Bajos ügy bemutatni Böröcz Lászlót. Nincs olyan, aki megmondaná, milyen pálya mellett is kötelezte el magát. Én mindenesetre egy óbudai galériában ismertem meg.
A dédpapa a kalitkák mestere volt. A nagypapa a címfestők kiválósága. Nyugdíjaséveiben kezdett faragni az édesapja, azóta a naiv művészek kiállításain szerepel. A nagynénje elismert festő Kaliforniában. A bátyja, Böröcz András pedig jeles szobrász, New Yorkban él, munkásságát itthon is, a tengerentúlon is számon tartják. Egyszóval Böröcz Lászlót leginkább a képzőművészet felé terelhette volna a családja, amelynek hamarosan közös tárlata is lesz a 2B Galériában. Abban az öreg házban, amelynek az emeletén tavalyelőtt nyílt a Böröcz fivérek alapította kiállítóhelyiség, ahol tíz-egynéhány tárlatot rendeztek azóta.
Mindig is keveselltem, hogy a galéria csupán hetente kétszer tart nyitva. Mára tudom: ez is csoda. Mert Böröcz László operista is. Tizenévesen egy rockzenekarban kezdte, amelyben éppen egy jövendő képzőművész, Roskó Gábor fújta az oboát. Azután a Weiner Leó Zeneiskolában tanult klasszikus éneket, míg be nem sorozták. Katonaideje alatt, a Magyar Néphadsereg férfikarában dalolt. Majd a chilei születésű szoprán, Maria Teresa Uribe tanította, s máig operaházunk művész-tanára, László Margit. Lévén, hogy szegről-végről Polgár László is a famíliához tartozik, ahányszor a világhírű basszista Magyarországon van, órákat ad a talentumos rokonnak.
A tanulmányok beértek. Hat éve rendszeresen lép operaszínpadra Böröcz László. A szegedi kisopera-fesztiválon Offenbach- és Rossini-művekben, a miskolci operafesztiválon Verdi- és Puccini-szerepekben mutatkozott be, Szentendrén megszólaltatta Almavivát is. Jóformán tagnak számít a kolozsvári operában, ahol Lajtha László, Donizetti, Richard Strauss és Monteverdi után, a múlt évadban – az első magyar operának tekintett – Pikkó herczeg kortárs változatában énekelte a címszerepet.
Akkor inkább tenor, mint galériás? Vagy inkább dokumentumfilmes? Hiszen Böröcz László forgatta (a biológus Virág Katalinnal együtt) az Aki értette a növények nyelvét című portréfilmet a szegedi rabbiról, Löw Immanuelről, amelyet a Magyar Történelmi Filmalapítvány támogatott. Tavaly elkészült a dokumentumfilm a vakvezető kutyákról is, és Böröcz László már tervezi az újabbakat, például Micsurinról. Törte már a fejét internetes folytatásos regényen is. Szerencse, hogy már felhagyott az üvegművességgel csakúgy, mint a díjugratással. Különben csak akkor lenne teljes a kép, ha szót ejtenénk a mintegy évtizedig tartó lovaglóedzésekről, vagy a Monseigneur nevű pej lováról.
Van-e, lesz-e egyáltalán olyan művészet, amelyre Böröcz László nem vet szemet? Vagy az élet rászorítja, hogy válasszon? Nem engedi – mondta, – hogy ilyen döntésre kényszerítse bármi. Sokféle telik az energiáiból, és mind örömet okoz. Szellemi poligámiában szeret élni.
Szerző: Bogácsi Erzsébet
NSZ 2004. július 26.