Beszélgetés Körner András építésszel
A 2006 őszén a Ponton Galériában létrejött Weininger Andor emlékkiállítás és az akkor megjelent könyv után a két évtizede, nyolcvanhét évesen elhunyt művész újrafelfedezésének legfrissebb állomása egy újabb könyv és kiállítás. Amint a Magyar Nemzeti Galéria Grafikai Osztályának anyaga az életműből már az ezredfordulón a New York-i Weininger Alapítvány ajándéka folytán gyarapodott, úgy a mostani könyvet is az alapítvány támogatja. A kötet szerzője Körner András New Yorkban élő építész.
Mi a könyv különlegessége?
A kötet két változatban jelenik meg áprilisban: magyarul és angolul. A könyvet több mint száz színes reprodukció és mintegy ötven, jelentős részben még nem publikált fotó illusztrálja. A Weiningerel kapcsolatos eddig ismeretlen adatokon kívül a könyv sok eddig nem közölt adatot tartalmaz a Bauhaus színpadáról és általában a Bauhausról. A fontos szerepet betöltő Bauhaus zenekarról külön fejezet szol, amely először rekonstruálja a zenekar repertoárját. Ezt egészíti ki a könyvhöz mellékelt két CD, amelyeken Weininger, a zenekar alapítója és vezetője zongorán a repertoárból származó darabokat ad elő, és az eredetükről mesél. A repertoárról most jelenik meg először hanglemez.
Mi ennek a jelentősége az eddigi katalógusokkal szemben?
A könyv az életmű minden területét bemutató monográfia. A kiállításokkal, a múzeumoknak tett adományokkal kapcsolatos katalógusok a düsseldorfi kivételével a festészetére, grafikáira koncentráltak, pedig ez csupán egyik területe művészetének. Forradalmian új és befolyásos színházi tervei, a Bauhausban folytatott színpadi tevékenysége, zenekar-alapítói és vezetői munkája nem kevésbé fontosak. A Bauhaus zenekar nemcsak egy tánczenekar volt, hanem az iskola szellemét kifejező műalkotás, amely a Bauhaus ipar- és képzőművészeti alkotásaihoz hasonlóan újító, azokkal egyenértékű volt. A zenekar sok ország népzenéjét és népies műzenéjét tánczenével vegyítő műsora (amely Weininger egyéniségét tükrözte, az ő kezdeményezése volt) teljesen szokatlan volt a húszas években; megelőzve korát, a mai world music elődjének tekinthető. A zenekar nemzetközi műsora és az ott szereplő „primitív”, vásári dalok, cirkuszi indulók kiválóan tükrözték az iskola szellemét: a művészet nemzetközi jellegét, a nacionalizmus elutasítását, a több országból származó tanulókat és tanárokat, valamint a bauhausosok érdeklődését a művészet olyan „naiv” formái iránt mint a cirkusz és a mutatványos bódék.
Hogyan viszonyul ez Weininger életművéhez?
Weiningernek a valóságos és metaforikus színpad segítségével sikerült szerves kapcsolatot teremtenie művészete különböző ágai között és olyan fokú szintézist létrehoznia, amely kevés bauhausos művésznek sikerült. A Weiningerrel felvett visszaemlékezések összesen harmincöt órát tesznek ki; ennek eddig kétharmadát közölték, míg a mostani könyv a teljes anyagot felhasználja. Visszanyúltam a Weininger zongorajátékát megörökítő tucatnyi felvételhez, és Weiningernek a Harvard Egyetem kézirattárában lévő levelezéséhez, kéziratos feljegyzéseihez is. A család többládányi dokumentumot, eddig kiadatlan fényképeket bocsátott rendelkezésemre. Mindezt kiegészítettem azokkal az információkkal, amelyeket a tizenhat éven át tartó barátságunk során Weiningertől hallottam. A könyv jelentős részében Weininger mesél életéről, magyarázza a műveit.
A kötet megjelenését követően a 2b Galéria kiállítja a magángyűjteményed Weininger anyagát is. Milyen művek szerepelnek ebben?
