A piros kesztyű rejtélye

Valóság a köbön – 2B Galéria

Antoine Desailly, Gerhes Gábor és Hugues Reip valóság-alternatívái láthatók a Ráday utcai 2B Galériában: a földi élet keletkezésenek filmes szimulációja, rajz az anyai szeretetről és a piros álkesztyű rejtélye. A művészet derűsebb oldaláról.

Ez a kiállítás tipikusan az az eset, amikor oda kell képzelnünk a kiállítótérbe mindazt, ami nincs ott, azért, hogy ne legyen hiányérzetünk. Ez különösen a legifjabb, frissdiplomás Antoine Desailly esetében igaz, akinek ígéretes, barátságos színvilágú tapéta-képeiből reméltem látni néhányat, sajnos hiába. Helyette az erénnyé előlépett újdonsággal kárpótoljuk magunkat, a helyspecifikus installáció egyszeri és provizorikus voltában (anyaga papír) megismételhetetlen élményével. Az ajtó alatt átfújt őszi szélkupac illúziója az emlék státuszára és a valóság imitációjára tart igényt, minthogy a kiállítás címe is erre utal: Valóság a köbön.

Antoine Desailly műveA kurátor intenciójának megfelelően a három kiállító művész, Antoine Desailly, Gerhes Gábor és Hugues Reip egyaránt valamiféle reprodukciót hajt végre, leginkább a kiábrándítóan profán hétköznapok reprodukcióját, ezért kerültek össze, egy kiállítás erejéig. Ennek módozatai tágasak, mindhárom művész szem előtt tartja a médiumok közötti szabad átjárást, film, fotó, rajz, olajjal festett papírinstalláció egyaránt szerepel itt. Gerhes, akit nagyjából 1996 óta foglalkoztatnak a fotózás lehetőségei, gondosan megkomponált, a banalitásukkal provokáló jeleneteiről ismert, amelyeknek a végső fázisa ugyan a fénykép, illetve a színes nyomat, de az előkészítés, a folyamat érzékelhetően fontos része a műnek. A színpadszerű jelleg, az álruhás szereplők, és a jelenetekből fölfejthető humor valamiféle dinamikus folytonosságot ad a műveinek, olyasféleképp, mintha egy film kiragadott, statikus filmkockáit néznénk, amelyek mögött azért érezhető a film egészének a lendülete. Ezt a hasonlatot talán ő maga is alkalmazza valahol a képeire. Ezeket a szürrealista gyökerű nyomatokat szívesen odaképzeli az ember a nagyméretű rajzsorozatból kiemelt két grafika, illetve a „lineáris” installáció mellé, mert így egy kicsit túl elegáns a válogatás. Gerhes a jó humorú emberek könnyedségével viszonyul a giccshez, legyen szó valamely agyonhasznált motívumról, mint mondjuk a kalappá avanzsált amerikai zászló a Macskanő fején, vagy az olyan kultúrgiccsről, mint Izsó búsuló juhásza és táncoló parasztja, amelyek – szerintem – egyenesen arra vártak, hogy végre csináljon velük valaki valamit. Jelen installációjának alapja a házigiccs, a Medve Zsuzsa (közös esküvői fénykép) gyűjteményéből származó 34 hollóházi porcelánmókus, szép hosszú sorban egymás mellé rendezve, és kiegészítve a dolgok reménytelenségére hivatkozó érthetően pesszimista felirattal. A cím, Az egyedüllét változatossága újabb adalék a műhöz, de mint egyik kritikusa találóan megjegyzi, Gerhes reális és hiperreális elemekkel kellően enigmatikussá tett műveinek értelmezésén nem sokat segít a cím, mert mire megsejtenénk valamit, már megnyit egy újabb dimenziót.

Gerhes Gábor alkotása

A konceptuális művészet téziseit ismertetve Sol Lewitt fölkészített minket 1967-ben arra, hogy az expresszionizmus érzéki intenzitásához szokott szemünk szegényesnek fogja érzékelni a látványt, amely a koncept következtében fogad majd minket. De ez nem baj. Ezt kellene észben tartani, és ily módon fékezni a látványosságokhoz szokott érzékeinket, amikor újabb műveket keresünk a galériában. Antoine Desailly például nem használ falat, mert őszi természet-imitációja a padlón kavarog, a hátsó kisebb teremben pedig felhő, pocsolya, zoknik logikusan összefüggő hármasa alkot egy diszkrét installációt. Az olajjal papírra festett pocsolyaszínű zoknik a valóság minél tökéletesebb megidézése érdekében a fűtőtesteken „száradnak”.

Hugues Reip műve

Nagyobb falatnak látszik Hugues Reip, akinek diakeretekbe szorított lírai virágegyüttese a miniatúrák által elvárt figyelmet igényli, de a fehér fal miatt kevéssé tud érvényesülni, távolabbról pedig észrevétlen. A bázeli Kunsthausban 2003-ban fölállított látványos virág-installációja, a mesterséges édenkert vonzó, ámbár kicsit félelmetes természet-konstrukció volt, itt pedig ellenkező előjelű művelettel valódi növényeket változat zárvánnyá, élőből csinál élettelent. Filmje (A vihar, 2007), amelyet a terembe vezető bejárat mellett fekete-fehér linómetszetek vezetnek be, a lehetetlen próbája, amennyiben a földi keletkezéstörténet filmre vitelét imitálja. A műfaj (a film és a valóság sajátos viszonya) és a témaválasztás együttes abszurditását kihasználva Reip ügyesen kombinálja a természetfilm leíró nyelvének és az ábrázolhatatlan ábrázolásának szándékoltan „primitív” módszereit, ha használhatjuk ezt a kifejezést a filmezés korai szakaszára. Reip filmjét nézve elhisszük, hogy ilyen volt az őskopárság, amelyben lassan megjelentek az első növény- és állatcsírák, ugyanakkor tudjuk, hogy műteremben vagyunk, mindjárt begördítik a következő képsor hátterét a hegyekkel.
Lehet, hogy a három művésznek közös a szemléletmódja, lehet, hogy nem. Én szeretem, ha a valóság is és az ábrázolása is kicsit bonyolultabb, mint a primér természeti létezés, hiszen bonyolultabb. Itt most láthatunk erre néhány alternatívát.

2B Galéria, Budapest, Ráday utca 47.

Nyitva: február 2-ig, hétfő-péntek: 14-18-ig, szombat: 11-16-ig

Szerző: Kürti Emese