Egy kiállítás képeit foghatjuk a kezünkben kötet formában. De ez a kötet nem csak a 2020-ban, a 2B Galériában megnyílt Csillag a házon, csillag a kabáton kiállítás fotóit, plakátjait, nyomtatványait, újságkivágatait, naplók, visszaemlékezések részleteit tartalmazza, hanem jóval több annál. Könyvbemutatón jártunk.
Jalsovszky Katalin Csillag a házon, csillag a kabáton – A sárga csillag a magyarországi vészkorszakban című könyvét mutatták be kedden a CEU Nádor utcai épületében. Jalsovszky Katalin mintegy két évtizeden keresztül dolgozott a zsidókat megkülönböztető sárga csillag témáján. Sokszor elmondta, amit e kötetben is olvashatunk:
A könyvbemutatón Váradi Júlia beszélgetőtársai voltak: Hédi Fanni, az Anne Frank Ház magyarországi oktatási programkoordinátora, Karsai László, történész és Molnár Judit történész, a kötet szerkesztője.
Jalsovszky Katalin az egyetem után rögtön a múzeumba került, és a fotótár szakértőjévé vált – emlékezett vissza Molnár Judit –, alapvetően a 20. századi történelemmel kapcsolatos fotók érdekelték, és ezen belül, az utóbbi húsz évben egyre inkább kifejezetten a holokauszttal kapcsolatos képekkel foglalkozott. Ez volt a legfontosabb témája. És ami leginkább izgatta, az a sárga csillag kérdése, a csillag felvarrása, a csillag viselése. Azt mondta, hogy a csillag gyakorlatilag a zsidók elpusztításának első lépése volt.
Nagyon sokat beszélgettek a kötet terveiről, és az merült fel, hogy ne csak könyv legyen belőle, hanem kiállítás is. Az ötletet továbbgondolták, és ennek eredményeként a Magyar Zsidó Múzeumnak és a 2B Galériának köszönhetően el is készült a kiállítás, amelyet rövid ideig lehetett csak látogatni 2020-ban. Akik látták, azzal fognak szembesülni, hogy ebben a kötetben számos olyan fotó található, amelyek a kiállítás anyagát is képezték.
Molnár Judit elmesélte, hogy Jalsovszky Katalin 2023-ban, tavasszal ígérte neki, hogy júliusban megkapja lektorálásra a kéziratot. De sajnos „május végén hívott a férje, hogy baj van, Kati kórházban van és mélyaltatásban tartják. És akkor tudtuk, hogy tényleg nagyon nagy a baj.”
Miközben persze reménykedtek, Béla, a férj megkérdezte, hogy „ugye ez a könyv meg fog jelenni mindenképpen?”. „Megígértem, hogy természetesen meg fog jelenni” – mondta el a kötet szerkesztője. Jalsovszky Katalin történész-muzeológus 2023 júniusában hunyt el.
„Akik látták kiállítást, bizonyára emlékeznek azokra a fényképekre, amelyeknek témája a sárga csillag viselése, olyan erős és olyan mély benyomás keletkezett az emberben, rám legalábbis sokkal erősebben hatott, mint bármilyen írás, vagy bármilyen történelmi elemzés. Tehát meglátni azt a valóságot, amiről tudtunk, de nem pontosan így, nekem nagyon fontos emlék”
– hangsúlyozta Molnár Judit.
Jalsovszky Katalin rendkívül elszánt volt – idézte fel Karsai László. Egy alkalommal elutaztak Felvidékre, ahol ő hosszú-hosszú órákon keresztül nézte, és sorozta a képeket ugyanabban a testhelyzetben, fáradhatatlanul. „Hogy ezt fizikailag hogy bírta, nem tudom. Biztos, hogy oda sem figyelt a gerincére, hátára, mert olyan szenvedéllyel tanult, dolgozott, kutatott, amit emberben nagyon keveset láttam.”
Visszatérve a megkülönböztetésre. Eredetileg a zsidók kezdték, hogy megkülönböztették magukat mindenki mástól, kezdve az egyistenhittel, aztán a kalapviseléssel, a keresztények pedig, hogy megkülönböztessék magukat idősebb testvéreiktől, elkezdték a zsidókat a legkülönbözőbb módokon megjelölni.
Körülbelül tíz évvel ezelőtt volt egy konferencia a Jad Vasemben, amelyen a holokausztot kutató történészek vettek részt. Mindenkit megkérdeztek, kinek van saját országáról és a sárga csillag ottani bevezetéséről új kutatási eredménye. A múzeum főtörténésze azt mesélte, hogy akkor rengeteget tanult arról, hogy a legkülönbözőbb országokban hányféleképpen jelölték meg a zsidókat.
Raoul Hilbertnek, a nemzetközi holokauszt-tudomány egyik legnagyobb tekintélyének van egy nagyon pontos gondolata. Ő azt mondta, hogy a holokauszt-történelem leírható három fázisban. Az első, amikor azt mondták a zsidóknak, hogy nem élhettek köztünk zsidóként, (ekkor áttéréssel még meg lehetett menekülni). A második, amikor azt mondták a zsidóknak, hogy nem élhettek köztünk, (akkor eltávolították a zsidókat). A harmadik, az már a náci rendszer, amikor azt mondták a zsidóknak, hogy nem élhettek.
