Gondolatok karamboloznak a 2B Galáriában

Nem szubatomi részecskéket, hanem képeket, gondolatokat, benyomásokat „ütköztet” Czeglédy Nina és Marcus Neustetter The Visual Collider/A vizuális ütköztető című kiállítása; a kanadai-magyar és dél-afrikai képzőművészek tárlata péntektől látogatható a budapesti 2B Galériában.

(MTI) „Marcus Neustetterrel egyszer a szülővárosában, a dél-afrikai Johannesburgban elmentünk egy olyan előadásra, amely a nagy hadronütköztetőről (CERN) szólt. Ott egymásra néztünk, és azt mondtuk, hogy ez az, ami minket érdekel” – elevenítette fel a nemzetközi művészeti projekt indulását Czeglédy Nina.

A Kanadában élő képzőművész emlékeztetett arra, hogy a céljaiban és eszközeiben is gigantikus léptékű CERN költségvetése évi egymilliárd svájci frank, 10 ezer tudós dolgozik a projekten, maga a részecskegyorsító pedig 25 kilométer hosszú. „Míg azonban a hadronütköztető egy teljesen kiszámított, előre programozott, pontosan megszervezett rendszer, addig mi éppen ellenkező módon, spontán dolgozunk” – szólt a tudományos és a művészeti projekt különbségeiről.

Czeglédy Nina elmondása szerint Marcus Neustetterrel elhatározták, hogy a kettejük által a világ legkülönbözőbb részein készített „képeket fogják ütköztetni”. „Ezek nem turistaképek, hanem pillanatfelvételek, amelyeket nem retusáltunk, nem módosítottuk őket utólag, hanem csupán párosítottuk őket egy-egy cím mellé. Van köztük a zimbabwei választásokon, egy feketék lakta dél-afrikai lakónegyedben vagy Kanada hófödte északi részén készült fotó. Teljesen különböző helyeket és elképzeléseket párosítottunk” – hangsúlyozta a képzőművész.

A vizuális ütköztető anyaga egy dologban hasonlít a CERN hadronjaihoz: szintén mozgásban van. A művészpáros kiállítása a horvátországi Vela Luka, New York, a kanadai Banff és a skóciai Dalcrombie után érkezett Budapestre, majd útja Pozsony, Bécs és Isztambul után valószínűleg Dél-Afrikában ér véget – jegyezte meg Czeglédy Nina.

A képpárokkal egy nagy művészkönyvben, illetve textilekre nyomtatva ismerkedhet meg a közönség a 2B Galéria kiállítóterében, ahol a dél-afrikai és magyarországi televíziók felvételeit „ütköztető” videók is helyet kaptak.

Czeglédy Nina és Marcus Neustetter tárlatát Sugár János képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára nyitja meg csütörtök este. A vizuális ütköztető szeptember 9-ig látogatható a Ráday utcai kiállítóhelyen.

2011. szeptember 1.