Szász Lilla fotós A mi házunk című kiállítása valószínűleg a legtöbb ember számára ismerős témát dolgoz fel: a nagyszülők jelenlétét, majd hiányát és az utánuk maradó ürességet, legyen szó az üresen maradt családi házról vagy a maguk után hagyott üresség érzéséről. A fotós 2005-ben kezdte fotózni nagyszüleit, de a kiállításon megjelenő, szisztematikus anyag leginkább 2009 óta gyűlik, amikor Szász nagyapjának állapota rosszabbodni kezdett. A fotós ekkor döntött úgy, hogy egyfajta küldetésként megörökíti nagyszülei életének pillanatait. „Szinte sosem mentem fényképezőgép nélkül hozzájuk, a kamera mindig ott volt, éltünk, nevettünk, sírtunk, beszélgettünk, és >egyébként< fotóztam őket” – hangzott el Szász megnyitó beszédében a kiállításon.
A 2B Galériában március 10-ig látható kiállítást – személyessége miatt – talán még könnyebb magunkhoz közel érezni. A kiállítás több tematikus részre különül, mint a közös étkezések, a közös élet, a megüresedett ház és az apa, aki váratlan halálával sajnálatos módon a kiállítás része lett. A kiállított művek tekinthetők egyfajta gyászmunkának, de éppen ezáltal a továbblépésre való, lehetséges lépések egyikének is. A számos fotó mellett Szász nagymamájának ételreceptjei (például a beszédes nevű kedvenc szelet vagy a mézes háztető) és különböző szerelmes dalok szövegei is olvashatók a kiállításon, sőt a zeneszámok YouTube-verzióit meg is nézhetjük egy monitoron.
– A mi házunk – mondta Szász Lilla – nagyon személyes kiállítás: nemcsak nézőpontjában és megközelítésmódjában, de tárgyában is a lényem része. Az eddigi legfontosabb kiállításom. Nem akar szólni semmi különösről. De ez a semmi különös nekem a mindent, a házat, az otthont jelentette.
SZ. E.
2017. február 20.