Ex libris – Kreativitási gyakorlatok

Jelszavak szintjén mindig velünk van az interdiszciplinaritás, az a hit, hogy újra meg kell teremtenünk legalábbis a hitet a tudásegész meglétében, s a sokat kárhoztatott két kultúra közötti áthidalásában. A kultúra művelésének hétköznapjaiban, a valóságban azonban nem aszfaltozott királyi útról van itt szó, hanem göröngyös mélyutakról és kerti labirintusokról, ahol a kátyúkat a „semmihez nem értés” interdiszciplinaritásnak álcázása jelenti, a labirintus tévelygése pedig az egzisztenciális félelmeket. Vajon nem állásunkat akarja elcsenni a másik az interdiszplinaritás jelszava alatt, mint azt már Husserl is látta. Bemutatott olvasmányélményeim optimistává tesznek. Azt szeretném velük kifejezni, hogy van remény idehaza is, vannak helyek, ahol valódi az áthallás.Kreativitási gyakorlatok, FAFEJ, INDIGO
Erdély Miklós művészetpedagógiai tevékenysége 1975-1986

A 70-es, 80-as évek nagy művészeti és művészetnevelési kísérletezőjét mutatja be a könyv, aki az INterDIsziplináris GOndolkodást művészet és tudomány együttműködésében érti. Saját korában ez a név kettős ironikus célzás volt. Az indigó egyszerre jelentett kopírozást, amihez képest az INDIGO mozgalom nem másol, hanem alkot. Jelentette azonban a kissé titokzatos, a tilalmakat kijátszó sokszorosítást is. Mi csak INDIGO-val dolgozunk, nem stencilezünk, hangzik a mentegetőzés az avantgárd körül (is) settenkedő spionoknak. A könyv eredeti írásokat, manifesztumokat, de főként s igazán izgalmasan kép és fényképanyagot gyűjt össze. Fontos társadalmi dokumentum ez arról, hogyan próbálta meg Erdély Miklós és Maurer Dóra vezetésével a hazai avantgárd megteremteni a szabadság kis közösségeit a létező szocializmus kultúrotthonainak világában. A kreativitás a csapat egyik jelszava. Korjelszó ez, amely a megnyomorító emberképekkel szembeni lázadás jelszava, Amerikában a viselkedéselv Európában általában a determinizmus, nálunk pedig a kiúttalan társadalom megkérdőjelezése. Erdély Miklós csapatának különlegessége, hogy ezt összekapcsolja a valódi, mert spontán közösségalakítás elvével. Az alkotó látás ezeknek a művészeknek az együtt alkotás, a látás együttes megkérdőjelezésének és a víziók alternatívájának világává vált. A tudomány ebben a látvány megkonstruáltságának elméleteivel segíti a művészt: a művész a látvány megalkotásán keresztül érti meg azt, amit a tudós a látvány megkonstruáltságáról hirdet. Ez a program a mai naturalista „neuroesztétikákban” jelenik meg újra. Más is újra megjelenik, s ezért sem csak művészettörténeti súlyú kötetről van szó. Ma újra a kreativitás kultusza fogalmazódik meg például a pszichológiában, Gardner vagy Csíkszentmihályi munkáiban. Akárcsak negyedszázaddal ezelőtt, a kreativitás kultuszának hangsúlyos fogalma ma is a szabadság, csak ma már nem egy téves antropológiával, hanem egy beszabályozott, gépies hálózatkonszummerizált globális világgal küzd a mai kreativitáskultusz. Erdély, Maurer, Peternák, Beke, a szerkesztők vizuális abundanciája a könyvben, az izgalmas látvány tanulságai azt mutatják, hogy amikor a művészet és a művészeti nevelés tanulni akar a tudománytól, akkor nem korlátot, hanem a szabadság szövetségesét találja meg benne, s ezzel az egyik utat a művészi kibontakozáshoz. A könyvnek a témához méltó a kiállítása. A borító alapján meg tudjuk mutatni a maiaknak, milyen is volt az indigó, a másoló kultúra színe, s közben a színes ábrák kiválóak, a szénrajzok és a skiccek kontrasztosak, s mindehhez a könyv könnyű is, mármint papírjában.

(A kötetet összeállította Hornyik Sándor és Szőke Annamária. Gondolat Kiadó, Budapest, 2008. 532 oldal, 4800 Ft)

Pléh Csaba
2008. március 28.