnak. Pilinszkytől hívás által roncsolt képeket kapott, az Örkény családtól, (gyerekektől) a szülői levelekben foglalt rajzokat, Szentkuthy kamaszkori naplójának illusztrációit (1925-ből), utóbbi kettő természetesen nem a nyilvánosságnak lett szánva.
Érdekesség, hogy Kassák 50-es évekbeli békásmegyeri száműzetéséből tájképek maradtak fenn, kivételeiként az életműnek. Megjegyzem az orosz konstruktivizmus hőse, Rodcsenkó is hasonlóképpen végezte: olajban.
Hát ezek voltak a tények, a pletykák és a gondolatok a 2B Galéria „Költők, írók rajzai, fotói…” kapcsán. A Bécsi út 86.-ban az első emeleten jobbra kell fordulni, és ott lesz a 6. ajtó, a sarokban. Október 21-ig biztos.
Bárdos Deák Ágnes
2003.10.11