Hadd bocsássam előre, nem vagyok műgyűjtő. Kis gyűjteményem többségét ajándékba kaptam művész barátaimtól. Jelentősebb anyagom csak Weiningertől van. Andorral 1970-ben ismerkedtem meg New York Soho negyedében egy művész műterem-lakásában tartott bulin. Hamarosan közeli barátok lettünk és 1986-ban bekövetkezett haláláig rendszeresen összejöttünk. A karácsonyt, szilvesztert rendszeresen együtt töltöttük, és két kislányom, akiknek nagyszülei Európában éltek, tiszteletbeli nagyszülőknek tekintettek őket. Andorék is szinte családtagnak tekintettek bennünket. Özvegyével, Évával, aki szintén a Bauhausban tanult (ott ismerkedett meg Andorral), Andor halála után is közeli barátságban maradtam, egészen addig, amíg New Yorkból elköltözött a Texas állambeli San Antonióban élő unokahúgához, mert kilencvennyolc éves korában már nem volt képes tovább egyedül élni.
Milyen egyéniségnek ismerted meg Weiningert?
Andor ragyogó anekdotázó volt, akit a Bauhausban mindenki jól ismert és szeretett, mint jópofa egyéniséget, az iskolában rendezett mulatságok egyik fő szórakoztatóját, a zenekar vezetőjét, a Bauhausban előadott vegyes műsorok konferansziéját és mint színpadi szereplőt. Ugyancsak jól ismertek a Bauhausban Andor terveit, amelyeket a Gépesített Színpadi Revü és a Gömb Színház részére készített, mert ezeket Oskar Schlemmer, Andor tanára és barátja benevezte egy fontos kiállításra, sőt a Gömb Színházat publikálta is a Bauhaus folyóiratában. Andor azonban furcsán szemérmes és gátlásos volt, ha a saját festészetét kellett volna népszerűsítenie, a képei részére kiállításokat szerveznie és a kepeit eladnia. A Bauhausban állandóan komoly anyagi gondjai voltak, mert Pécsett élő özvegy édesanyja nem tudta anyagilag támogatni. Később a felesége családja támogatta Andort és Évát, és így ha nagyon szerény körülmények között is meg tudtak élni és nem volt létkérdés Andor számára a képeit eladni.
Az életmű milyen merítése jelenik meg a gyűjteményben?
Andor egész életén keresztül alkotott és izgalmas életművet hagyott hátra. Halála után a család jelentős számú munkát adományozott német, amerikai, kanadai, holland és magyar múzeumoknak. Munkásságát egy sor fontos kiállítás mutatta be, amelyekhez könyv terjedelmű katalógusok is készültek. Magángyűjteményekben viszont alig található képe. A nálam lévő mintegy húsz munka a hagyatékot nem számítva valószínűleg a legnagyobb magánkézben lévő anyag. Mindegyiket ajándékba kaptam, a kisebb részüket Andortól, többségüket özvegyétől. A rövid magyarországi korszaka (csak huszonegy éves koráig élt ott) és a hollandiai korszak (1938-1951) kivételével minden korszaka jól képviselt a nálam lévő anyagban. Jelentős munkák képviselik a dessaui, berlini, kanadai és a New York-i korszakokat, de a weimari korszakból is van néhány érdekes vázlat a gyűjteményemben. Három nálam lévő kép szerepelt Andor 1991-es düsseldorfi gyűjteményes kiállításán, amit azután több múzeum is átvett, többek között a Magyar Nemzeti Galéria is. A képeken kívül örököltem néhány művészetelméleti könyvet is Andortól, amelyeket jegyzeteivel is ellátott, a MA egy 1918-as számát, és egy nagyon szép kis Rippl-Rónai József vízfestményt, amelyet Andor magától Rippl-Rónaitól kapott, amikor 1920 táján Martyn Ferenc, akivel Andor jó barátságban volt, elvitte őt Kaposvárra.
Ébli Gábor
Műértő 2008/4