Otthonra leltem Óbudán
1965-ben született Budapesten.
Érettségi után üvegműves iskolába járt, de közben énekelni is tanult.
Énektanárai: Szentirmay Gabriella, Maria Teresa Uribe, Polgár László, László Margit
Böröcz László élete 40 évéből, csak az utolsó négyet töltötte a kerületben, de máris otthon érzi magát, és sokat ad választott lakhelyének. Igazi, mai, nyughatatlan ember, aki több lábon áll. Végzett üvegműves, operista, s immár elismert galériás. Nem tud, és nem is akar választani a műfajok között, mert így érzi teljesnek az életét.
– Miért pont Óbudát választotta lakhelyül?
Bevallom nem városrészt, kerületet kerestem, hanem egy nagy alapterületű lakást, ahol egy galériát lehet működtetni. Ami fontos volt, a megközelíthetőségen túl, hogy legyen olyan a levegője, környezete, ami megfelel ennek a célnak. Itt azonnal éreztem, hogy helyben vagyok, megtaláltam. Minden háznak van egy hangulata. Ez egy ódon épület, történelmi környezetben, hiszen az Amfiteátrum, és az Árpád Gimnázium szomszédságában van. Ráadásul a Kiscelli Múzeummal, a Társaskörrel és a Lajos utcai galériával egyfajta kínálati kört képezhetünk.
Elveszett hangulat
– Azért a házon belül nem olyan egyértelmű, hogy hol is található a galéria!
Való igaz, az udvar nincs tele útbaigazító táblákkal, de aki idáig eljön, az mind megtalál. Először persze a földszinten keresik a galériát, úgy képzelik, hogy az utcáról nyílik, mert itthon, még messze nincs hagyománya, az ilyen lakásban működő kiállításoknak. Szerencsére a lakók és a bejáratnál lévő virágüzlet dolgozói szívesen segítenek, az érdeklődőknek. A látogatók száma azért azt bizonyítja, hogy sokan meglelnek minket.
– Kívülállóként, ilyen rövid idő alatt, hogy sikerült a beilleszkedés?
Én mindig, mindenben, és mindenhol a jóra figyelek, ezért különösebb gondot nem okozott. Valószínűleg a körülöttem élők is azért vállalják, az olykor kényelmetlenségekkel is járó itt lakást, mert rabul ejti őket a környezet, így azonnal volt egy közös pontunk. Bevallom, nem az emberekkel van konfliktusom, inkább az új épületek ízléstelen eklektikája, „műanyag” harsánysága zavar. Kár, hogy hangulatos lakások helyett üzletek, szolgáltatóházak sora teszi ki a szomszédság jó részét. Mindenki rengeteg pénzt áldoz arra, hogy egymást túllicitálva bebizonyítsa ő a legeredetibb, és ettől sajnos elég vásári lesz a végeredmény, és semmit nem őrzött meg a hajdani hangulatból.
Privát szféra a konyhában
– Hogyan alakította ki a lakásban a galériát?
Elég furcsa érzés egy ilyen helyen élni. Ha magam vagyok, akkor egybefolynak a terek. A kiállítórész a két nagy helyiségben van, de oda becsempésztem egy irodai sarkot is, ahol a számítógépem van és a Hi-Fi berendezés, sőt a pianínó is itt kapott helyet. A privát szférám az egykori konyha területe, ahol a belmagasság jóvoltából, galéria van a galériában. Ott vannak a könyveim, a saját személyes tárgyaim, emlékeim, és minden, ami a hétköznapi élethez nélkülözhetetlen. Hétvégeken, amikor látogatókat fogadok, akkor becsukom az ajtót, és ide nincs betekintése senkinek. Azt kell megszokni, hogy hathetente 100-150 ember van itt a megnyitókon, ami komoly felfordulással jár.
– Két művészeti ágban egész emberként szerepet vállalni nem lehet könnyű dolog, hiszen az éneklést sem hagyta abba.
Ahhoz, hogy mindkettővel tudjak törődni nagy stratégának, kell lenni, és bizony hetente változik a prioritás. Mára már kialakult módszerek alapján élek, és sikerült úgy ügyeskednem, hogy ne kelljen egyikről se lemondanom. Mióta heti egy fellépésem van nyugodtabb az életem. A próbák alatt így is feszítettebb a tempó, így amikor kevesebb munkám van a színházban, akkor előre szervezek, dolgozom, a galéria ügyében, s így balanszírozom a tennivalókat. Mivel nem kereskedelmi galéria vagyunk, pályázatokat írok, szervezek, előkészítek, ami nagy munka, ha az ember egyedül csinálja. És ott a másik szerelem, az éneklés! Nagyon kell figyelni, hogy ne hibázzak egyik poszton se. Most éppen áldott állapot van. A Bárkában Jean Genet: Négerek című darabjában énekelek két szerepet. Szerencsére a dupla helytállás, nem csak dupla munkát jelent, hanem kétszeres örömet is, csak úgy kell intézni, hogy meglelje az ember.
Kulturális híd
– Ha kellene, tudna választani a két hivatás között?
Nem. Szerencsére nem kényszerít ilyen választás elé az élet. Legalábbis, ma még nem. Azzal persze számolok, hogy az éneklés életkorhoz kötött tevékenység, nem művelhető a végtelenségig, míg a másik terület nem szab ilyen határt. Abban biztos vagyok, hogy mindenképpen lenne az éneklés mellett valami, hiszen olykor dokumentumfilmeket is forgatok. András a bátyám a napokban érkezik haza, hogy itt legyen az új kiállítás megnyitóján. Évente két-három alkalommal azért találkozunk. Ĺ is létrehozott Amerikában egy alapítványt, abban a reményben, hogy csereprogramokat bonyolíthatunk le. Remélem arra is lesz példa, hogy ide hozunk New York-ból anyagot. Neki a múlt héten nyílt új kiállítása az Adam Baumgold Gallery-ben, nálunk február 9-én Megyik János és Csutak Magda műveiből kapnak ízelítőt a látogatók.
Így épül a kulturális híd Budapest és New York illetve Óbuda és Brooklyn között.
Vincze Mária