Ha a költő fest

Először azon kellene elgondolkodnunk, mitől olyan érdekes dolog, ha a híres ember mást csinál, mint amihez ért. Mert érdekes, ez nyilvánvaló. A televíziónak hosszú ideig megunhatatlan szilveszteri műsora volt, amikor a balerina szavalni kezdett, a tüdőgyógyász légtornált, és a Básti Lajos hegedült.
Most – mondjuk – nem éppen ez a helyzet, minthogy itt írók, költők képzőművészeti alkotásai (rajzok, festmények, fotók, ilyesmik) láthatóak, vagyis két alkotóművészeti ág közötti, átjárhatónak tekinthető térről van szó. Mégis úgy van ez azért alapvetően, hogy attól érdekes az egész, mert éppen ők csinálják.

Negyvenhat alkotó, háromszobányi alkotás. Ott vannak eleve az avantgárdok meg az avantgárdközeliek, náluk a vizualitás alapkövetelmény, a kép és a vers egyetlen, örök és megbonthatatlan (mi is volt még ilyen annak idején, de kár, hogy nem jut eszembe), vannak igazi nagyágyúk itt ebből az irányból, elég Erdély Miklósra vagy Ginsbergre utalnunk. De például Szkárosi Endre vagy Ladik Katalin egyúttal egy zenei matinén is indulhatna, ha úgy alakul. Aztán vannak olyanok a kiállító művészek között, akik, egyszerűen szólva képzőművészként is megállották volna a helyüket – említsük mondjuk Nagy László nevét.

Aztán vannak a többiek. Akik azért fordulhatnak elő egy tárlaton, mert egyébként kiváló irodalmárok. Ebből pedig – többek között – az következik, hogy a dolog, természetéből adódóan, belterjessé válik. Hisz ahhoz, hogy helyén kezeljünk mondjuk egy Weöres-rajzot, illik ismerni a Rongyszőnyeg ciklust, de ez még az egyszerűbb eset, mert aki például nem tudja, hogy Bátki János, a kiváló fordító nem kevésbé kiváló szőnyeggyűjtő egyben (és ezt a nagyközönség nemigen tudja), az nehezen képes megfejteni mozaikképeit. És aki nem ismeri Esterházy híres esetét Ottlik regényével, végképp értetlenül áll a képe előtt.

És sorolhatnám. De nem teszem. Inkább azt mondom, hogy a 2B Galéria (Bécsi út 86., I. em. 6.) kiállítását elsősorban irodalombarátoknak ajánlanám.


Jolsvai András
2003/39. szeptember