A rendkívül sokrétűen felépített projekt az interszexuális sportolók speciális helyzetéből kiindulva az emberi identitás és méltóság kérdését járja körül. Nem csupán a versenysport világáról ad árnyalt látleletet, hanem a média- és a propagandagépezet működését is bemutatja, miközben feltárja a diszkrimináció különböző formáit: az antiszemitizmus, az emigránsokkal szembeni előítéletek, a homofóbia, a nők hátrányos megkülönbözethetése ugyancsak tematizálódik.
Lesi Zoltán és Ricardo Portilho kiállítása több médiumon keresztül zajló nyomozásra invitálja a látogatókat. A szerteágazó, egymásnak részlegesen ellentmondó történetszálak Dora Ratjen magasugró köré szövődnek, aki Németországot képviselte az 1936-os berlini olimpián. Az atléta az utolsó pillanatban zsidó származása miatt kizárt Gretel Bergmann helyett indult a versenyen. Később azonban megfosztották érmeitől, és érvénytelenítették rekordjait, mert egy rendőrségi vizsgálat szerint nem lehetett egyértelműen sem férfiként, sem nőként beazonosítani. Később a hatóságok férfinak nyilvánították, és Heinrich Ratjenra változtatták a nevét.
Számos korabeli dokumentum, magyar, német és angol nyelvű újságcikk, fotó látható címkefelhőszerűen elrendezett, kis méretű plexidobozokban, amelyeket egy nagyító segítségével lehet alaposabban megvizsgálni. Ez által a nézők belehelyezkedhetnek a mikrofilmes archívumok kutatójának szerepébe, vagy akár nyomozóvá is válhatnak: az egyes részletek kinagyításával összeállíthatják saját történetvariációikat.
Az információkollázsok mellett hat asszamblázs megtekintésén keresztül további nyomok után kutathatunk. A fotókat, szöveges dokumentumokat és talált tárgyakat egyaránt tartalmazó dobozok egyszersmind interaktív installációk is: ha megérintjük az alattuk futó fémszálakat, egy-egy verset is meghallgathatunk, amelyek különböző női hangokon szólalnak meg. Dora Ratjen mellett sporttársai (Helen Stephens, Zdeňka Koubková, Gretel Bergmann), valamint az olimpiáról propagandafilmet készítő Leni Riefenstahl is megszólal, akik saját perspektívájukkal tovább árnyalják a mozaikszerűen építkező képet. Ezek a versek ugyancsak dokumentarista jellegűek, a napló, a levél, a vallomás műfaji jegyeit viselik magukon, de olyan szövegrészleteket is tartalmaznak, amelyek biológiai szaknyelven közelítik meg az interszexualitás kérdését.
A különböző nézőpontok feltérképezése tovább folytatható Lesi Zoltán Magasugrás (Prae kiadó, 2019) című verseskötetén keresztül, amely ugyancsak a projekt része. A versek mellett fotókat és újságkivágásokat tartalmazó különleges könyvtárgy is úgy van megszerkesztve, hogy a példányokból egy számtalan módon variálható, rizómaszerűen építkező kollázs állítható össze.
Az asszamblázsok szintén kollázstechnikán alapulnak: különböző képek, talált tárgyak egymáshoz kapcsolása, halmozása révén hoznak létre művészi tartalmakat. Ez az eljárás a szürrealizmus, a dadaizmus majd később a pop-art felvirágzásakor lett népszerű és vált önálló műfajjá. A Lesi Zoltán és Ricardo Portilho alkotópáros konkrétan Joseph Cornell asszamblázsait nevezi meg inspirációs forrásként, aki Ratjen kortársa volt, és konstruktivista, illetve szürrealista jegyeket egyaránt hordozó árnyékdobozairól ismert. Ugyanakkor munkáik a műfaj olyan előképeit is felidézik, mint a szentek ereklyéit őrző apácamunkák vagy a németalföldi kukucskáló dobozok.
Az asszamblázs műfaja jól illeszkedik a projekt dokumentarista és fikciós elemeket egyaránt megába olvasztó koncepciójához, és kiválóan alkalmas a megjelenített világ(ok) komplexitásának érzékeltetésére. Lesi és Portilho dobozmunkái egyfajta időkapszulaként működnek, múltba nyíló ablakként, ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy mindig csak egy-egy fragmentumra lehet rálátásunk. Izgalmas feszültséget teremt, hogy a társadalom beskatulyázási kényszerének kritikáját dobozok viszik színre, amelyek az előítéletekkel szembehelyezkedve az esetlegességet, a szubjektív perspektívát hangsúlyozzák.
A nyomozó tekintet a fotók és dokumentumok mellett gyakran találkozik különböző állatmotívumokkal. A kiállítás címében is szereplő homár és a csiga mellett, amelyek az interszexualitásra utalnak, számos olyan ugrást ábrázoló sorozatfelvétel is látható, amelyeken kutyák, macskák és más állatok is szerepelnek. A sorozatfelvételek egy részét az alkotók Eadweard Muybridge-től kölcsönözték, aki szenvedélyesen kutatta a mozgás mechanizmusát, amelynek megértéséhez ugyanúgy használta az embereket (akik gyakran meztelenül szerepelnek a képeken), mint az állatokat. A mozgás kutatása szempontjából a fotókhoz felhasznált alanyok között nincs különbség, akár nők, akár férfiak, akár állatok, akár emberek: mindnyájan csupán gépezetek, amelyek a sorozatfelvételeken absztrakt mintázattá válnak. Ez a látásmód rokonítható a versenysport világának elszemélytelenítő mentalitásával, ahol a szubjektív tényezők minél nagyobb mértékű kiküszöbölése a cél, a lehető legjobb mérhető eredmény elérése érdekében. Az ideális sportoló identitása, személyisége zárójelbe kerül, egész lénye puszta teljesítménnyé redukálódik. Az elszemélytelenedés kérdésével még hangsúlyosabban szembesít a kiállítótér hátsó traktusában felállított videóinstalláció, amelyben egymás után látható egy kutyák számára rendezett akadályugró verseny és Dora Ratjen ugrása az olimpián.
Ugyanakkor a munkák arra is rávilágítanak, hogy dehumanizáció egyaránt lehet felmagasztosító és degradáló jellegű. Az egyik dobozban függönyszerűen elrendezett emberi haj keretez két Dora Ratjenról készült fotót mintha egy szent ereklyéi lennének kiállítva. Az egyik rendőrségi képen azonban meztelenül szerepel, így áhítattal teli pillantásunk egy csapásra egy kukkoló tekintetévé degradálódik, amely megsérti az emberi méltóságot. A szó szoros értelmében szembesülünk kutakodásunk ambivalens jellegével, amikor a Dora Ratjen meztelen testére helyezett tükördarabban saját tekintetünkbe ütközünk.
Lesi Zoltán és Ricardo Portilho projektje egy rendkívül árnyaltan felépített, képzőművészeti és irodalmi szempontból egyaránt kiemelkedő, multimediális vállalkozás, amely már külföldi sikereket is elért. A Magasugrás című verseskötet németül és szlovákul is megjelent, a kiállítás anyagát pedig Budapesten kívül már Pécsett, Poznańban, Stuttgartban és Bécsben is bemutatták. A Budapest Pride Fesztivál keretén belül, augusztus 21-én megnyílt tárlat szeptember 11-ig látható a 2B galériában.
Csutak Gabi
2020. 09. 07.