Olyanról hallottam már, hogy egy híres alkotóművész leszármazottai – részben a felmenői példa, részben az így-úgy öröklött génállomány nyomán – maguk is követték elődjüket az alkotói sorban: Czeizel doktor nem egy híres művészcsalád fáját mutatta be e szempontból. De olyasmiről még nem hallottam eddig, hogy a leszármazás valamiképpen felszármazássá változzék, vagyis hogy az alma visszaessék a fájára. Pedig attól, hogy én nem tudok valamiről, még létezhet – mint az itt következő példa is mutatja.
Fotó: Szigeti Tamás
A B2 Galériában ugyanis – mely, mint tudjuk, eddig is családi vállalkozás volt, a két Böröcz működtette, a jobbára Amerikában élő képzőművész, András, meg a jobbára Magyarországon élő operaénekes, László – ezúttal aztán egy igazán familiáris kiállítást csodálhatnak meg az érdeklődők. A galéria Családok című sorozatában elérkeztünk ugyanis magához a B2 családhoz. A szervező-középgeneráció (Böröcz András Darwin emlékének ajánlott madárszobrai, amelyek részben dél-afrikai strucctojásból, részben fából, részben használati fatárgyakból – fésűből, csavarhúzóból – állanak, már önmagukban érdemesek legteljesebb figyelmünkre) mellett (míg el nem felejtem: ide tartozik Böröczné asszony is a maga ámerikai papírmunkáival), itt vannak a felmenők (az atya, Emil bácsi, aki faragott sétapálcákban és késekben utazik, egy nagynéni, festészetileg, és egy nagybácsi, kettő darab kalitka örvén) és a lemenők (András fia, Menyus, aki egy ifjúkori fafaragással és egy nem kevésbé ifjúkori unokával vétette észre magát, és László leánya, Alma, ki rajzokban van otthon). És ezzel nagy vonalakban előttünk áll a tárlat törzsanyaga.
Ha valakit kifelejtettem volna, elnézést. A tehetség, ahogy mondani szokták, családban marad.
Nádas Sándor
2004/36. szeptember