Egy archaikus rend jelei

A 60-as években indult magyar neoavantgárd vezető egyéniségéről, Nádler Istvánról bizonyára többen hallottak, mint Uri Asafról. Pedig az íróként, műfordítóként és képzőművészként dolgozó Uri Asaf neve az irodalom berkein belül jól cseng. Képzőművészeti tevékenysége az irodalmihoz mérten nem kapott akkora figyelmet, mint most, amikor Nádler Istvánnal közösen állít ki „A kalitka elindult, hogy madarat keressen” címen.

1917 augusztusában tuberkulózist diagnosztizáltak Kafkánál. Gyógyulása érdekében a csehországi Zürauba utazott a húgához. Élete legboldogabb időszaka volt, írta később, mert nem voltak kötöttségei. Noha irodalmi munkát nem végzett, naplót és levelekből összefűzött könyvet (Oktavheftét) vezetett. Az ezekben lévő jegyzetekből írt fel 109 darabot cédulákra. Ezek a bölcseletek, erkölcsi mondások többek között jó és rossz, igazság és hamisság, elidegenítés és megváltás témaköreit „boncolgatják”. Röviden így foglalható össze a züraui aforizmák keletkezése, melyek egyike, a tárlat címe már a művek megtekintése előtt töprengésre készteti a látogatót. Főként, ha képzavar áll fenn. A kalitka értelemszerűen nem tud elindulni madarat keresni. Fordítva még igaz lehetne, amennyiben a madarat a bezártság, és nem a szabadság vezérelné.

Nádler István és Uri Asaf tárlata látszólag nem feszeget ilyen fontos, filozófiai tárgyköröket. A kiragadott idézet mégis helytálló az alkotók munkásságára és a 2B Galéria terében felsorakoztatott festményekre és rajzokra nézve. Mindketten „egy húron pendülnek”, gondolataik, művészi kifejezésmódjuk kalitka módjára köti össze őket, amely nem hiába indult el, hogy madarat keressen. Kettőt is talált.

Nádler István pályájáról tudható, hogy több irányzat, impulzus érte. Malevics szuprematizmusa, a konstruktivizmus és a szürrealizmus. De a magyar népművészet motívumai és a klasszikus zene (Debussy) is. A behatások ellenére lényegében a geometrikus absztrakció talaján mozog, amibe beleépítette a gesztusfestészetet. Most látható újabb művei is gesztusképek, amennyiben annak, amiről szól ez a festészeti technika, Nádler István eleget tesz. Belső érzékenységtől diktálva visz fel foltokat, csíkokat, pöttyöket a vászonra. Fekete-fehér, csak visszafogott színhasználatú képei ugyanakkor konstruktívan megtervezett kompozíciók. A hangsúlyos elemeket képei középpontjába helyezi, a centrumtól távolodva alkotóelemei megfogyatkoznak. A csökkenés ellenére sem támad azonban olyan érzetünk, hogy üresség lenne. Meteoresőként zuhanó pöttyök, egymást átszelő vagy éppen fedő csíkok gondoskodnak arról a dinamizmusról, ami a nádleri életművét jellemzi.

Uri Asaf munkásságát kevésbé ismerve is állítható, hogy ő is a gesztusfestészet jegyében alkot. Nagy elánnal hoz létre lendületes, kígyó módjára tekergő vonalakat széles ecsetvonásokkal, vastagon felhordott festékkel színes folthalmazokat. Hol összesűríti, hol széthúzza formáit, és ad nyugtalanító, feszültséggel teli érzetet képeinek. Kisebb méretű képein kevesebb eszközt használ, ezek közelebb állnak a grafikához. Vékony vonalakkal, feliratokkal egészíti ki őket. Színei is redukálódnak: fehér alapon vörösre és feketére.

A két alkotó művészetének különbségére a tárlatot megnyitó Konkoly Ágnes művészettörténész világított rá. Nádlerban minden porcikájában friss és modern, az élet összes rezdülésére érzékenyen reagáló festőművészt lát. Olyan valakit, aki megújulásra, korábbi eredményeinek árnyalására és azok fenekestül való felforgatására is képes. Friss művein az elemeket világépítő anyagokként lehet értelmezni, melyek minden látszólagos véletlen ellenére egyfajta archaikus rendet követnek.

Uri Asafot egy látszólag másfajta rend, ősei szelleme tartja egybe. Súlyos, zord, tömbszerű, ugyanakkor játékosan „fickándozó” alakzatokkal, vitális színekkel telíti be vásznait. Nála „minden formáció, minden kép egy-egy mikrodialógus, amelyek úgy viszonyulnak egymáshoz, mint ahogyan a tóra és a magyarázat” – zárta gondolatait a megnyitón Konkoly.

Gesztusok, de főképp két rokon lelkű alkotó „randevúja” a kiállítás. Mondhatnánk, éppen itt volt az ideje a közös bemutatkozásnak. Hogy miért nem jutott idáig ez senkinek eszébe? Talán mert Uri jóval ritkább kiállítója a hazai művészeti szcénának, mint Nádler. Ritkább, de nem kevésbé fontos szereplője. Igazán örömteli ilyen „diskurzust” látni, megtapasztalni a gesztusfestészetben rejlő színek és formák nagyszerű együttállását.

Takáts Fábián

https://www.es.hu/cikk/2024-02-09/takats-fabian/egy-archaikus-rend-jelei-.html