Én-labirintusok

Töredékek – Gellér B. István akadémiai székfoglaló kiállítása

Gellér Brúnó István (1946) grafikus-és szobrászművész – aki a Növekvő Város című több évtizedes projektjéről, az individuális mitológiaként aposztrofált városkonceptjéről ismert – a holokauszt második generációjához tartozik. Művészete interartisztikus: kezdeti absztrakt geometrikus korszaka a konceptbe torkollott, ahol képzőművészet és irodalom szerencsésen ötvöződött a filmmel és zenével. Idővel egy fosszilizált őslelet: egy csiga lenyomata plakát-ötletté vált, amelynek légifelvételszerű-konstrukciója megteremtette a Növekvő Város önmagát görgető, repetitíven újrakonstruáló városkoncepciójának kultúrtörténeti horizontját, ahol kultúrák keverednek, és „Gesamtkunstwerk”-szerűen felülemelkednek mindenen. Ez a kerámiákból, grafikákból, installációkból álló művészeti program a „Város”.

Sírkamra

Gellér B. István másodgenerációs túlélőként több ízben reflektált a Holokausztra: Pécsen látható köztéri szobra a Mártírhalált halt gyerekek emlékműve; 2004-ben részt vett a 2B Galéria Waldsee 1944 képeslap kiállításán; 2005-ben formázta Halálmenet készletét, melyből dobozba zárt kisplasztikák, kerámia szoborcsoportok, sokalakos kompozíciók választhatók halálmenetekből.

2008-ban rendezte S. Nagy Katalin a 2B Galériában a Második generáció c. tárlatot, ahol a művész egy cím nélküli alkotásával szerepelt, melyet a következőképpen kommentált:”A kertben három ottfelejtett szék álldogál hóval beborítva. Ez a képlet. Apám, anyám, meg én.” . A mű a hiány képe a két leborított, és egy üresen álló székkel, melyek a kísérteties éjszakai sötétben fehér fényként árnyékok nélkül foszforeszkálnak.

Ugyanitt dobozba zárva írástöredékek voltak láthatóak a Növekvő Városból: háromszög formába zárt háromszögű fiktív írásjelek, melyek tárgyakon is megjelennek – ezek jelölik a „Város” írásában a számmisztikát, ahogy a betűk hármas jelentése, hármassága a kabbalára jellemző. De a Növekvő Város nem tipikusan zsidó vonatkozású, sőt alig tapintható benne ilyen utalás, mert az túl közhelyszerű és direkt lenne, az alkotó szándékától eltérően, aki magas civilizációkat, kultúrákat olvaszt egybe, melynek köszönhetően a Város komplex egész: architektúrája, történelme, mindennapjai, rituáléi, írásbelisége van. Évtizedek múltán sem ért el a véglegességhez, alakul, alakít. Alaprajza egy megkövesedett csiga lenyomata, ez a metropolisz ab ovo-ja, egy romváros kvázi légifelvétele. Rétegei rekonstruálhatóak és dekonstruálhatóak, és „archeológiai feltárásának” is külön története van, amely a www.gellerbistvan.hu oldalon (ez a Növekvő Város honlapja) nyomon követhető. Régi fotók tűnnek itt fel – melyek ki tudja honnan kerültek elő, egy fiók aljából, egy antikváriumból vagy egy kukából. Mert ugyan mi okozhat nagyobb örömet az ihletet keresőnek, mint a guberálás lomtalanításkor? A talált fotókon látható arcok a honlapon megszemélyesített arccá válnak, arcok a fotókról leválva a Város megkövült lakóivá merevedhetnek, kötetlen az átjárás.

Kapu

De mi is ez a csigavonal lenyomatából keletkező Város? A csigaszerkezet egy labirintus, amely (ha akarom) az Üdvözülés felé vezető út, egy utazás önmagunk körül, megtapogatva vagy félresimítva a személyes vagy kollektív múlt jelzőköveit.

A mostani kiállítás ennek az óriásprojektnek része. Friss művek, melyek most nem installációként magasodnak, vagy dobozban őrzik a múltat, hanem sugárzó fényű, klasszikus, táblakép-formában hordozzák fakereteikben a misztikus hangulatú archaikus töredékeket. A kis fülkékben a dekoratív kövek, mint őskövületek jól harmonizálnak a világos színekben fürdő mértani formákkal. A lilásan festett Kapu című kép talán a legszebb. A zsidóságra a háromszög-variációkon (áttételesen a kabbalisztikán) kívül a lepelbe burkolt alakok emlékeztetnek, mely lepel a pécsi zsinagóga táleszén keresztül lényegült át a Város „lakóivá”. Nem élők, mégis élők. De szépek.

Kettős

Szarka Zsuzsanna
2013. 11. 13.