Képzőművész esetében nem feltétlenül kívánja meg a közönség a gondolatiságot. Nem kizáró tényező, ha a művész nem âśgondol” semmit a világról, a művész inkább érez, lát, ábrázol, színek vannak, formák, esetleg lélek. A képzőművészet története érzések és érzékenységek története. Van azonban a képzőművészeknek egy kisebbségi rétege, aki gondolatokat akar ábrázolni, ideológiai konstrukciókat, meggondolkodtató vizuális poénokat, logikai képtelenségeket.
Más. 1990. őszén voltam először New Yorkban hosszabban, különböző újságoknál gyakornokoskodtam, szivességi lakáshasználóként lakást használtam legalább hat helyen, végiglaktam Manhattenben a társadalmi struktúrát. Laktam lengyeleknél annyira északon (200. utca, ilyesmi), hogy az már szinte Dél-Bronx, a statisztikák szerint 1,5 embert lőttek le hetente az utcában, dominikai dominanciájú környék, a gangsta-terepjárókból úgy üvöltött a salsa, mint az ettől északra vagy délre lelhető rapes gettókban, hasonló haszonjárművekből, a hip hop. Újságírógyakornokként, slapajként El Diario-olvasó, esetleg New York Post-fogyasztó környéknek láttam. Laktam az 55. utca táján, ott is Westside, kispolgári, Daily News-os, New York Times-os környék. Laktam Greenwich Village-ben, ez a Times és a Voice környéke, laktam az East Village-ben, itt olvassák a Village Voice mellett a Novoye Russkoye Slovót, a Nowy Dzienniket is, és persze mindenféle fanzinokat. És laktam a Central Parktól keletre, a Lexington és a 69. sarkán, kétszintes, ún. duplex lakásban, ismerős barátjánál. A tulaj, Anne Luzzatto, finom, negyvenes, elvált asszony, a volt férje akkor Washingtonban élt, egyébként ritka kedves ember, olasz-amerikai, ritka példány, itáliai hászid zsidók, latin csodarabbik leszármazottja. A nej nyitott, szép, igazi âśkeleti-parti liberális” WASP-amerikai asszony, később olvastam valahol, egy időben a clintoni Fehér Ház sajtófőnöke volt. Anne Luzzatto szombat délutánonként az egyetlen emberhez méltó elfoglaltsággal múlatta idejét: hevert a kanapén, olvasta a lapokat – míg el nem indult a SoHoba, vagy Chelsea-be verniszázsra, vagy színházba, vagy partykra, vagy mittomén hova. Anne Luzzatto volt az, aki szombat délutánonként többnyire a The New Yorkert olvasta. Számomra a New Yorker azóta is ezeket a szombat délutánokat jelenti, ellazult, szabadelvű, nagypolgári légkört, olyan, világra nyitott, kozmopolita intellektuális olvasmányt, mely fél napra leköti az embert hetente – míg megjön a vasárnap többkilós New York Times; benne a Book Review és az Art & Leisure szekcióval – , és a kilencvenes években, a brit Tina Brown főszerkesztőségének idején, még frissességével s enyhe botrányorientáltságával is hódított. E lapnak volt majd hatvan éven át grafikusa Saul Steinberg.
Saul Steinberg Dél-Romániában született 1914-ben, 1933-tól a milánói Politecnicóban tanult építészetet, de már a harmincas években képregényt rajzolt a milánói Bertoldo c. lapnak. 1940-től Olaszországban is antiszemita megkülönböztető intézkedéseket vezettek be, Steinberg Dominikán keresztül érkezett az Egyesült Államokba, hogy nem sokkal később már az amerikai hadsereggel vendégszerepeljen a Távol-Keleten. Steinberg rajzai először a Life és a Harper’s Bazaar magazinokban jelent meg, 1941-től a New Yorkerben publikált. Lapját a nürnbergi-per tárgyalásáról rajzban tudósította. Hatvan év alatt 85 címlap-grafika, több, mint 600 rajz, és hajdani gyakorló szerkesztőként hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy egy lap arculatát mennyire meghatározzák az időről időre visszatérő vizuális elemek, állandó grafikusok. Saul Steinberg a Park Avenue Tooth Gábor Andora, a Lexington Avenue Szikszai Károlya, a Madison Avenue Tettamanti Bélája, hogy hazai összehasonlításokkal is kedveskedjek. Steinberg szerencsés volt, Amerika hamar befogadta, 1946-ban már szerepelt a MoMa âś14 amerikai” című máig emlegetett kiállításán; az örmény Arshile Gorky és a japán Isamu Noguchi társaságában.
Saul Steinberg âśagyas” képzőművész, fontos szerepe van nála a gondolatiságnak, meghökkentésnek, logikai bukfencnek. âśA rajz az egyik módja annak, ahogy papíron érvelhetünk” – mondta egyszer. Steinberg enciklopédikus, széles látókörű alkotó, amire a nagybani termelés is szorította, szokás vele kapcsolatban James Joyce-ról merengeni. Steinberg – az egykori bukaresti filozófia-hallgató, a híres Matei Basarab gimnázium növendéke – a latin csodarabbik kategóriájába tartozik, szomorkás derűvel, know-it-all-attitűddel, Zen-mesterekre hajazó bölcsességgel; nézzék csak meg Stefan Moses róla készült fényképét, ahogy egy vidám papírtányéron répaorrú hóemberként kikacsint az ujjával.
Elhangzott november 5-én a 2B Galériában.
Vágvölgyi B. András