Az alkotó mitikus felemelkedése: Gály Katalin pszichonauta utazása

“A tér és az idő rejtély, merő illúzió.” Fernando Arrabal a La Constellacion Jodorowsky című filmben

Gály Katalin:
My Inner Compass (Az én belső iránytűm) 2B Galéria, 2019. május 17 – 19.

A Hakim Bey: The Occult Assault on Institutions című szövegében szereplő leírás a kalákáról megfelel mindannak a független közösségi eszménynek, amiért az 1960-as években a szabadelvű hippik lelkesedtek, s aminek mint Ideiglenes Autonóm Területnek a létrehozására törekedtek a civilizációtól, a kapitalizmus elől való elvonulás vágyából született kommunák létrehozásával. Az összetettségi, szerveződési szinteket is jelentő sorban az összejövetel és a horizontális potlatch szertartás (egymás megajándékozása) után valamint még a “tong” létrejötte előtt áll a kaláka.

Miként a gyűjtögető kaptár lakói, az “immediatista” (vagyis el-nem-idegenedett) kaláka egy olyan baráti társaság, melynek tagjai rendszeresen találkoznak, hogy együtt legyenek vagy egy közös művön dolgozzanak. A kaláka közössége megszervezhet egy összejövetelt vagy potlatchet, lehet kreatív együttműködés, vagy egy bizonyos cél érdekében szerveződött akciócsoport. A kaláka olyan, mint Fourier rendszerében a Szenvedély: a csoportot az a szenvedély tarja össze, amely csak a csoport tagjai számára érzékelhető. A kaláka nem-hierarchikus, nyíltan cselekvésközpontú klubbá is válhat, ahol a hangsúly az alkotáson van, a kollektíven létrehozott művészeti projekten, ami nem más, mint a csoport nagylelkűségének (the group’s act of generosity) kifejeződése saját maga és a valóság – és nem egy szervezett fogyasztókból álló “közönség” – felé. Ez az a közösségi lét, amely valódi, közvetlen tartalommal tölti meg az egyén életét a felszabadult kreativitás és a hozzá kapcsolódó társas élmények megélése által.

Gály Katalin kiállításának talán egyik legintimebb mozzanata ennek a múltbéli, eszményített kalákának a megidézése. Az U alakú transzparens fólia, fölötte középen a művésznő belső terével valamint a természeti környezetben egy csoportba szerveződött emberek közösségének a fényképével jelenti azt a kiindulópontot az 1969-1974 közötti időszakban, amikor Gály a művészi öntudatra ébredés során először kezdte kritikusan szemlélni a társadalmat. Egyszerre az individuum szabad közösséghez tartozása vágyának (belső, lelki, idealizált) képe és egy évtizedekkel korábban megtörtént esemény dokumentuma is. Ez a háromdimenziós “pszichológiai mém” a vágyállapotként megmutatkozó jövő, a valóban létezett, szimbolikus emlékképként megidézett múlt és a 2B Galéria terének jelen idejében installációként megjelenített jelen pillanatát egyszerre ragadja meg.

Ugyanez, a téridő szeleteit egymásba helyező mágikus aktus hatja át Gály Katalin installációjának további komponenseit is. A négy, különböző textúrájú és más időben keletkezett elemekből kollázsolt, a belső teret (és annak múltját, jelenét, a “múltba visszavágyó jövő” paradoxonát) reprezentáló, nagyméretű arc is a téridő kitüntetett pontján áll. Mindezt a retrospektív metaművészeti tudatfolyamot most látjuk, mint az alkotó belső életéből kimetszett biopsziát, amely jellemző mintaként az életút, az élettörténet egészére vonatkozik. Ez az arc absztrakt, mégis élő organizmus, a művésznő lelkének a térképszerű portréja, amelynek változó komponensei a pszichikai iránytű érzékeny mozgását tükrözik.

Az iránytű “mágnestűje” (az alsó, forgó objekt) pedig az egyes életszakaszokban való tájékozódás, a sorsul választott útról való le nem térés szimbóluma (legyen az bármennyire nehéz és legyen is tele kísértésekkel). A tájoló tűje az elme négy alapvető aktivitása – az érzés, az érzékelés, a felfedezés és az emlékezés – segítségével finoman, ám mindig új élethelyzeteket hozva segít meghozni az úton levéshez és az úton maradáshoz egyaránt szükséges döntéseket.

