Megkökkentő küldeményművészeti kiállítás
A 2B galéria tavaly év végén – 256 különböző nemzetiségű művész részvételével – emlékezetes és különleges „küldeményművészeti kiállítással” rukkolt ki. A küldeményművészet, vagy Mali art, általában kisméretű, a legkülönbözőbb műfajokban, anyagokból, technikával készített, egy előzetes kiírásra postán, válaszként küldött művek együttesét jelenti.
Érdekes volt látni, ki hogyan határozta meg, miként mutatta be magát, a rá legjellemzőbbet. A szerző felvétele
E műveknél a művészi mondanivaló egy üzenet, vagyis inkább a kapcsolatkeresés. Ez a művészeti forma az 1970es évektől élte virágkorát, ám a kilencvenes években szinte teljesen eltűnt. Bár többször eltemették a kétkedő művészettörténészek, mégis újra meg újra vannak olyan törekvések, amelyekkel a művészek nagy tömegeit mozgatják meg. Ilyen volt ez „A papírjait legyen szíves” nemzetközi útlevél és személyi igazolvány kiállítás is.
A két amerikai ötletgazda, Daniel Georges és Rumi Tsuda azzal a felhívással fordult a különböző országokban élő alkotókhoz, hogy tervezzenek maguknak olyan fiktív útlevelet, amely a személy igazolása, azonosítása mellett lehetővé teszi a személyiség kifejezését és átértelmezi az eddigi, megszokott bürokratikus módszereket. A tartalom bármi lehetett, ami nem tilos a postai forgalomban vagy a légi közlekedésben, csupán méretbeli volt a korlátozás (13x 18cm).
Érdekes volt látni, ki hogyan határozta meg, miként mutatta be magát, a rá legjellemzőbbet, ami őt megkülönbözteti másoktól. A művészek a felhívásra ragasztott, mellétűzött, rákötözött képek, lógó reliefek, abba beletűzött emblémaszerű kitüremkedések, lyukasztások, szakítások, és még számtalan megoldás segítségével oldották meg a feladatot. Kiegészítésként kis képekben,
rajzokban, festmény-miniatúrákban sokan jelenítették meg a – meglehetősen szűkre szabott helyen – művészetük főbb jellemzőit is. Sokan DNS mintát: hajtincseket, nyál, vér, köröm mintákat, ujjlenyomatokat és egyéb mellékleteket, hangmintát, internet hozzáférést és még sok mást is csatoltak. Az egyes passzportokon keresztül közvetlen és személyes kapcsolatba kerülhettünk az eddig számunkra ismeretlen művészekkel, és a cél valójában ez volt. Az csak a kérdés, hogy a bemutatkozás mélysége, őszintesége mennyire segítette ezt az igyekezetünket.
Knox
2009. február 20.