„A másik [két] kép félreérthetetlenül és erősen antiszemita tartalmú volt. Például az egyiknek már a címe is sokat mondott: -A biboldó mosakszik-. A kérdést bonyolította, hogy mindkét antiszemita tartalmú kép szerzője egy zsidó származású művész volt, aki minden hozzátartozóját az üldöztetések során elvesztette. Érdekességként meg kell jegyezni, hogy a festőművész az ügy kivizsgálása során elmondotta: ő maga filoszemita céllal készítette a képet, és nagyon meg volt döbbenve, hogy antiszemita hatása van. (
) A nyomozás elrendelését a bizalmas nyomozás anyagai alapján jogilag megalapozottnak találták. Ennek alapján megtörtént nevezettek differenciált felelősségre vonása.” (Gál Ferenc: Az ellenség tanulmányozása. Ideiglenes jegyzet a Rendőrtiszti Főiskola számára, 1972. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára ÁSZTL-ÁB 370 - Sasvári Edit jóvoltából.)
A szóban forgó művek szerzője Major János (1934-2008), akinek október 15-én nyílt kiállítása a 2B Galériában lánya, Major Borbála rendezésében. A tárlaton technikai okokból kifolyólag csak reprodukción megtekinthető az 1967-es Biboldó mosakszik is. Érintett félként (készülő doktori disszertációm Major János-monográfia, márciusban a Képzőművészeti Egyetemen rendezésemben nyílik tematikus Major-kiállítás) hagyományos kritika helyett a címben említett kulcsmű elemzésére szorítkozom.
A fent idézett, egykor szigorúan titkos minősítésű dokumentum a két Iparterv kiállításhoz kapcsolódó, Dokumentum 69-70 című, engedély nélkül megjelent kiadvány miatt indult jogi eljárásokat ismerteti „a kulturális területen elkövetett ellenséges cselekmények”-et bemutató fejezetben, tankönyvi példaként. A katalógusból még két művet kifogásoltak, Majortól a Scharf Móric emlékezetét, ezen felül Erdély Miklós fényképét találták „politikailag félreérthető”-nek.
Lássuk tehát, mi szúrta az állambiztonsági szervek szemét. A nagyméretű, álló formátumú rézkarcon (400 x 250 mm) egy szoba belső terét látjuk, Major már-már patás ördögfigurát idéző, kíméletlen önkarikatúrájával. A férfi alakja torz, sáskaszerű, vigyorgó fejének megformálása antiszemita gúnyrajzokra emlékeztet. Alakját részben takarja az előtte lévő mosdókagyló, amelynek szifonja az egyetlen színes, pontosabban vörös részlet a feketével nyomtatott lapon a figura nemi szervével látható együttállásban. (Az ilyen típusú optikai csalódásokat amelyek a hatvanas évektől jellemzik műveit nevezte Major később koincidenciának.) A férfi feje felett lámpa világítja be a jelenetet, míg a kép jobb felső sarkában klasszikus portrékat idézve az ablakon keresztül városi tájra látunk rá. Egész pontosan a Major által később rajzban és konceptuális műhöz egyaránt felhasznált Kun utcai tűzoltóság hunyorítva a parlament kupolájára emlékeztető tornyát látjuk, rajta prominens, jóval életnagyság feletti vörös csillaggal. A torony, a házfalon lévő utcatáblával együtt (VIII. ker. Kun utca 3-7) a művész lakhelyére utal.
A mű címe a kép bal alsó sarkában olvasható pecsétszerű elrendezésben, „keltezéssel” (Budapest, 1967) ellátva. A felirat formája egyszerre emlékeztet szappancsomagolásra (vö. Biboldó mosakszik) és reklámgrafikára. A mű önarckép voltát nyomatékosítja a kép jobb alsó sarkában a cirill betűs, orosz (!) „Aftoportret” felirat. Azok számára, akiknek a fentiekből sem lenne egyértelmű, kiről is van szó, a felirat alatt „Iván Imrevics Najfeld / Ávrohom ben Jichok / (major János)” hármas szignó nyomatékosítja Major szerzőségét. Major János születési neve ugyanis Neufeld János Iván volt, édesapja, Neufeld Imre munkaszolgálatosként halt meg, édesanyja második férjének vezetékneve volt Major. Így válik érthetővé az „Imre fia Iván” orosz formula, míg a másodikként jegyzett „Ávrohom ben Jichok” Major héber neve.
