Az A. I. R feminista galéria 35 éve működik, miért alapították?
Az alapötlet az volt, hogy tegyük láthatóvá a női művészeket, mutassuk meg, hogy ők is minden stílusban és anyagon dolgoznak, akárcsak a férfiak. Az alapítók egyetlen kritériumot támasztottak arra, hogy valaki tag lehessen, ez a magas minôségű munka. Fontos ezt megemlíteni, mert a hatvanas, hetvenes évek Amerikájában a feminizmus sokszor a témában, az üzenetben nyilvánult meg. Az A. I. R. nem az alkotások témája, hanem a struktúra miatt feminista.
Mitől feminista a struktúra?
Egy már működô modellt, a kooperációs kollektív galéria ötletét fejlesztettük tovább, amely az ötvenes években nagyon népszerű volt. A mi pluszunk az, hogy itt csak nők a tagok, és bár én vagyok az igazgató, egyéb tisztségek sincsenek, a felelősség megoszlik.
Változott a női művészek helyzete az elmúlt több mint 3 évtizedben?
A mainstream szintjén úgy tűnik, minden megváltozott, de annak az oka, hogy mi még mindig létezünk, az, hogy nem eléggé változtak meg a dolgok. A női művészek nincsenek ott a múzeumok kiállításain, nem kerülnek be a művészettörténettel foglalkozó könyvekbe, és nem tudnak megélni művészetükből. Egy-egy alkotó kap megfelelő nyilvánosságot, ezért hiszik sokan, hogy nagyot változott a helyzet.
A budapesti 2B Galériában egy csoportos tárlatuk látható augusztus 5-ig. A tagok egyéni tárlatai sikeresebbek vagy a csoportosok? A művész számára az előbbi, a galéria számára pedig kapcsolatépítési szempontból is az utóbbi.
Krezinger Szonja