A tökéletes helyettes


Magyar vállfa 1953-ból (kép: Népszabadság ” Domaniczky Tivadar)


A vállfa nem túl bonyolult, nem túl ritka, és még szerencsére egyetlen politikai mozgalom sem választotta jelképének, hacsak nem sorolom ide a neoistákat, akik egy magyarországi rendezvényük alkalmából vállfával a fejükön járkáltak az Orczy-kertben, és jelentőségteljes hülyeségeket kiabáltak a színpadról.

A II. Nemzetközi Vállfa Kiállításnak nincs köze a neoistákhoz, legalábbis nem tudok róla, bár a gyökerei ennek is az Egyesült Államokba nyúlnak, ugyanis ott rendezték az I. Nemzetközi Vállfa Kiállítást, amelynek teljes anyaga látható a budapesti 2B Galériában, kiegészítve magyar képzőművészek vállfa ihlette alkotásaival. Azért ez így első hallásra elég meredek, el tudom képzelni azt a polgárt, aki nem tölti mindennapjait absztrahálással, és a kiállítás hallatán csak legyint, baromságot sejtve a hangzatos elnevezés mögött.

Magam is gyanakvással indultam megkeresni a 2B Galériát, és a mondat elején említett keresés nem afféle alanyi zsurnálköltészeti elem, hanem konkrét elfoglaltság, mivel a Bécsi út 86. szám alatt semmi sem utal arra, hogy a házban galéria működik, tábla nem jelzi, felirat nem mutatja, ráadásul a kertben békés közösségi élet zajlik csecsemőkkel és anyákkal, úgyhogy simán kifordulok az objektumból, hogy pontosítsam a címet, míg a kapu mellett székelő virágboltos hölgy meg nem nyugtat, hogy bizony emelet jobbra, és tényleg, a 2B Galéria valóban ott van. Mindezt azért írtam le ilyen körülményesen, hogy megnyugtassam az esetleg elbátortalanodókat: a jelzett helyen csakugyan kiállítóhelyiség üzemel, csak meg kell találni.

A II. Nemzetközi Vállfa Kiállításon ” talán kicsit lehűtve a fantázia lázas lendületét ” vállfák láthatók, a világ minden tájáról származó művészek vállfákra és vállfákba álmodott kivetüléseivel.

Nekem a vállfa azért is misztikus tárgy kicsit, mert jól tudom, engem helyettesít a kabátomban, ruhámban addig, amíg nem lehetek ott, időlegesen átveszi a szerepemet, míg helyet nem cserélünk. A vállfa az ember egyik legjobb barátja.

Nem sikerült nemzeti sajátosságokat, tendenciákat felfedeznem a kiállított alkotásokat szemlélve, csupán azt tudtam meglehetős biztonsággal eldönteni, hogy az művet nő vagy férfi készítette-e, de az én érzéketlenségemmel ez is szép eredmény.

Alapesetben a vállfák háromszögét töltötték ki a művészek, de aztán elszabadultak, és kiegészítésekkel látták el a készséget, toldalékokkal, képekkel, feliratokkal, egészen odáig fajulva, hogy egyesek megváltoztatták az alakját, sőt maguk készítettek vállfának látszó tárgyakat.

No de ilyenek a művészek, már Waszlavik Gazember László is megénekelte őket, nem kevés iróniával.

A vállfák elhelyezése, sűrűsége és mennyisége kicsit megnehezíti az összkép kialakítását ” a művek egy része úgynevezett gardróbrúdon foglal helyet, ezáltal kitakarva egymást, de türelemmel és némi butikban szerzett ruhakereső gyakorlattal meg lehet oldani a teljes kínálat feltérképezését. Mint láttam: nincs lehetetlen feladat, afrikai művészeknek sikerült népük komplett tragédiáját vállfába álmodni, más pedig egy teljes emberi sorsot képezett le segítségével. A kezdeti kételkedésem elszállt, egyre jobban szórakoztam, egyre inkább magával ragadott a vállfák titokzatos és szemet gyönyörködtető világa. Kár, hogy nem élnek a természetben, mert jelentős költségvetésű filmet tudnék forgatni róluk, de így is elvarázsolt a fantázia és szorgalom, amivel embertársaim kontinenseken keresztül üzentek egymásnak ezen méltatlanul háttérbe szorított segédeszköz segítségével. Lehet, hogy a vállfák reneszánsza veszi kezdetét a kiállítás segítségével, de lehet, hogy elszigetelt, megismételhetetlen kísérlet marad. Akárhogy lesz is, ezentúl már nem tudok úgy benézni a szekrénybe, ahogy eddig.

I. Nemzetközi Vállfa Kiállítás

2B Galéria, Bécsi út 86.

Megtekinthető május 24-ig pénteken 14″18 óráig és szombaton 11″17 óráig

Para-Kovács Imre

2003. május 14.