Böröcz András kiállítása a Zsidó Múzeumban
Pataki Gábor
A „sorsvetés” jelentésű „pur”, „purt” szótőből származtatja a Biblia az ünnep elnevezését, mintegy kifejezve a mögötte levő történet egyik alapélményét: a bizonytalanságot, a véletlent, a sors forgandóságát s változékonyságát. Mintha a nagy kockajátékos szeszélyes dobásai nyomán váltogatná egymást gyász és öröm, kétségbeesés és megdicsőülés, pusztulás és kegyelem. Nem felejthetjük: a felszabadult, farsangi elemekben gazdag örömünnep mögött végül is egy egész nép totális elpusztításának egy nehezen kiszámítható fordulat révén az utolsó pillanatban megakadályozott szándéka húzódik meg. Ezzel kapcsolatban nem tekinthetünk el a XX. századi történelem bizonyos áthallásaitól, aligha tekinthető véletlennek, hogy az ünnep rituáléja Hámán mellett egy másik H-val kezdődő, csak éppen hat betűs szörnyeteg nevének elnémításával bővült helyenként. S persze ott van mögötte a bosszú, a talio-elv ma már csak történelmi összefüggésekben értékelhető kegyetlen valósága.
Ezt a vérből-hamuból-szőrcsuhából, illetve bíborköpenyekből, aranyjogarból, drága kenetekből gyúrt egyveleget idézik meg Böröcz András szobrai. Méghozzá a történet elszenvedői, a slemilek és mesügék, a transzcendens vonatkozásokat legfeljebb időlegesen-korlátozottan átélők, de persze teljes mélységükben átszenvedők szempontjából. A „megalázottak és megszomorítottak” látószöge ez, a stetl névtelen kisemberiéié, akik – ne felejtsük ” teljes életet élnek mindaddig, míg horizontjuk engedi.
Fotó: Doug Beube
E szűkösségében is tágas világ ábrázolásához hatékony fegyverzet szükségeltetik. Faragott képeket kell alkotni, szelíd távolságtartással kell megidézni a gonoszt, a szenvedést, vagy akár a gondtalan vidámságot. A többi elemző is így tett, én sem kerülhetem meg, hogy ne utaljak e helyt a művész joggal elhíresült, ma a budapesti Szépművészeti Múzeumban őrzött Akasztottak c. szoborcsoportjára, hiszen a formai, ikonográfiai analógiákon túl a műcsinálás alapelve is közösnek látszik most. Van amikor a művészi alkotásra utaló (ceruza), az élet egyszerre transzcendens és a nagyon is evilági karakterére hajazó (kenyér, tojás), a gyógyítás eszköztárába tartozó (spatula) tárgyakból készít szobrokat, ezúttal viszont a finomra csiszolt, gondosan megmunkált szobrokból alkot tárgyakat. Az Akasztottak esetében dobok, e helyt kereplők, zajgépek, finoman csengő hangokat kiadó türelemüvegek egyúttal művei. Máskor, egy, az emberi törvényekre s őrületekre mutató, azt szelíd, kegyetlen iróniával modellező, csak éppen dinnyéből, gyufából, s a fent említettekből felépülő világ, emitt a gondosan megmunkált barnásvörösre pácolt fákból készült alkalmi játékok, kínzóeszközök, kvázi-rituális relikviák.
Kezdjük először a formával! Megnyúlt, a romanika és a koragótika székesegyházai kapuzatának bélleteiből kiszabadult alakok, arcukon a megváltás bizonyosságába vetett hit helyett némileg közömbös, szomorkás félmosoly, feszültségekkel teljes nyugalmuk önkéntelenül felidézi a német expresszionista szobrászat korai (Barlach) s kissé későbbi (Mataré) fejleményeit. Eme légiessé karcsúsított ábrázolásmód azonban a népi-népies-amatőr fafaragások bumfordi realizmusával ötvöződik. Az alkotó mintha Janus-arcú lenne: a romantika kék virágát kergető, átszellemült, de sápkóros alkotójának s a bicepszén tetoválást hordó, fúró-faragó s fejét örökké új faksznikon törő ezermesternek fantasztikus kevercsét hozza létre.
Ugyanilyen sokféle elemből álló, de szuverén vegyület e szobrok ikonográfiája is. Bevallottan hatottak rájuk a témát feldolgozó illuminált zsidó kódexek, de ott érezni mögöttük Callot kegyetlen háborús riportjait, Leonardo ezernyi csigasorral s áttétellel dúsított, egyszerre mennyei s pokoli szerkezetit csakúgy, aminthogy ördöngös falusi asztalosunk stiklijeit is. A házilag készített gyerekjátékok ötletessége vegyül egy gondosan tervezett mechanika szigorúságával. Ha megforgatjuk, mozgásba hozzuk e finoman csapolt, pontosan illesztett szerkezeteket, a fabakancsok fájdalmasan suta monoton kopogásán (s innen sem hessegethetőek el némely asszociációk bizonyos modernkori táborokról) s a kínpadra húzott figura kezét koptató fogaskerekek recsegésén túl e furfangos eszközök gyakran bábuk módjára előre bukó, összecsukló emberkéket hoznak működésbe. Úgy játszik velük a szobor, akarom mondani a sors, mint, mint ahogy a blazírt nyugalommal pingpongmeccset rendező Hámán teszi alantasaival, mint ahogy a történelem forgandósága dobálja kétségbeesés s remény között az Eszter könyvének névtelen közszereplőit.
Ám minden keserű végkicsengésű olvasat mellett e műveknek határozott apotropaikus, bajelhárító szerepük is van. Ha szimbolikusan, ha rövid pillanatokra is, de eltörlik a rémet, zajba fullasztják nevét. Tudjuk, ez önmagában nem elég. Egy másik magyar szobrász, Jakovits József egyik interjújában azon dühöngött, hogy szobraival nem sikerült elérni, „hogy a jók üdvözüljenek, a gonoszok pedig megdögöljenek”, s szürrealista harcosai a sztálinizmus inváziójától sem védték meg őt. Mindazonáltal mégis s joggal hitt művei erejében, abban, hogy azok, akárcsak Böröcz András Purim-szobrai ha áttételesen, mellékutak után is, de képesek a varázslatra.
Pataki Gábor
2003. április