Az első és a második fázisról, a gettólétről azt szokták mondani, hogy a gettók falát kétfelől építették. Tehát a gettókon belül autonómia volt, ahol biztonságban voltak, ha éppen nem törtek be oda külső erők, de saját iskoláik, saját templomaik lehettek, és a saját életüket élhették. A gettókon kívül pedig megkülönböztető sapkát, ruhát, jelvényt kellett viselniük. Végtelen ennek a változatossága, és a könyvben nagyon jó példák vannak rá.
A Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumában 70-80 ezres a fotótár darabszáma, aminek egy nem jelentéktelen százaléka a megkülönböztetés különböző formáit mutatja. Karsai László néhány példát hozott ezekből: a varsói gettóban, ami a legnagyobb gettó volt, fehér karszalagot viseltek kék csillaggal, míg a łódźi gettóban a mellkason és a háton is kötelező volt a sárga csillag.
A történész elmesélte, hogy ifjúkorának egyik meghatározó élménye volt, amikor édesapját, aki nem nagyon mesélt a saját holokauszt-élményeiről, megkérdezte, hogyan élte túl. Karsai apja 22 éves volt 1944-ben, és azt mondta neki, hogy nem tette fel a sárga csillagot. „Pontosabban ’44 március 19 után, egészen pontosan április 5-én már föltette, de néhány nap múlva levette, és elrejtőzött.” Ez volt az egyik módszer. A másik módszer az volt, hogy megpróbálni túlélni, és sárga csillaggal engedelmeskedni, ahogy az évszázadok során megszokták a zsidók, hogyha engedelmeskednek, ha meghúzzák magukat, akármilyen nyomorultul, de talán túl lehet élni. A holokauszt abszolút újdonsága az volt, hogy addig soha senki nem mondta a zsidóknak, hogy nem élhettek.
Váradi Júlia feltette a kérdést: van-e egyáltalán magyarázat a csillagviselésre?
„Mintha az utóbbi időben merülne fel bennem élesebben a kérdés, máig nem sikerült megfejtenem, hogy lehetséges az, hogy ennyi ember, ilyen rengeteg értelmes, gondolkodó, a saját életét a kezében tartó ember, hajlandó volt erre a fajta engedelmességre, ami a csillaggal kezdődött. És a másik, ami még nehezebb, hogy akik ezt látták, akiket nem érintett személyesen, de látták, hogy a szomszédokat, barátokat csillaggal jelölték meg, tehát azok, akiknek erre kellett volna reagálniuk, csak minimálisan tették ezt.”
Nem a sárga csillaggal kezdődött – felelte Karsai László –, hanem 1938-ban az elsőnek nevezett zsidótörvénnyel. Összesen 23 zsidótörvényt hoztak, és ezekhez kapcsolódóan több száz rendeletet. Így szép lassan megszokták az emberek, az antiszemiták és a zsidók is, hogy zsidókérdés van, és azt rendezni kell. Engedelmeskedni kell. Papírok özönét kellett beadni, hogy az árják igazolják származásukat. A korabeli vicc szerint, már megint a zsidók jártak jól, hiszen nekik nem kellett igazolniuk a származásukat.
Hédi Fanni magával az anyaggal foglalkozott, a sárga csillag anyagszerűségével, jelentőségével, hátterével. Talán mindannyiunk számára világos, a csillag vizualitása – hívta fel a figyelmet. Nagyon-nagyon rikító, a színe miatt különösen, és nagyon érdekes, hogy már a középkortól a sárga szín rendszeresen visszajön. Különösen Magyarországon, ahol a kanárisárga volt az előírt árnyalat. És ezt tényleges személyes aktussal kellett feltenni. Ez egy olyan dolog volt, amit nem csak kinyomtattak, és onnantól aktussá vált, hanem ténylegesen meg kellett élni, át kellett menni a folyamaton.
Jalsovszky Katalin könyve egy hihetetlenül megrendítő olvasmány, de az a fejezet, amelyben azokról a tapasztalásokról idéz, amelyeket az egyének leírnak, mit éltek át a rendelet megjelenésétől a hatályba lépés napjáig, egy különösen felkavaró rész.
Az utcán ez mindenki számára teljesen világosan nyilvánvalóvá tette a megkülönböztetést – foglalta össze Váradi Júlia.
Amellett, hogy a megkülönböztetés céljából kitalált eszköz volt, ugyanakkor az egységesítést, az univerzalitását mutatta annak, hogy a zsidó, az egy tömeg. Nem egyén, nem individuumokból áll, hanem mindenki, aki sárga csillagot visel, pusztán dehumanizálódott egyedekből álló sokaság, akikkel bármit meg lehet és kell is tenni a zsidókérdés megoldása érdekében.
Rubin Eszter