A zenemű egy kivetített Szabó Lajos-kalligráfia „újrarajzolásának” akusztikai, előadása pedig emellett gesztuális-performatív vetülete… – Tábor Ádám a Litera olvasóinak egy zenei performance-ot ajánl a Kis nyári zene sorozatban.
Bali János Kalligráfia című darabja a Szabó Lajos rajzaiból idén március 21-én a 2B Galériában rendezett kiállítás megnyitóján hangzott el. Kifejezetten erre az alkalomra készült. A zenemű egy kivetített Szabó Lajos-kalligráfia „újrarajzolásának” akusztikai, előadása pedig emellett gesztuális-performatív vetülete. A komponista és egyben előadó a gondolkodó/absztrakt kalligráfus alapformájában tudatos, de mindig improvizatív – gondolat és indulat, koncepció és pillanat, személy és kép koncentrált egységét realizáló – alkotómódszerét imitálja. „Hogy mi válik jellé, az érzékenységünk nívójától függ.” „A természetes jel képe a nyom. Ami keményebben karcol, az hagy nyomot” – volt olvasható a kiállításon is Szabó Lajostól. Bali darabja a jelhagyás folyamatát, a rajzolás közben alig hallható karcolást hangosítja ki. Nem visz semmilyen öncélú, önmagát előtérbe toló esztéticista zenei elemet a műbe. Kizárólag azt a lélekjelenlétet próbálja megidézni és konkrét zenei formába transzponálni, amely Szabó Lajos életének és minden szellemi megnyilvánulásának – beszélgetéseinek, szemináriumainak, írásainak és rajzainak – centrális jellemzője. Mert – ismét Szabó Lajos szavaival – „a -lélekjelenlét- fejezi ki a spontán koncentrációt.” A március 21. és április 23. közötti idei budapesti tárlat ezért kapta a Lélekjelenlét-képek címet. A megnyitón hallottam/láttam először én is a darabot. Mind Szabó Lajos – őt messziről követni próbáló – „szellemi unokaöccseként”, mind – Böröcz Lászlóval, Horváth Ágnessel, Surányi Lászlóval, Szendrői Balázzsal közösen – a tárlat egyik szervezőjeként revelatíven hatott rám ez a zenei performance: a fél évszázada született kalligráfia a szemem előtt és a fülem hallatára újraszületett.