A hátsó, felső vetítővászonra vetített videó Gály Katalinnak a racionális, a felvilágosodás örökségeként működő pozitivista humanitásától a Richard Rorty által hirdetett “ironikus liberálisok” által képviselt szolidaritás felé vezető útja során lezajlott átváltozásokat jeleníti meg. A kulturális identitáskeresés az észről az érzelemre, a szolidaritás-érzésre tevődik át: immár rokonszenvtől vezérelve azonosulunk egy életformával, amelynek elismerjük a lokalitását, előre nem látható, véletlenszerűen létrejövő jellegét. Ez a belső utat vizuális tudatfolyamként ábrázoló videó a nárcisztikus, eldologiasító kapitalizmus szellemétől a humanista anarchista neurotipikus embereszményig, az empátia és a szolidaritás spirituális élményéig eljutó művész absztrakt, hangulatokon, antropomorfizált formákon keresztül lüktető életfolyamának a lenyomata is. A gyógyító út a (pszicho)patológiás fogyasztói társadalom művészt és műalkotást egyaránt fetisizáló, mindkettőt áruvá alakító, könyörtelen logikájától a szabadon választott, autonóm és nomád, érzéseken és megértésen alapuló, természetközeli sajátos dérive-ig, sodródásig, ahol is a városi pszichogeográfia véletlenszerű útjairól mintegy a természeti környezetbe kerülünk át (vonulunk el oda). A zárt városban való kalandozás, a Naked City-szerű pszichogeográfiai térkép helyett a flower power kommunaszerű, szabad, nyitott, elementáris, naturális világa az, amit a belső iránytű kijelöl. Térképre nincs is szükségünk, bőven elég az úton az egyre inkább magabiztossá váló intuíciónk.

A 2B Galéria vetítőtermében emellett még két experimentális rövidfilmet láthattunk. A FlyinG című 5 perc hosszúságú, 2018-ban készült filmben Gály Katalin néhány régi, 1972 és 1973 között készült festményét animálta. A montázs által az 1960-as évek végén olyannyira várt Pszichedelikus Forradalom életérzése megmozdul, a nézőben az audiovizuális hatás komplexitása mélyebb, intenzívebb nyomot képes hagyni. A változás folyamatainak ábrázolása során a gyorsan átalakuló képsorok, a zajok, a régi rockzenei fragmentumok, az improvizációs zenei részletek megsokszorozzák az asszociációs lehetőségeket, így jobban feltárhatják a múlt különös szövedékét, az emlékek visszhangjait a mában.

A WalkinG című, a FlyinGnál csak alig hosszabb, 2017-es kísérleti filmben a (látszólag) mindennapos, városi környezetben felvett, sétával kapcsolatos élettevékenységek és pillanatnyi döntéseket igénylő határhelyzetek váltják egymást. A közlekedési jelzéseken, villamossíneken átlépdelve Gály Katalin azt mutatja be, miként hozzuk meg az egyes élethelyzetekben a szükséges döntéseinket a felkínált vagy a ránk kényszerített megoldásra való kritikus mérlegelést követően. Ezekben a pillanatokban felmérjük és tudatosítjuk határainkat, megérezve létezésünk mélyebb rétegeit, szorosabb kapcsolatunkat a valósággal. A rutinszerű, az ismerős ingerek ismétlődései által eltompult érzékelésben eltelő mindennapjaink során csak ezekben a kegyelmi pillanatokban lehet esély a lét magasabb régióihoz való felemelkedésre.

A WalkinG és a FlyinG ezáltal a sámáni út metaforája lesz. Csak a sámán képes a világban horizontálisan (WalkinG) és vertikálisan (FlyinG) is közlekedni (a mitikus úton), ahol az idő múlását nem a fizikai valóság órával mérhető ideje, hanem az egyes próbatételeken való túljutások sora közötti távolságok jelzik. A döntések sorozata ez, amely által a felemelkedés létrejöhet. Nem a helyes vagy a helytelen döntésekről van szó, hanem az individuum azon aktusáról, amely a cselekvés és a környezetével való interakció révén őt öntudatra ébreszti, s amely a ránk szabott vaksors passzív elszenvedése helyett a kritikai szemlélet igényének megjelenésével koherens világképet képes alkotni.

A sámán útjának azonban célja is van. A felemelkedés lehetővé teszi, hogy egy régen elvesztett univerzális értéket visszaszerezzen: a halhatatlanságot, a végtelen bővelkedést, az aranykort. A sámán mitikus vándorlása és repülése Gály Katalin esetében a Pszichedelikus Forradalom vívmányainak a visszaszerzése és azon keresztül egyén, közösség és kreativitás kalákájának a megteremtése. A Pszichedelikus Forradalom a lélek forradalma, esély az elsődleges Ideiglenes Autonóm Terület – saját lelkünk, személyiségünk, belső világunk – létrehozására, amely egyúttal alkalmassá tesz minket arra is, hogy ez az Ideiglenes Autonóm Terület mind több, saját döntése okán hasonló utat választó individuum számára is nyitott legyen.

A minket körülvevő valóságba történő kényszerű beavatkozásoktól mentes, ezáltal a harmóniára törekvés aranykort idéző világának a létrehozása már régóta nem lehetséges. A sámán csupán az öntudatra ébredés erejét hozhatja vissza a számunkra, azt az impulzust, melynek, mint belső iránytűnek a segítségével magunkat a megfelelő mágneses pólus felé tájolhatjuk majd.

Sőrés Zsolt
2019. 09.