Magától a művésztől két korabeli interpretáció maradt fenn. 1967-ben, feltehetően még a lap befejezése előtt készített Majorral interjút Rozgonyi Iván. A dialógus a Biboldó mosakszikra és Major más, korabeli műveire egyaránt vonatkoztatható, érdemes felfigyelni mindenesetre a két beszélő közti tónusbeli különbségre. Rozgonyi kérdésére: „Olyasmit akarsz dokumentálni, ami hiányzik a világképünkből?” Major a következő választ adja: „Igen. Olyasmit szeretnék dokumentálni, amiről nem szeretünk beszélni, amit nem szeretünk.” Megkockáztathatjuk, hogy a pornográf, groteszk, stb. elemek mellett a művész itt a hivatalosan nemlétezőnek tekintett antiszemitizmus továbbélésére, illetve a tabuként kezelt zsidó identitás nyílt megjelenítésére utal. Második forrásunk már a Major-művek krakkói grafikai biennálén történt antiszemitának bélyegzését követően, az Iparterv-katalógus kapcsán keletkezett. A gépirat amely az 1989-es Szógettóban a rézkarc reprodukciója mellett szerepelt címzése szerint dr. Szita Ernő elvtársnak, valójában Rosta Endrének, a Kulturális Kapcsolatok Intézete vezetőjének íródott, magyarázatképpen. „Másik, -Önarckép- c. rézkarcommal, az előbbi gondolatmenetet folytatva, már teljesen a néző provokálásának útján akartam hatást elérni. Ha egy művész az antiszemitizmus torzító tükrében ábrázolja önmagát, és ezen a szégyenteljes látványon belenyugvóan mosolyog, akkor ez a természetellenes állapot, a nézőt fel kell hogy rázza, állásfoglalásra kell hogy késztesse.” Azt, hogy a levél eredetijét Major el is küldte, jól mutatja a rézkarc kissé eufemisztikus, „Önarckép” megjelölése is.
1967-ben, a rézkarc készítésének évében zajlott a hatnapos háború, amelyet követően a Szovjetunióban és Moszkva politikája nyomán a keleti blokkban antiszemita hullám söpört végig, ez, még ha viszonylag enyhe formában, de Magyarországon is éreztette hatását. Ezzel összefüggésben érdemel különös figyelmet a kép nyelvi utalásrendszere. Csak nagyon nagy jóindulattal tételezhető fel ugyanis a cirill betűs felirat esetében a keleti blokk lingua francájának ártatlan használata. A politikai utalást erősíti a művész oroszosított névvariánsa is, s nem független ettől a prominensen megjelenő vörös csillag sem. Major a Der Stürmer-stílusú, bár a mintánál kétségkívül jóval magasabb színvonalon kivitelezett rajzon veszi magára az antiszemita ábrázolásmód jellegzetességeit. Élesen mutat rá arra, hogy az antiszemitizmus ellentétben a hivatalos állásponttal nem halt ki az ancien régime-mel, hanem itt és most vagyis akkor és ott, Budapesten, a VIII. kerületi Kun utcában élő problémát jelent.
A Biboldó mosakszik (valamint az egy évvel korábbi, tiszaeszlári vérvádat feldolgozó Scharf Móric emlékezete) kulcsműnek tekinthető nemcsak Major életművében, hanem a magyar és kelet-közép európai művészetben is, a zsidó identitás és antiszemitizmus még irodalmi alkotásokkal összevetve is korai, úttörő tárgyalása miatt. Ehhez adódik az előadásmód radikalitása, a politikai utalások és pornográf elemek szubverzív használata. A korszakban mindez nem pusztán esztétikai kérdés volt, hanem erkölcsi kiállás tárgya is, amelynek tétjét jól mutatja a bevezetőben idézett dokumentum.
(Major János Önarcképek álarc nélkül c. kiállítása november 10-ig tekinthető meg a 2B Galériában.)
Véri Dániel
2012. 10. 16.